Az egész régió zeneiparának fejlődéséért mozgatta meg a szálakat a Budapest Showcase Hub

Phenom'enon
2018.11.23., 15:01

Harmadik alkalommal rendezték meg Magyarország nemzetközi showcase konferenciáját, a Budapest Showcase Hubot, melynek megvalósítását az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma és a HOTS exportiroda is támogatta. A múlt heti rendezvény megmozgatta a hazai és a térségbeli könnyűzenei szcénát, és az első visszajelzések alapján sikeres napokon van túl a zeneipari szektor.

Budapest Showcase Hubot harmadik alkalommal szervezték meg (mi is ott voltunk), ezúttal a német nyelvterületre irányuló fókusszal. A rendezvény legfontosabb célkitűzései között a szomszédos országok szakmai háttériparának összekötése, új kapcsolatok megalapozása és aktuális zeneipari kérdéskörök bemutatása szerepelt.

 
 

A tapasztalatokról Salamon Gergő, az Eastaste Music társalapítója és a BUSH egyik főszervezője osztotta meg gondolatait. Elmondta például, hogy a szervezéssel kapcsolatosan egyértelműen a helyszínváltoztatások jelentették a legnagyobb kihívást a rendezvény előkészítésekor. „A helyszínváltozások miatt nem volt idén könnyű elindulni, de minden változtatás – a Bródy Studios, mint konferenciahelyszín és az Instant, Lärm, Robot, Frame, mint koncerthelyszínek – nagyon jól szerepelt, és az első nap megnyugodhattunk, hogy jól döntöttünk. Mind hangulatában, mind a logisztikai feladatok kezelésében sokat segített ez a felállás, és az emberek reakcióit nézve, a legtöbben fejlődésnek élték meg”– mondta el a szervező.

Salamon Gergő örömmel számolt be arról is, hogy nemcsak a visszajelzések voltak pozitívak, de a számadatok is minőségi fejlődésről tanúskodnak:

A számok tekintetében egyértelműen látható elmozdulás, hisz a szakmai regisztráltak számában 10% körüli, míg az esti koncerteknél közel 20%-os emelkedést láttunk, ami elég biztató a jövőre nézve. Emellett ugyanakkor idén sokkal inkább a minőségi fejlődés volt fontos, amiben a német szakma markáns jelenléte és a régióból érkező egyre több delegált fontos visszaigazolás. A BUSH a harmadik évére meghatározó rendezvénnyé vált, amellyel kalkulál a nemzetközi szakma.

Az is fontos kérdés, hogy a BUSH szervezői és a hazai szakemberek merrefelé látják a jövőben a rendezvény és a régió iparának útját, fejlődését. Erről Salamon Gergő úgy vélekedik, hogy továbbra is a régió közös fejlődési lehetőségeit keresik, amiben szerencsére egyre több jó példa látható klubok, menedzsmentek és szakmai szervezetek szintjén.

 
 

„A New kids from the bloc koncepciónak érezhetően jó volt a fogadtatása, így ezt érdemes folytatni. Emellett a közös platformok építését, lobbitevékenységet, valamint a régiós showcase-ek szorosabb összefogásának lehetőségét látjuk leginkább magunk előtt a közeljövőben. Ami különösen jó érzéssel tölt el minket, hogy a hazai szakma képviselői – köztük nagyon sok fiatal – van jelen a rendezvényen, és egyre többen tudnak élni olyan lehetőségekkel, amelyeknek az alapjait a BUSH-on építették. Ebben továbbra is nagyon fontos partnerünk a Hangfoglaló Program és a HOTS, amelynek programjai segítik őket felkészülni az ilyen lehetőségekre”

– mondta el a következő lépés kapcsán.

A Hangfoglaló Program keretein belül működő HOTS (Hungarion Oncoming Tunes) exportiroda vezetője, Bali Dávid nemcsak résztvevőként, de előadóként is segítette a BUSH szakmai hátterét. Pécsi-Szabó Dénes moderálása mellett az Artisjus Üzleti Transzformációs Főosztályának igazgatójával, Dr. Tóth Péter Benjaminnal beszélgetett a dalszövegírásról, mint közösségi élményről. A témát a dalszerzőtáborok iránti egyre növekvő érdeklődés adta, melyek azt mutatják, hogy nagy igény van a fiatal művészekben közösségben megélni, amikor új zenét alkotnak. A beszélgetőpartnerek a DEX, az első Dalszerző Expo és a HOTS mentortábora, az Outbreakers’ Lab tapasztalatait osztották meg az érdeklődőkkel.

 
 

Fotók: Budapest Showcase Hub

A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás