Amikor bezárul a kör – Viszlát Trickfinger!

Tóth András
2015.06.17., 15:33

John Frusciante, a Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa megint meglepte a nagyérdeműt: teljesen maga mögött hagyva a gitárt a ’90-es évek rave és egyéb elektronikus irányzatok hangszereire váltott, és idén áprilisban Trickfinger művésznevével megjelent ugyanerre a névre hallgató acid house albuma.


A szakmabeliek szerint az utóbbi 30 év legjobb gitárosának és napjaink egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb zeneszerzőjének lemeze „habár nem is hoz formabontóan újat a műfajba, becsületesen megadja a tiszteletet neki”, ugyanakkor „hihetetlen teljesítmény ahhoz képest, hogy számítógép nélkül lett felvéve”. Mindenki döntse el magának, hogy jogosak-e az előbbi kijelentések vagy sem, de az mindenképp tagadhatatlan, hogy Frusciante eddigi kiadványainak palettája kibővült pár újabb színárnyalattal.

A Stadium Arcadium turné ideje alatti kisebb szünetekben, mikor ideje engedte, nagyjából 1 éven keresztül csak azzal foglalkozott, hogy megtanulja ezeknek a gépeknek a kezelését. Mikor vége lett a turnénak, már tudta, mit kell tennie, és 1-2 hét leforgása alatt felvette az egész albumot. Persze aki ismeri valamennyire Frusciante eddigi munkásságát, az tudja, hogy munkamorálja már-már gépi szintű, ahogy ontja magából a lemezeket.

JohnFrusciante-smoking-wide

Elmondása szerint már 1997-ben szeretett volna elektronikus zenét csinálni, de akkor még úgy hitte, az ilyen jellegű zenéhez sok felszerelés kell, ami drága, pénze meg nemigen volt. Ezért csatlakozott újra a Red Hot Chili Peppershöz, és az évek során kiépítette magának az eszközparkját, 2008-ban pedig – miután otthagyta őket – lassan elkezdhette megvalósítani álmát, hogy elektronikus zenét csináljon.

Ezzel az albummal be is zárta azt a kört, amit a 2001-es To Record Only Water for Ten Days albumával még csak pedzegetett, de a tavalyi Enclosure-rel gyakorlatilag befejezett. Amikor megkérdezték tőle egy májusi telefoninterjún, hogy tervez-e még hasonló zenét kiadni, akkor egy terjedelmesebb monológban kifejtette, hogy egyáltalán nem, miután eredetileg ez a felvétel is csak egy tanulófolyamat volt, hogy elsajátítsa az elektronikus zenekészítés alaplépéseit. Ezek után elmagyarázta azt is, hogy a jelenlegi  tervei szerint nincsenek komolyabb célkitűzései, hogy a zenéje megjelenjen bárhol, vagy egyáltalán hallgatósága legyen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szomorú ezt hallani tőle, bár ha ő tesz ilyen kijelentést, akkor lehet hinni neki, hiszen miután otthagyta a Chiliket, azt is megfogadta magának, hogy nem fog és nem is kíván fellépni közönség előtt többé. A rajongóknak csüggedésre természetesen semmi okuk, még bőven tartogat pár meglepetést a nagyérdeműnek a különböző kollaborációival, mint például a szeptemberben megjelenő új Duran Duran- vagy Le Butcherettes-albumokon, melyeken gitározott.

Ennek tudatában íme a (valószínűleg első és utolsó) Trickfinger-album:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás