Avatar photo
2019.02.20., 16:48

„Az álmainkat éljük, és mindig is ehhez tartottuk magunkat” – Junkie Jack Flash-interjú

A Junkie Jack Flash a maga karcos tökéletességében indít végzetes apokalipszist hamarosan érkező rock ‘n’ roll tézisével. A vihar előtti csendet elöljáróban a Kérlek szépen és a Megalkuvó című dalok törték meg, gyalázatosan erős prológust nyújtva a pécsi formáció legújabb korongjának. Pető Szabi (gitár, ének) és Makk Vata (dob) az Akvárium kanapéján tettek hitvallást az alkotói metamorfózisok fontosságáról, izgalmas betekintést engedve a banda legmélyebb mozgatórugóiba.

Az új felvételeket is beleértve, meglehetősen végletes témákból inspirálódtok, az élet féktelen élvezeteitől az emberi lélek árnyoldalain át, egészen a rockzene legszókimondóbb formájáig. Mit várjunk a következő albumtól, ezentúl milyen gondolatok fognak dominálni?

Pető Szabi: Arról és úgy tudok énekelni, amilyen állapotban éppen vagyok, és úgy gondolom, az embernek kötelessége ezt felvállalni.  Ebben a korban az őszinte szókimondás a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy megszólítsd a tömeget, ez az a tényező, ami minden páncélon átüt.

Balvin Levente (basszusgitár), Makk Vata (dob), Pető Szabi (ének, gitár) és Szénás-Máthé Nándor (gitár, szaxofon, vokál)

Ha már az alapvető indíttatásoknál tartunk, tudnátok olyan konkrét esetet említeni, amelyből végül egy új dal született?

P. Sz.: Persze! Igazából egyetlen egyszer, amikor elkaptak a BKV-sok az egyik villamoson, akkor azonnal megírtuk azt a számot, amelyikben E/1-ben BKK-ellenőr vagy, és arról szól az életed, hogy megkeserítsd másokét. Abból is lett már dal, amikor Vata túlságosan megnyomta a gázpedált, és majdnem meghaltunk. Nyilvánvalóan arról is írtunk, amikor elvesztettük az egyik közeli barátunkat, akinek az élete belesüllyedt a hedonizmusba, éppúgy, ahogy mi magunk is megírtuk a féktelen élvezetek útját. Most persze nagyon régi számokról is beszélünk, lényegében kölykök voltunk még, amikor elkezdtük ezt az egészet. Nem is gondolkoztunk el a céljainkon, csak őszintén odatettük magunkat. Viszont ahogy telik az idő, az ember elkezdi tisztábban látni magát kívülről, meg azon gondolkozni, hogy ki is ő valójában, és mit jelent számára a zenekar. Amikor eltelik pár év, kijön egy új lemez, és ha az évek távlatában is nagyon jó, akkor mindez képes felszabadítani egy olyan lendületet, amelyre lehet alapozni a későbbiekben, akár két-három albumot is.

De szerintem azt az egyet, ami megváltoztatja a dolgok állását, nem szabad elkapkodni. Mi is simán megismételhettük volna magunkat, de ha mindig megfeleltünk volna az elvárásoknak, akkor ki lennénk égve.

Még annál is jobban, mint most. (nevet)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Három évvel ezelőtt azt nyilatkoztátok magazinunknak, hogy lemezről lemezre szeretnétek egyre magasabbra helyezni a lécet. Ennek tekintetében mit gondoltok a legfrissebb szerzeményekről?

P. Sz.: Össze sem lehet hasonlítani őket semmivel.

Gyakorlatilag még mindig a dalszerzős, próbálós demófázisok vannak, nem vonultunk be egy stúdióba otthagyni az összes pénzünket. De azt gondolom, ha ezt az anyagot végre elkezdjük felvenni, az valami sokkal nagyobb ugrás lesz nekünk, mint bármi, amit eddig összekapkodtunk.

Úgy értem ezt, hogy az Élvezetnek a fejjel volt a legelső és az egyetlenegy olyan lemezünk azóta is, amelyre tényleg egy összeforrt dologként tekinthetünk. Én személy szerint nem vagyok elégedett az utána kijött cuccokkal, de azt is látom, hogy ezek reakciók az életre, egy zenekar fejlődésének folyamatára.

 
 

Érdekes, mert mint favorit Junkie-lemez, számomra is az Élvezetnek a fejjel tudta idáig a legtöbbet nyújtani.

P. Sz.: Igen, mert azon érezni ezt a bizonyos energiát. Persze utána is ott van az, csak később már a sötétben tapogatóztunk, irányt kerestünk, ami egyáltalán nem rossz, csak ezért akartam most inkább nagy levegőt venni, és aztán kifújni.

Makk Vata: Az a lemez tényleg azért olyan egyébként, mert konkrétan nem foglalkoztunk semmivel. Bementünk a stúdióba, ahol nem volt semmi megkötés, semmi elvárás, csak úgy kifolyt belőlünk minden.

P. Sz.: Vagy inkább ömlött.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az időben kissé visszatekintve már 2013-ból is megtalálható néhány velős Junkie-melódia gyűjteménye. Az évek során változott valami a dalszerzési procedúra tekintetében, vagy tartjátok magatokat a jól bevált, kezdeti módszerekhez?

P.Sz.: Egy idő után ott az a dolog, hogy a zenész képes leülni, és rutinból megírni egy számot, ezt meg tudod csinálni igazából bármikor. Viszont tényleg létezik az a fajta ihlet, mintha egy múzsa csókolt volna meg, és csak elkezdesz firkálni valamit. A jó lemez titka az, ha az efféle számok vannak többségben, nem pedig a mechanikusan megírtak.

Az évek során például rájöttem, hogy sokkal jobban szeretek a srácok társaságában szöveget írni, és együtt felépíteni egy kész vázat. Ennek az a lényege, hogy amikor ott vannak a társaim, akiknek azonnal fel kell olvasom a szöveget, akkor már eleve van egy olyan szűrő, amin ha átjut az ember, akkor olyan nagyot nem hibázhat.

 
 

Akárhol láttalak benneteket játszani, a koncertjeitek atomrobbanásszerű hatást gyakoroltak a közönségre, akármilyen környezetről is volt szó. Ti hogyan élitek meg ezt: vonzóbb egyáltalán a fesztiválszínpad, mint a családias klubkoncertek? Jobb egyszerre minél több emberhez szólni, vagy inkább csak közelebb éreznétek őket magatokhoz?

P. Sz.: Mindkettőnek megvan a saját varázsa. Fesztiválon is szeretünk játszani, mert mi is emberből vagyunk, egy klubbuliban viszont a nézők sokkal inkább miattad mennek el, és te is értük zenélsz.

Soha nem tűrtetek megalkuvást, állandó inspirációitokat pedig a blues, a punk és a klasszikus rock mélységeiből merítitek. Mit gondoltok, mennyi ideig képes talpon maradni és megújulni ez a fajta ősenergia a 21. századi zeneiparban?

P. Sz.: Szerintem ameddig ez az energia létezik, addig adott rá a kereslet is. Annyi az egész, hogy a mai zenékben más hangzásokon keresztül jutnak el ezek az energiák az emberekhez. Úgy értem, ha megnézel egy new age rapet, ugyanazokat a haragos és agresszív lüktetéseket találod, mint egy korábbi metálban.

Valahol ez nem műfaji kérdés, és nem az aktualitás a lényeg, hanem az, hogy milyen erőt közvetít maga a zene, az együttes, a szövegek, az attitűd. Ez határozza meg azt, hogy van-e valaminek létjogosultsága.

Egyébként mi is folyamatosan változtatjuk a hangzásunkat, aprólékosan újradefiniáljuk, hogyan szeretnénk ezt az energiát kifejteni. Nem a modern, nem az új dolgok ellen vagyunk, hanem egyszerűen a rockzenéből ered az a fajta erő, amire építkezünk.

 
 

Szerintetek könnyebb dolgotok lenne, ha mondjuk negyven évvel korábban alapítjátok meg a bandát?

M. V.: Egyáltalán nem. Akkor is elvesztek zenekarok, éppúgy, mint ma. Az csak egy dolog, hogy abból az időből rengeteg banda fennmaradt, és etalonná nőtte ki magát.

 P. Sz.: Ők voltak a legjobbak, őket ismered most is. The Rolling Stones, AC/DC, és még sorolhatnám. Kiemelkedtek, és egyedibb hangzásuk volt abban a nagy fergetegben, ahol minden sarkon akadt egy rockegyüttes.

Mióta beindult a pályátok, ti találtátok már magatokat olyan helyzetben, amiről sráckorotokban csak álmodoztatok?

P. Sz.: Figyelj, olyanokat kívántunk régen, hogy minden bejött, és csak akkor jöttünk rá, hogy ez nem is olyan jó.

Az egyetlen dolog, ami soha nem okozott csalódást, az a zenélés. Egyértelmű, hogy nagyon ingoványos dolog zenésznek lenni, ebben az országban pláne, főleg rockzenekarként. Így is nagyon könnyen elveszítheted a hitedet, ha nem vagy biztos benne, vagy egyszerűen nincs fix alapja. Nem álmodoztunk igazából túl nagy dolgokról, szerintem az álmainkat éljük, és ehhez mindig is tartottuk magunkat.

Mindenkinek nagyon fontos ez a zenekar, mert ebben a formációban adhatjuk igazán önmagunkat. Az is nagyon lényeges, hogy ebben a bandában barátok vannak.

M. V.: Igen, ez egy jelentős tényező, és mivel barátok vagyunk, nagyon jól ismerjük egymást, így a türelem és az őszinteség fogalma hatalmas szerepet tölt be az életünkben.

P. Sz.: Hosszú kihagyások után is mindig a legnagyobb szeretettel és bizalommal fogadnak, ennél jobbat nem is tapasztaltam soha az életemben. Ez a fajta lojalitás az, ami összetart bennünket.

 
 

Az Akváriumban adott blues-katarzist követően a srácokat legközelebb március 30-án, az Instantban láthatjuk, ahol minden bizonnyal az ígéretes lemez számai is felcsendülnek majd. Facebook-esemény itt!

Fotók: Dancs Enikő Bianka

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás