Az élet hozta és írta meg Németh Róbert második szólólemezét

Phenom'enon
2019.10.19., 15:58

Lendületes, egyúttal merőben személyes hangvételű második szólólemezével jelentkezik Németh Róbert. A kibaszott végtelen űr című, tizenegy számos albumon a Heaven Street Seven egykori basszusgitárosának egy nehéz életszakaszába kapunk betekintést – a sodró hangulatú popzene szemüvegén át. A lemezbemutató koncertet november 15-én tartják a fővárosi TRIP hajón, ahol Németh Róbert új felállású koncertzenekara is bemutatkozik.

 
 

Az új lemezről így nyilatkozott Németh Róbert:

Ez egy nagyon személyes történetből kikerekedett lemez, ezért nem is úgy készült, mint a popzenei albumok általában, akár a három évvel ezelőtti bemutatkozás. Nem tudatos tervezés eredménye, hanem az élet hozta így, az írta meg – nemcsak a számokat, hanem azt is, ahogy a lemez összeállt. A kibaszott végtelen űr album egy meglehetősen nehéz életperiódusomat dolgozta, dolgozza fel – mondhatni terápiás célzattal. A dalszerzésben korábban sem igazán befolyásolt annak a gondolata, hogy mekkora sikere lesz annak, amit csinálok, de jelen esetben tényleg elsősorban nekem volt fontos, hogy kiküzdjem magamból ezt az albumot – persze nagyon örülök, ha másoknak is jelent majd valamit. A 2016-os debütáló lemezemre ma is büszke vagyok, de úgy érzem, hogy A kibaszott végtelen űrrel értem meg igazán saját produkcióját összerendező dalszerzőként. És gitáros-énekes-frontemberként is, merthogy ez az album tele van hangosgitáros, zenekaros számokkal és lendülettel, és ennek megfelelően alig várom, hogy az új koncertzenekarommal minél többször előadjuk ezeket. Amúgy pedig innen is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az idejét és a tehetségét áldozta rám.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A tizenegy dalt magába foglaló A kibaszott végtelen űr egy meglehetősen intim témákat – a felnőtt léttanácstalanságot, zaklatottságot, a belső feszültséget vagy éppen válságot, ürességet – boncolgató, személyes hangvételű album, amely a debütáló, 2016-os lemeznél kiábrándultabb lelkiállapotról tanúskodik. Ezzel együtt vagy éppen ennek ellenére mégis egy kifejezetten sodró hangulatú és hallgatóbarát poplemez, amely egyszersmind arra is enged következtetni, hogy a legsötétebb pillanatokban is ott van a remény. A budapesti Klinik gondozásában megjelenő albumról korábban már napvilágot látott két dal, mindkettő videoklipet is kapott: a hangos gitárokkal és elszállós szintiszólamokkal tűzdelt Világvége (amely nálunk debütált), amely a disztopikus jövő és mikrovalóság összekapcsolódását dolgozza fel, valamint az apokaliptikus, egyszerre jelen idejű és nosztalgikus A táguló idő, amelyhez Gróf Balázs készített animációs klipet Robi gyerekeinek rajzaiból.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Németh Róbert az új album dalainak egy részén – az intimebb darabokon – egykori Heaven Street Sevenös zenekari társával, Takács Zoltán Jappánnal dolgozott, két instrumentális, filmzeneszerű dalban pedig a kiscsillagos Erős Mártonnal. A „teljes zenekaros”, hangos dalokban az Esti Kornélból, valamint Robi koncertzenekarából is ismerhető Lázár Domokos volt a társproducer. Rajtuk kívül is rengetegen vettek részt a lemez elkészültében: Lázár Ágoston dobon, Horváth Kristóf basszusgitáron (mindketten az Esti Kornél tagjai), Szalay Péter (Colorstar) és Bihari Balázs (Hippikiller) gitáron, Szabó Tamás (ex-Moog, –Dope Calypso) pedig a vokál fronton működött közre. A lemezborító – amely az Arecibói üzenet parafrázisa – a Klinik kiadós, jazzékieles Jakab Péter munkája.

 
 

A kibaszott végtelen űr elérhető minden ismert zenei streaming szolgáltatónál és hamarosan limitált példányszámban CD-n is kapható lesz. A lemezbemutató koncertet 2019. november 15-én, pénteken tartják a budapesti TRIP hajón, ahol bemutatkozik Robi vadonatúj koncertzenekara is, amelyben a „régi” társ Lázár Domokos (gitár) mellett Michael Zwecker (dob, ex-Kispál és a Borz, –The Poster Boy, Kommensee) és Kalmár Tibor (basszusgitár, Anton Vezuv) működik közre (Facebook-esemény itt). A lemezbemutatót követően legközelebb december 23-án az A38 Hajón, az Európa Kiadó koncertjének vendégeként lesznek láthatók és hallhatók.

És akkor íme Németh Róbert új lemeze teljes valójában!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás