„Az, ahogy létrehozzuk az identitásukat, el van adva a médiajelenlétünknek” – Agnes Obel-interjú

Varju Kitti
2017.05.31., 12:38

Ez a hétfő este Agnes Obelről és az ő végtelenül magával ragadó előadásáról szólt a teltházas Akvárium Klubban, ahová az A38 Hajó szervezésében érkezett meg a művésznő. A közel kétórás koncerten a gyakran újrahangszerelt változatban, illetve kibővített hangszerarzenállal megszólaló dalok a tükrökkel megtrükközött vizuállal a NagyHall sterilsége ellenére is különleges atmoszférát teremtettek. A dán énekesnő megmutatta, mennyire csodás élőben, de nekünk még valamivel korábban lehetőségünk nyílt arra is, hogy egy kicsit személyesebben is megismerjük. Legutóbbi stúdióalbuma (egyben a tavalyi év egyik legjobb lemeze), a Citizen of Glass érdekességekkel teli története, az átlátszóság jelentősége és Agnes magyar kapcsolata is szóba került interjúnkban.

Tavaly jelent meg a Citizen of Glass című albumod, amelyet mostanra már a rengeteg koncerted során élőben is bemutattál a közönségnek. A lemez az üveg témája köré épül, és azt olvastam, hogy ez az ötlet még az előző albumod, az Aventine (lemezkritikánk itt) turnéja alatt fogalmazódott meg. Hogyan jött ez a koncepció?

Egyszerűen arra gondoltam, hogy milyen gyönyörű, és hogy leírhatnám a zene nyelvén, milyen érzés üvegből lenni. Aztán elkezdtem új hangszereket keresni, mert tudtam, hogy a zongora és a cselló nem lesz elég ahhoz, hogy ezt az érzést elmeséljem, ahogy a fejemben elképzeltem. Úgyhogy kutattam az interneten a hangszerek után, elmentem hangszermúzeumba is, és így sok új instrumentummal kerültem kapcsolatba. Elkezdtem foglalkozni az átlátszóság témájával is, próbáltam utánaolvasni. Amikor elmentem valahová, például a bolhapiacra, mindig kerestem képeket, amelyek passzolnak az általam elképzelt átlátszósághoz, ezzel is kitöltve a koncepcióm világát. Mindezek után pedig nekiláttam megírni a dalokat.

Fotó: Jelka von Langen

A biográfiádban is említve van ez az átlátszóság, illetve ahhoz kapcsolódóan a közösségi média és folyamatos megosztási kényszer. Te milyennek látod a közösségi média hatását az emberek életére nézve?

Szerintem még túl korai kimondani, milyen hatással van a közösségi média az emberekre, de én olyan ember vagyok, aki hiszi, hogy a médiajelenlétünk nagyban formálja a valóság tényleges érzékelését. Amikor egyetemre jártam, ezt tanultam, és a mesterképzés során azt vizsgáltam, hogy egyes birodalmak miként emelkedtek fel vagy buktak el az általuk használt média különbözői formái miatt.

A mostani társadalom, a kultúránk, az, ahogy létrehozzuk az identitásukat, el van adva a médiajelenlétünknek. A mai világunk arról szól, hogy megalkotjuk az öndokumentációnkat, miközben a határokat feszegetjük, és ez szerintem a médiajelenlétünktől függ.

Van még egy dolog, ami szerintem elég veszélyes: az, hogy milyen gyorsan terjed az információ, de főleg a hamis információ. Most, hogy látjuk, miként alakulnak a politikai tendenciák a világban, szerintem nagyon sok fals infót és félelmet terjesztenek, és a különböző médiaformák csak felgyorsítják ezt.

Visszatérve az albumodhoz, amikor először hallottam a Familiar című számod, próbáltam kinyomozni, kivel duettezel a dalban, aztán kiderült a titok, hogy te magad vagy mindegyik hangszín mögött. Hogyan épült be ez a vokális kísérletezés a Citizen of Glass világába?

Ezen az albumon nagyon szerettem volna kísérletezni a különböző hangokkal, elsősorban a saját énekemnél. Amikor az üvegre gondolsz, mint egy kristályra, ahogy átmegy rajta a fény, és tükröződik, eszedbe juthat az identitás, amint megváltoztatjuk azt. Valahogy értelmet nyert ez: hogy lehetek én, ugyanakkor egy másik én is, úgyhogy kipróbáltam sokféle éneket, magasan és mélyen. A Familiar egy titokról szól, arról, hogyan válhat egy titok egyfajta szellemmé az emberek életében, és ez a kísértet miként énekelné el ezt. Próbáltam „kísértetiesen”, egy szellem „képébe helyezkedve” énekelni, de ez nem vált be, így lejjebb vittem a hangom. Magasan és mélyen is le kellett játszanom az éneket, és végül megszületett ez a fura, férfias hangszín, de nekem nagyon tetszett, úgy éreztem, ez pont tökéletes ehhez a szellemmotívumhoz. És igazán felszabadító, hogy nem kellett végig a saját hangommal előadni mindent, hanem máshogyan is énekelhettem.

Az albumod kapcsán azt is olvastam, hogy egy különleges hangszert, a Trautoniumot is használtad a felvételeknél. Egyáltalán hogy ismerted meg ezt? Hol tudtál ilyenen játszani, és hogyan tanultad meg kezelni? Láttam róla egy videót, elég bonyolultnak tűnik.

Tényleg az! Még mindig nem játszom rajta olyan jól, kellett hozzá segítség. Berlinben a legjobb barátom egy olyan ember, aki teljesen odavan a moduláris szintikért, és ő mutatta meg nekem a Trautoniumot. Tudja, hogy imádom Hitchcockot, és hogy a kedvenc filmem a Madarak, amelynek a zenéjét egyébként egy Trautoniumon szólaltatják meg. A barátom megmutatta, hogyan működik, én pedig teljesen beleestem, úgy éreztem, teljesen illik az üveghangokhoz és a koncepciómhoz. Találtunk valakit Németországban, aki új Trautoniumokat épít, de a régiek mechanikája alapján, amelyek Oscar Sala nevéhez köthetők; egyébként ő csinálta a Madarak zenéjét is. Szóval rendeltünk egyet, majdnem egy évbe telt, mire elkészült, de most már van egy saját Trautoniumom, ami igazán csodálatos. De ez nem olyan, mintha zongoráznál vagy valamilyen vonós hangszeren játszanál. Van egyfajta, mechanikus, fémes hatása az egésznek, valami belső szépsége, egyszerre hideg, kemény, kissé kellemetlen – igazából minden, ami nekem kellett.

A Citizen of Glasson egyszerre vagy zeneszerzőként és producerként feltüntetve, miközben a hangszerelés és a keverés is a te munkád. Amikor egy albumot fogsz össze, melyik számodra a legnehezebb rész ezek közül?

(sóhajt) Nem is tudom… Azt hiszem az, hogy befejezzem az egész folyamatot, hiszen egymagam csinálom, így nehéz tudni azt, mikor vagyok kész. Amikor több ember vesz részt benne, akkor mindenki tudja, mi a dolga, és nem kell aggódnod, de amikor mindent magad csinálsz, nehéz rájönni, mikor is van vége. Én csak úgy megéreztem, hogy még folytatnom kell a munkát, viszont szinte fáj, amikor már meg kell állnom, mert félek, hogy nem elég jó, nem dolgoztam ki valamit eléggé. Ez egy igen nyugtalanító dolog, egyáltalán nem könnyű!

Amikor mindezt olvastam, akkor eléggé elképedtem, hogy ennyi mindent tudsz, és egyedül simán megcsinálsz egy albumot.

Azt azért el kell mondanom, hogy amúgy nagyon jó dolog mindent önállóan végigvinni. Az előző albumoknál is egyedül dolgoztam. Azért hasznos, mert belülről fejlődhetsz, nem kell kommunikálnod, nem kell megkérdezned senkit, csak dolgozol, megírod a dalt, felveszed, minden lépés vezet tovább a következőhöz.

Az egész folyamat sokat jelent nekem, szépen kitölti a világom, és sokat tanulok belőle, azt remélve, hogy később még jobb lemezeket készíthetek.

Én csak ajánlani tudom az embereknek, hogy így csinálják, hiszen megvan a technológia, csak le kell ülni, és magunktól dolgozni, nem kellenek drága stúdiók és producerek, hogy megcsinálják helyetted.

Legutóbb az It’s Happening Again című dalodhoz készült videoklip, melynek rendezője a párod, Alex Brüel Flagstad, akivel régóta kollaborálsz a munka szintjén is. Mi a titkotok, hogyan lehet együtt dolgozni olyasvalakivel, akit szeretsz? Voltak vitáitok, eltérő véleményetek a munka során a múltban?

Igen, persze. Egyáltalán nem könnyű. Nem mondanám, hogy ajánlanám bárkinek, amit mi csinálunk, mert nem túl ideális. Illetve az a zenémhez, ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert Alex követi a munkám a dal megszületésétől, és még azelőtt van már ötlete, mielőtt befejezem a számot. Nagyon ösztönös elképzelései vannak, és nagyon sok energiát fektet a videóiba, egészen elképesztő. És nem tudsz felvenni olyat, aki ugyanennyit beleölne. Másfelől amikor együtt vagy valakivel, nehéz megegyezni a részletekben és a kritikus pontokban, ráadásul ha hosszú évek óta alkottok egy párt, előfordul, hogy egyáltalán nem vagytok kedvesek egymással egyes szituációkban. Nem könnyű, de próbáltam másokkal is videót csinálni, és valahogy fura volt. (nevet) Egyébként Alex jól ismer engem, én is őt, illetve egymás érdeklődését és művészi vízióit, és ezért különleges a kapcsolatunk, mi egyáltalán nem unatkozunk, mert nagyon sok közös van bennünk.

Úgy tudom, van némi kapcsolódásod Magyarországhoz: régen játszottál darabokat Bartók Bélától. Ismersz más magyar klasszikus zeneszerzőket, vagy esetleg bármilyen más magyar zenét, zenészeket?

Ez nem pont így van, igazából úgy történt, hogy anyukám ellátogatott Magyarországra, és ott egy zongoratanár tanított neki Bartókot. De amúgy a nagypapám budapesti volt, úgyhogy vannak magyar gyökereim! Sajnos ennél többet nem tudok Magyarországról (kivéve persze Bartókról). Viszont az üknagyszüleim Magyarországról emigráltak Dániába, de csak a vezetéknevük rémlik, és hogy talán zsidók voltak? Nekem már nem volt részem abban, hogy jobban megismerjem a magyar kultúrát, csak a génjeimben van meg (nevet). Pedig jó lenne megtanulni a nyelvet, bár tudom, a magyar elég komplikált, sőt, a világ egyik legnehezebb nyelve, és bárcsak tudnám… Sajnos már a papám sem él, pedig biztos mesélne történeteket.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!