„Az elektronikus tánczene manapság teljesen más, mint a mi korszellemünk” – Camo & Krooked-interjú

Avatar photo
2014.01.20., 14:12

Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és legmodernebb drum’n’bass formációja két (sikert sikerre halmozó) bécsi elektronikus zenésznek, Reinhard ‘Camo‘ Rietsch és Markus ‘Krooked‘ Wagner projektje, akik a tavaly megjelent Between The Lines remix-gyűjtemény után a Zeitgeist névre keresztelt, második szerzői albumuk bemutatását hozzák el Budapestre.  Előhírnökei az All Night, Move Around és a Faith már megmutatta, hogy a két osztrák producer ezúttal a francia house, a diszkó és a minimál műfajok hatása alá került, ami nagy valószínűséggel a Zeitgeist LP launch party dübörgő basszusaival a csendesen tekergő január egyik kiemelt elektronikus zenei programja lesz.


Több mint tíz éve zenéltek együtt, milyen érzés visszatekinteni az elmúlt évtizedetekre?

Egészen pontosan tíz éve annak, hogy mindketten – akkor még külön-külön – elkezdtünk zenével foglalkozni. 2006 szilveszterén találkoztunk, akkor találtunk ki, hogy közösen is fogunk dalokat készíteni; kiderült ugyanis, hogy ugyanazzal a zenekészítő szoftverrel dolgozunk és elég hasonlóan gondolkodunk a zenélésről is. Ezután az interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot, ötleteket cseréltünk, projekteken törtük a fejünket, próbáltuk megtalálni mi lenne a legjobb út a számunkra. Camo & Krooked néven megjelent pár dalunk bakeliten és mivel ez a dalok jobbak voltak, mint a saját egyéni próbálkozásaink, ezért úgy döntöttünk feladjuk a szóló zenélést és duóként működünk tovább. Aztán pedig hirtelen történt minden… fel sem fogtuk még, hogy mennyi minden!

Tavaly ősszel jött ki a legutóbbi albumotok a Zeitgest a Hospital Recordsnál. Ez az album – de talán már a Journey Through Sound is – eléggé távol áll a „klasszikus drum & bass” hangzástól. Olyan mintha a talkbox, a disco, a french touch és a minimal nagyobb hatással lenne rátok jelenleg, mint az amen breaks. Mit jelent az album címe (Zeitgeist) ? Esetleg a drum & bass-en belül jelenleg uralkodó „korszellemre” utal?

Az elektronikus tánczene manapság teljesen más, mint a mi „korszellemünk„. Nincsenek igazi hangszerek, elég lélektelen az egész. A cél csupán, hogy a tánczenét hozzanak létre, a recept pedig mindig ugyanaz. A Beatport Top10-es listáját megnézve a dalok nagyrészt mind ugyanúgy hangzanak. Amikor elkezdtünk a Zeitgeisten dolgozni, tudtuk, hogy valami olyat szeretnék csinálni, ami viszamutat a múltba – főleg a 70-es évekre – ami számunkra a zene „aranykora” jelenti. Mégis van benne valami újdonság, és ezzel tükrözi a mi „korszellemünket”.

Az EDM színtér jelenleg elég rövid távokban gondolkodik, csak azt veszi figyelembe, hogy “most” mi a menő.

Melyik felvétellel azonosítanátok pontosan ezt a változást?

Egyértelműen az All Nighttal, mert ez tükrözi a legjobban a Zeitgeist hangzását. Próbáltunk egy új vonalat találni a drum & bass-en belül, anélkül hogy a stílus régi elemeket kihagytuk volna. Elég vintage hangzása lett. (nevet)

Az albumon két másik Hospital Records előadó is közreműködik: a Metrik, valamint a norvég elektró duó, a Lemâitre. Hogy kerültek a képbe?

Amikor elkezdtünk dolgozni az Aurora-n, rögtön Metrik jutott eszünkbe. Átküldtük neki a dal egy kezdeti verzióját és mivel neki is tetszett, így segített befejezni. Ami a Lemâitre-t illeti, nagy rajongóik vagyunk – az ő zenéjük is inspirált minket a Zeitgeist készítése során. Felhívtuk őket egyszer, aztán elkezdtünk skypolni, összebarátkoztunk és elhatároztuk, hogy csinálunk közösen egy számot.

Egy interjúban azt nyilatkoztátok, hogy új vizuális koncepción dolgoztok: mit lehet erről tudni? Magyarországon is láthatjuk már?

Egy LED Möbius-szalagról van szó, a Zeitgeist album borítójának a formájában. A Möbius-szalag fényeit és a háttérben lévő vizuális elemeket szinkronizálni lehet minden egyes hanggal, amit a CDJ-ken játszunk. Még nincs teljesen kész, bár a prototípust az elmúlt pár hétben már magunkkal vittük az osztrák turnékra. A magyarországi fellépésre még sajnos nem hozzuk magunkkal, de remélhetőleg valamelyik nyári fesztiválon már láthatja a magyar közönség is.

A Between The Lines-on egy sor kiváló előadó gondolt újra ismert Camo & Krooked-dalokat, leginkább a Cross The Line anyagát értelmezve. Van olyan művész, akiket felkértetek, vagy nagyon szerettétek volna, hogy készítsen remixet, végül mégsem lett belőle semmi?

Volt pár remix, ami sosem lett kész: például Ed Rush & Optical Cryptkeeper remixe vagy a Change Me Marky remixe. Ami fontos azonban, hogy azok a remixek, amelyek időben elkészültek mind nagyon jól sikerültek és mi elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

Melyik a kedvenc fesztivál élményetek az elmúlt évből?

Talán az osztrák Urban Art Forms Festival, hiszen ez hazai pálya számunkra. Nagyon ritka, hogy otthon játszunk, így ezek a fellépések mindig különlegesek számunkra.

Játszatok minden nagyobb fesztiválon, mindenhol tömegek várnak titeket. Nem hiányzik, hogy kisebb klubokban, kevesebb ember előtt is játszatok néha?

Ma is gyakran játszunk kisebb klubokban 400-500 fős közönség előtt, ez a jövőben sem fog változni. A kisebb kluboknak gyakran bensőségesebb a hangulata, mint amikor az ember egy fesztiválon játszik, ahol a közönség és a színpad elég távol van egymástól.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ki a kedvenc művészeitek a drum & bass-en belül és kívül? Kikre figyeltek oda ebben az évben?

Andy C még mindig az egyik legjobb dj a világon, mindegy melyik stílust nézzük. Nem igazán járunk klub fellépésekre, így nem tudunk arról nyilatkozni, hogy a drum & bass berkein kívül kik a releváns DJ-k jelenleg. Otthon nem szoktunk drum & bass-t hallgatni. Mostanában leginkább vintage rockot (Fleetwood Mac, Pink Floyd, stb.), minimal technót és tech house-t (Darkside, Jon Hopkins, James Holden, Booka Shade, stb.) hallgatunk.

Hogy viszonyultok a dubstephez? Hogy látjátok a drum & bass jövőjét?

Amióta a  dubstep betört Európába, a drum & bass megint visszaalakult underground zenévé. Azok az emberek, akik számára csak a trendek fontosak, átpártoltak az újabb irányzatokra mint a deep house vagy a trap – azonban csak idő kérdése, hogy ezekkel a stílusokkal ugyanaz történjen majd, mint a drum & bass-sel. A műfaj elég jó helyzetben van jelenleg. Rengeteg ember próbálkozik, hogy új, innovatív dolgokat hozzon létre. A rengeteg új trend ellenére nem fog eltűnni, olyan mint az elektronikus zene „csótánya”: nem lehet megölni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Interjú: Rakos Ágnes

Bladerunnaz pres. Camo & Krooked & Fourward
2014. január 24., pénteken a Dürlinben,
nálunk pedig páros belépőt nyerhettek a budapesti lemezbemutató partira. Játszatok!

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás