Amber Smith interjú – „Kevés lett volna, ha csak koncerteken játsszuk az új dalokat”

Avatar photo
2011.04.20., 16:32
Az Amber Smith legénységét EP-bemutató koncertjük előtt kérdeztük arról, hogy milyen terveik vannak a jövőre nézve és belső szemlélőként hogyan vélekednek a hazai zenei színtérről.
Ez a koncert egy EP bemutató. Szerintetek manapság van még értelme EP-vel kijönni?

Zalán: Már kijöttünk, szóval van.

Imre: Szerintem igen, de e mögött más is van. Tavaly októberben jöttünk össze dalokat írni, és arra gondoltunk, hogy szeretnénk mindenféle megfontolások miatt már most tavasszal visszatérni. Mert ha májusban jövünk vissza vagy júniusban, az kicsit felemás lett volna. Ha játszanánk júniusban egy koncertet, de mondjuk fesztiválokon nem, akkor az emberek kérdeznék, hogy „Most akkor van Amber Smith? Van most ez koncert, de legközelebb csak ősszel lesz újra, hogy is van ez?” Tehát úgy volt értelme, ha már tavasz elején van új anyag. Szerintem az kevés lett volna, ha csak koncerteken játsszuk az új dalokat. Szóval nem csak azért jöttünk ki vele, mert ragaszkodunk a formátumokhoz, hanem mert kellett valami, ami kevesebb, mint egy nagylemez, és ezt EP-nek hívják.

Terveztek klipet forgatni?

Bence: Igazából már le is forgattuk. Van egy nagyon tehetséges, lelkes fiatal leányzó, Bolla Szilvia, aki videó installációkban gondolkodik. Nagyon sok kreatív ötlete van ilyen területen és a vonós felvételeken már részt vett a Magyar Rádióban, ott is csinált egy-két werk felvételt, azok már kikerültek az internetre. Nagyon megtetszett, amit ő képvisel, ezért felkértük, hogy csináljon nekünk egy ilyen elborult, beteg klipet. Elvonultunk a fotóstúdióba, ahol mindenféle felvételt készített, ráadásul még videó trükköket is bele fog vágni. A performansz egy része az, ahogy mi zenélünk, de ezek csak vágóképek lesznek. Valamikor a jövő hétre vagy április végére lesz kész, és hamarosan fent lesz az interneten.

Imre, tavaly nyáron a Moog énekesével, Tonyóval jelentettetek meg egy klipet, a Grace-t. Számíthatunk még hasonló közös produkcióra?

Imre: Egyelőre nem. Annak a dalnak annyi a története, hogy még Amber Smith dalként indult, tehát van a fiókban egy Amber-es verziója is, amin Bence, Oszkár, Kőváry Zoli meg én játszunk. Akkor csináltuk az Introspective-et is és bár nagyon tetszett, nem került rá, mert nem illett ez a dal a lemez hangulatához. Aztán mikor volt a szólóprojektem Bencével, előkerült, felvettük még egyszer. Nem magyar szövegű, így a szólólemezemre sem kerülhetett fel, de úgy gondoltam, ideje lenne már kezdeni vele valamit. Megkértem Tonyót és benne volt. Egy délután alatt felénekeltük, aztán leforgattuk a klipet, nagyon vicces volt.

Zalán: Tudod, ez olyan, mint hogy David Bowie-t meg Mick Jagger-t összehozzák, hogy ők egy közös filmen dolgoznak, és ezt most baromira tagadják az interneten, aztán fél év múlva ki fognak jönni a filmmel. Imre is mondja, hogy „nem, nem tervezünk semmi ilyet”, aztán fél év múlva halljuk a számot.

Imre: Amúgy azért nem zárom ki ezt, mert Tonyót nagyon tehetségesnek tartom, nemcsak mint énekest, hanem dalszerzőként is és szívesen dolgoznék még vele.

Zalán: És a film címe…

Imre: Igen, és az album címe…

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hogy látod a mai zenei színteret az Amber Smith szemüvegén keresztül? Változott valami a két évvel ezelőtti helyzethez képest?

Imre: Sokkal rosszabb lett a helyzet, minden szempontból. Én nem tudom az okát, de mi is tapasztaljuk. A klubtulajdonosok vagy a szervezők sokkal kevesebb kockázatot vállalnak, mint régebben, és ez főleg a vidéki koncertekkel van így. Fesztiválokon egy csomó színpad megszűnik. A Volton 3 színpaddal kevesebb lesz például.

Bence: Szerintem a fesztiváloknál ez érthető, mert cégek szponzorálják őket. Most nem szponzorálják, vagy kevésbé, és ezért van az, hogy nem tudnak annyi színpadot felállítani és működtetni, mert nincs annyi reklámpénz.

Zalán: Azért hogy ne csak ilyen negatív dolgokat mondjunk, 2 év alatt rengeteg nagyon jó zenekar alakult, vagy került felszínre, sok banda van, akik nagyon ügyesek és tehetségesek, jól játszanak. De ezért kicsit el is aprózódott az egész zenei platform. Kevesebb fellépési lehetősége van egy-egy bandának, és ez az ő szempontjukból mindig rossz, más oldalról pedig jó, mert sokfajta zenét hallhatnak azok, akik még járnak koncertre.

Az elmondottak alapján több lehetőséget láttok külföldön és a nemzetközi zenepiacon?

Imre: Én személy szerint például bárhol szeretek játszani. Észak-Koreában is fellépnék, tökmindegy, tényleg. Bár ott a backstage biztos elég szegényes lenne.

Zalán: Nem tudom, mi Észak-Korea nemzeti itala, de abból csak lenne.

Imre: Na hát igen.

Bence: Ott lehet, hogy tilos a rock & roll, nem is mehetnénk.

Imre: Egyébként tényleg bárhol játszanánk, én nekem nagyon hiányzik a külföld is, mert nagyon jó hangulata van. Olyan, mint egy osztálykirándulás, osztályfőnök nélkül…

Hogyan éreztétek magatokat a visszatérő koncerten?

Gergő: Remek volt. Jó volt látni, hogy egy zenekar, amelyik kvázi eltűnik a közönség elől körülbelül másfél évre, felmegy a színpadra és az emberek barátként üdvözlik. Ez az én esetemben is így van, felmegyek a színpadra, még egy akkordot sem fogtam le, de már tapsolnak, ez nagyon jó érzés és reméljük, hogy a jövőben is így lesz.

A megjelenő lemezhez terveztek nagyszabású turnét is?

Imre: Igen, sőt, már előbb is. Májusban lesz például Székesfehérváron koncert, Pécsett is játszunk, ahol mindig valamiért erősek voltunk.

Zalán: Azért, mert ez együttes 2/5-e pécsi.

Imre: És Szolnokon is leszünk. Sőt, egy lány már felvette velünk kapcsolatot, szeretnének minket Kaposvárra is hívni. De tényleg bárhova szívesen megyünk.

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás