Andy Warhol királynői

2013.11.25., 11:23

Andy Warhol és New York-i műterme, a Gyár mágnesként vonzotta a szép és érdekes embereket, és múzsáira egy-egy róluk készült rövidfilm vagy fotó világra jötte után hamar ráragasztotta a „szupersztár” címkét. Divattervezők, filmsztárok és modellek sokasága fordult meg a Keleti 47. utca alufóliával borított loftjában, s bár sokan közülük megkapták a maguk megérdemelt tizenöt perc hírnevét, a pop pápájának szedett-vedett klikkjében kiemelkedő helyet kapott egy akkoriban még kevésbé elfogadott csoport: a transzvesztitáké.


 
 

A hírnév és a másság szerelmeseként Warhol rengeteg különcöt vont a bűvkörébe, köztük a késői ’60-as évek kirekesztettjeit, azokat, akik szívesen viselték az ellenkező nem ruháit. És bár a transzvesztitákra a társadalom sokáig csak mint kétes szájhigiéniájú, testszagú, fura szerzetekként tekintett olcsó sminkkel és ijesztő göncökkel, a drogok térhódításával a társadalom szexualitáshoz való hozzáállása is átalakult, így váltak a transzvesztiták az emberek szemében kirekesztett csodabogarakból szexuális radikálisokká.

Warhol rengeteg „radikálist” invitált híres-hírhedt partijaira, és vendégei közül többen váltak később rajongásának tárgyává.

 
 

Candy Darling, Jackie Curtis, Marsha P. Johnson és Wilhelmina Ross azon kiváltságosak közé tartoztak, akiket a művész ugyanazzal a Polaroid Big-Shottal örökített meg, amellyel később, az ’70-es és ’80-as években a monacói Karolina hercegnőt, a norvég Szonja királynét vagy Farah Phalavi iráni császárnét.

#galeria

Andy Warhol számára az éjszaka királynői egyet jelentettek a csillogással és az idealizált szépségtől való mentességgel. A művész egyszerre csodálta az uralkodónők vonzerejét és a transzvesztiták bátorságát.

Lencséjén keresztül a transzvesztiták valódi királynővé válhattak, és uralkodótársaikkal együtt gyakran utalt rájuk, mint megközelíthetetlen, ultranőies szupersztárokra.

 
 
 
 

Warhol pop-artja megváltoztatta az embereket: míg a gazdagokat könnyedén lesüllyesztette a szegények szintjére, utóbbiak általa bepillantást nyerhettek a vagyonos emberek csillogó, pezsgő életébe. A származás, a családi háttér nem számított, a tizenöt perc hírnév mindenkit megilletett, és ezt talán egy New York-i transzvesztita, Dorian Corey szavai bizonyítják legjobban. „Mindenki nyomot akar hagyni a világban. És ha egy pár ember emlékszik a nevedre, nyomot hagytál” – mondta egyszer.

 
 

Szöveg: Bácskai Júlia

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás