Az átmenet állapota zongorára hangolva – Federico Albanese: „The Blue Hour”-lemezkritika

2016.03.17., 14:49

Amikor már eleged van az esőfüggöny áztatta külvilágból, és csak arra vágysz, hogy magadra húzva a jó meleg takarót, valamilyen szívet melengető, a hangulatot tökéletesen lefestő zenével térj nyugovóra… Akkor vedd elő Federico Albanese második lemezét, a The Blue Hourt, amely ezt a múlni nem akaró őszi-téli időjárást feloldva, egy mesés világban modern klasszikus pillanatképeivel feledteti veled a szürkeséget.

48377-the-blue-hour
Előadó: Federico Albanese
Cím: The Blue Hour
Kiadó: Berlin Classics
Kiadás éve: 2016
Honlap: www.federicoalbanese.com
Értékelés: 9/10

Decemberben már szóltunk, hogy érdemes lesz odafigyelni a téli megjelenések között megbúvó The Blue Hourra, amely már az előzetes hangi ízelítők is alapján lelkes várakozást generált a neoklasszikus stílus rajongóinál. Az olasz származású, jelenleg Berlinben élő Federico Albanese két évvel ezelőtt érkezett meg igazán a köztudatba, amikor is a zongora mellett született szólómunkásságát a The Houseboat and The Moon című lemezben összegezte (és amelyről mi is elismerően nyilatkoztunk). Az általunk is pártolt Denovali Records gondozásában egy olyan album látott napvilágot, amely képes volt egy földöntúli utazásra vinni minket, köszönhetően lágy zeneiségének és finoman kísérletező kedvének. Így ezt a lemezt is a tíz leginkább ajánlott Denovali-kiadványba választottuk, de azóta már tudjuk, hogy az olasz művész és a német kiadó már külön utakon jár.

Fotó: Beniamino Barrese

Albanese második albumát már a Berlin Classics jelentette meg, új „igazolásukat” pedig biztosan nem bánták meg, hiszen a The Blue Hour már most olyan zenei portálok komoly elismerését vívta ki, mint a Drowned In Sound, a Rolling Stone vagy a Clash. E listához pedig mi is csatlakozunk, hiszen a debütáló lemezt mindössze két évvel követő The Blue Hour sokkal érettebb és komplexebb, mint elődje, elvarázsló ereje pedig még nagyobb lett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A The 405-nak adott interjújában Albanese elárulta, hogy ezt a lemezt már a kezdetektől fogva egy koncepció mentén képzelte el, az átmenet állapotának, érzetének egyfajta kifejezőeszközeként. Dalszövegek híján ezt instrumentális dallamok örvényéből tapasztaljuk meg, amely már a Nel Buio intrója nyomán rögtön a legelső taktusokkal beszippant minket. Ebből a rövid szösszenetből kerülünk át a The Blue Hour leghosszabb szerzeményébe, a Time Has Changedbe, amely fokozatosan rétegződve, egyre több hang és hangszer bevonódásával kreál katarzist.

És nem utoljára: az album több csúcspontot is felvonultat (Migrants, Céline, The Blue Hour), köszönhetően Albanese komplex gondolkodásának és mesterien építkező stílusának.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ugyan végig a zongora köré rendeződnek a fő motívumok, emellett kiemelendő a hangszerek változatossága (melyek jó részét maga a zeneszerző szólaltatja meg). A szintiken, a gitáron, a csellón és a basszusgitáron túl Hammond-orgonát, üveggel kreált hangokat és természetben rögzített hangmintákat is felfedezhetünk a domináns billentyűk közelében.

Sokrétű instrumentális zene ez, mely könnyedén kalandozik a modern klasszikus berkekben úgy, hogy az elektronikus stílust is közel engedi magához.

Ettől is válik sokak által befogadhatóvá, hamar megszerethetővé, az érzelmes, egyben értelmes zene kedvelőinek új, lehetséges kedvencévé.

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás