„Amit mi csinálunk, az kicsit kifinomultabb” – Triggerfinger-interjú
Nem először fordult meg a Szigeten a belga Triggerfinger, de az őrült rocktrió most is igazán ütős koncerttel örvendeztette meg a szép számmal összegyűlt rajongókat. Lykke Li I Follow Rivers c. dalának feldolgozásával alaposan megugrott ismertségük mértéke, felvételüket már majdnem ötmillióan nézték meg. Interjúnk során mindhárom tag – Ruben Block, Mario Goossens és Paul Van Bruystegem – a rendelkezésünkre állt, és alaposan kimerítettük az öltönyviselés fogalmát, megoldottuk egy festett lábköröm rejtélyét, és kiderült, miként viszonyulnak a srácok a koncert közben leszakadó esőhöz.
A fellépésetek előtt készült rólatok egy kép, melyen épp Nick Cave koncertjén pózoltok lufikkal megtoldott virágkoszorúkkal a fejeteken. Mi ennek a sztorija?
Mario Goossens: A kísérőnk néhány barátnőjével jött, és mindannyian ilyen lufis füzéreket viseltek, aztán felmerült az ötlet, hogy rólunk is készüljenek képek, ahogy ezeket hordjuk. Persze belementünk, és így került fel ez a fotó.
Szóval már itt fesztiváloztatok előző nap is?
Ruben Block: Nem, csak a Nick Cave-koncert utolsó három számára értünk ide, de azokat nagyon bírtuk.
Rockegyüttesként vagytok ismertek, mégis Lykke Li I Follow Rivers c. dalát választották egy feldolgozáshoz. Ez eléggé stílusidegen hozzátok képest, nem csak az eredeti szám tekintetében, hanem a megvalósított verzió esetében is, hiszen egy nyugis, akusztikus dalt kerítettek belőle.
R. B.: Ez mind arról szól, hogy érdekesek tudjunk maradni, erre törekszünk mind az új dalok, mind pedig a feldolgozások esetében is. De azért nem csak kemény rockban utazunk, hiszen az albumainkon vannak intimebb, szelídebb stílusú dalok is. Az említett feldolgozás része volt egy holland rádió tradíciójának: elmehetsz hozzájuk, játszhatsz a dalaidból, de a top50-es listájukról is választanod kell egy slágert, majd előadni azt. Mi erre a számra gondoltunk, mert úgy éreztük, ezzel tudnánk valami érdekeset kezdeni, még ha ez egy kicsit távol is áll a stílusunktól – bár nem is annyira. Megpróbáltunk egy kicsit lecsupaszítottabb verziót alkotni, és az emberekre bíztuk, hogy ez bejön-e nekik vagy sem. Nem is terveztük kislemezként kiadni, de rengetegen osztották meg a Facebookon…
És őrületes siker lett végül.
R. B.: Igen! Ez az igazán fantasztikus ebben, hogy te csak leülsz, és csinálsz valamit, ami szerinted érdekes lehet, és jó buli eljátszani, aztán ez hirtelen így felrobban!
Ha már a feldolgozásoknál tartunk: az albumaitokon mindig találhatunk különböző cover-verziókat. Mi alapján választjátok ki, melyik dalokat gondoljátok újra?
M. G.: Ez attól függ. Legtöbbször Ruben jön elő egy számmal, ami szerinte passzol hozzánk. Általában olyan dalokat választ, melyek nem annyira ismertek, szóval az emberek gyakran mondják, „Hé, de jó ez a számotok!”, pedig egyáltalán nem a miénk.
R. B.: Amúgy nincs bevett recept erre. A most készülő albumunkon még nem is biztos, hogy lesz feldolgozás, nincsenek szabályaink erre vonatkozóan.
Ha már szóba hoztad az új lemezt, mik a terveitek ezzel kapcsolatban?
R. B.: Hmmm… (sejtelmesen elmosolyodik) Nagyon reméljük, hogy jó lesz! (nevet)
Paul Van Bruystegem: Ez nem olyan egyszerű kérdés. Úgy gondoljuk, jó lesz, reméljük, hogy jó lesz, és reméljük, hogy mindenki szeretni fogja.
R. B.: Hadd mondjam el neked: fantasztikus lesz!
M. G.: Tényleg az lesz! Táncolhatsz rá, sírhatsz rajta, bármi, amit akarsz!
Az előző albumotokat, az All This Dancin’ Aroundot Greg Gordon producerrel vettétek fel a legendás Sound City stúdióban. Most is ott és vele zajlanak a munkálatok?
R. B.: Nem, ezúttal a Sunset Studios-ban dolgozunk, ahol a The Doors, a Van Halen, Prince és a Led Zeppelin is vett fel albumot. Greg Gordontól viszont nem válunk meg, ő is velünk tart majd, hiszen ő már olyan, mintha az együttes negyedik tagja lenne, meg kicsit mintha az apánk volna.
Kicsit kanyarodjunk el a koncertjeitek felé. Amikor először láttalak titeket élőben, meglepett, hogy a zúzósabb rock mellé öltönyös fazonok párosulnak, hiszen a zenei stílus alapján nem pont ilyen öltözködést képzeltem volna el az együttesnek. Miért döntöttek emellett az imidzs mellett?
R. B.: Szerintem igenis passzol ez a stílus a zenénkhez!
De ti elég keményen nyomjátok a színpadon, és nem tűnik túl kényelmesnek öltönyben zúzni…
(egyszerre): Pedig az!
R. B.: Attól, hogy minden banda, ami hangos és ütős zenét csinál, bőrkabátban és farmerben játszik, neked még nem kell ugyanazt viselned. Lehet, hogy amit mi csinálunk, az kicsit kifinomultabb, még ha nem is mindig hangzik így. Az, hogy öltönyt viselünk, talán figyelemfelkeltőbb a zenénkkel szemben, de ami tényleg a legfontosabb, hogy nagyszerű érzés öltönyt hordani!
P. V. B.: Az öltöny az igazi férfiaknak van.
R. B.: Láttad tegnap Nick Cave-et? Öltönyök, öltönyök, öltönyök! Nincsenek tetkók, csak öltönyök.
P. V. B.: Na ők a veszélyes emberek!
Láttam néhány képet, amikor pink öltönyöket viseltetek. Azokkal mi a helyzet?
P. V. B.: A Pinkpop fesztiválon voltunk headlinerek egy kisebb színpadon, és ez volt a harmadik fellépésünk ott, és azt gondoltunk, oké, akkor most vegyünk fel pink színű öltönyöket! Egy holland srác jött elő az ötlettel, és megtarthattuk ezeket, persze, csak ha viseltük a színpadon. Szóval belementünk.
Ruben, te miért maradtál ki ebből?
R. B.: Mert három pink öltöny már túl sok lett volna! Szóval gondoltuk, maradjunk azért érdekesek, és én felvettem a feketét.
Szóval te vagy a fekete bárány az együttesben?
R. B.: Nem tudom! Ez attól függ…
M. G.: De mondhatjuk másként is, vagyis hogy ő az okos bárány! (nevet)
R. B.: A kezdetekben egyébként ugyanolyan öltönyöket hordtunk, de ahogy te is láthatod, három teljesen eltérő egyéniség ül veled szemben, szóval mindenki a maga stílusát képviseli, és ettől vagyunk izgalmasak.
Ruben, egyébként mi történt a lábaddal? (szemünk az énekes csillogós lakkal kifestett nagylábujjára tévedt)
(a többiek is észreveszik) P. V. B.: Hát ez elég kínos!
R. B.: (nevet) Van egy ötéves lányom, és szerette volna kifesteni az összes körmöm, de szerencsére sikerült egyre limitálnom, viszont ő választhatott színt. A turné alatt pedig mindig küldök neki képeket. A múltkor Svájcban pl. feltettem a lábam úgy, hogy a hegyek legyenek a háttérben, a középpontban pedig a kifestett körmöm volt.
Valóban nyilvánvalóvá vált ez alatt a rövid idő alatt is, hogy mennyire zakkant fazonok vagytok. Mi volt az eddigi legőrültebb koncertélményetek?
M. G.: Mindegyik fellépésünk elég eszement. Jó lesz ez a válasz? Amúgy nem is tudom, legtöbbször a színpadon történnek az igazán remek dolgok, sőt, néha épp mögötte…
P. V. B.: Ott van Bonn, na az tényleg őrült volt! Az időjárás ellenünk fordult, hiszen jött egy nagy vihar.
R. B.: Óóó, tényleg, emlékszem!
P. V. B.: Normál esetben meg kellett volna állnunk, de nem tettük. Ruben egy új öltönyében parádézott, a színpadon meg már nagyjából állt a víz, és mindenki azon volt, hogy a felszerelést meg a dobokat hátrébb vigye. Az emberek pedig megőrültek, mindenhol sár volt, abban tomboltak. Nagy buli volt!
R. B.: Paul játszott tovább, de közben szakadt az eső, és áztatta a cuccainkat, úgyhogy mindenki elkezdte beljebb vinni azokat, Mario meg csak dobolt, de őt is vitték dobostul!
P. V. B.: Ez volt az a pont, amikor kicsit veszélyessé vált az egész.
R. B.: Egy srác ránk szólt, hogy nem játszhatunk tovább, de minket sodort még a lendület… Na ez egy őrült fellépés volt!
Interjú: Varju Kitti
Fotók: Mohai Fanni
