Apokalipszis most és mindörökké – A végső vágás most először a mozikban

Avatar photo
2019.09.9., 16:23

Egy rész Joseph Conrad, két rész Werner Herzog, jó néhány zseniális színész, őrület a sötétség szívében, ezúttal 4K-ban, digitálisan restaurálva és Francis Ford Coppola legújabb vágatában. Ha esetleg még sosem láttátok az egyik leggrandiózusabb és legnyomasztóbb háborús filmet, vagy akár századszorra is újranéznétek, akkor itt a remek alkalom, hogy a rendező által is szándékolt formában tekintsétek meg az Apokalipszis mostot, ráadásul úgy, ahogy korábban még senki sem láthatta.

Van valami hátborzongató abban, amikor egy olyan ember, aki valóban testközelből élte át a vietnámi háború mindennapi borzalmait, elcsukló hangon beszél róla, hogy az általa készített fotókon lévő katonák közül rövid időn belül mindenki halott volt, illetve, hogy a következő képen szereplő, az általuk épp helikopterrel kimenteni próbált civil végül belehalt a sérüléseibe. A sajtópremier előtt Kondor László pedig csak mesélt és mesélt, miközben saját felvételei előtt állt, és ugyanazt foglalta össze pár mondatban a filmet megelőzően, amiről az egész (most éppen) 183 perces eposzi filmmonstrum szól: a háborúnak nincsenek győztesei, a háború értelmetlen, embertelen, és álságos és őrült („a borzalom, a borzalom”). Az ember az egyik nap halomra lövi az ellenséget, aztán az életét kockáztatja a túlélőik megmentéséért. Erről szólt a Vietnámot megjárt magyar-amerikai fényképész beszámolója, és valahol erről szól Francis Ford Coppola legendás, Apokalipszis most című alkotása is.

 
 

De hogy mi az apropója annak, hogy a filmtörténet egyik alapműve ismét a mozikba kerül? Hát az, hogy a film képi világát – amit Coppola a restaurálási folyamat során újra is vágott – az eredeti 1979-es, 70mm-es filmtekercsek alapján 4K UHD minőségben restaurálták, és a magas dinamikatartományt biztosító HDR képtechnológiával már-már ijesztően valósághűre alakították.

Az Oscar-díjjal jutalmazott, monumentális hangzást az akkoriban mérföldkőnek számító, már 1979-ben 5.1 technikával rögzített és csak nemrég fellelt eredeti hangszalagok segítségével rekonstruálták, hogy megfeleljen a legmodernebb mozitechnikai elvárásoknak.

 
 

A filmszínházakban korábban vetített és a stúdió kérésére számos jelenet kivágása után elkészült 145 perces verzióhoz, illetve a 2001-ben készített, Coppola által is túl hosszúnak érzett 195 perces rendezői változathoz képest a mostani, végső vágásnak nevezett változat 183 perc hosszúságú lett. A rendező a 2019-es New York-i Tribeca Filmfesztiválon tartott ősbemutatón úgy nyilatkozott, hogy ő ezt a változatot érzi leginkább a sajátjának.

A történetről sok mindent lehet mondani, de legyen elég annyi, hogy Joseph Conrad A sötétség mélyén című kisregénye adja a keretét, és Werner Herzog látnoki Aguirre, Isten haragja című alkotása ihlette, mégis teljesen önálló és kortalan mű, amelyben egy amerikai, vezérkari százados egy őrült parancsnok nyomába ered. A Martin Sheen alakította Willard kapitány a saigoni CIA-tól azt a különleges megbízatást kapja, hogy likvidálja a nyilvánvalóan őrült Kurtz ezredest (akit Marlon Brando játszik, még túlsúlyosan és szétcsúszva is zseniálisan). A százados feladata azonban könnyen az életébe kerülhet. Az ellenséges területeken keresztül el kell jutnia a kambodzsai határhoz, ahol a “zöldsapkás” ezredes már hosszú ideje a dzsungelben él, és az őt istenként tisztelő bennszülöttekből magánhadsereget szervezett. Willard útja a háborús területen keresztül egyre inkább erős, harsány színekkel festett rémálomhoz hasonlít. Küldetése során szembesülnie kell azzal, hogyan válik a vietnámi háború szándékos vagy félelem szülte esztelen, tébolyodott vérengzéssé.

De a film mégsem csak a háborúról szól, vagyis nemcsak a külső világban megélt háborúról, hanem a belső, emberi konfliktusról is, magáról az emberiességről, az embert a vérengző vadállattól elválasztó vonalról, a józan ész által kijelölt határok elhalványulásáról, és arról, hogyan válunk végül azzá, ami ellen harcolunk. 

 
 

Teszi ezt persze lenyűgöző, valóban lélegzetelállító képekkel (amelyek még jóval a digitális effektek megjelenése előtt készültek), kitörölhetetlen, legendás jelenetekkel és karakterekkel, valamint az évtizedek múltán is hivatkozási alapnak használt alakításokkal.

Egy szó mint száz, olyan film ez, amelyet mindenkinek látnia kell legalább egyszer, lehetőség szerint ilyen fantasztikus audiovizuális körítéssel, mint amit egy modern mozis változat adhat.

Az Apokalipszis most – A végső vágás szeptember 5-től limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba. Budapesten kizárólag a Puskin Moziban vetítik, emellett országszerte számos helyszínen, többek között Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron, Szombathelyen, Pécsett, Egerben és Szolnokon is látható, digitálisan felújított képpel és hanggal, magyar felirattal, a kultfilmek mozibemutatóira specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Képek: Pannonia Entertainment

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás