Avatar photo
2017.10.25., 15:02

Alice Glass, a Crystal Castles volt énekesnője kőkemény vallomást tett a zenekarból való távozásáról

A Harvey Weinstein-botrány kavarta vihar még korán sem ült el, és naponta szólalnak fel újabb és újabb hírességek (nők és férfiak egyaránt), akik valamilyen formában szexuális zaklatás áldozatai lettek munkájuk során. Tegnap az egyik legsötétebb sztori került napvilágra, ugyanis Alice Glass, a Crystal Castles ex-énekesnője egy hosszú vallomásban arról nyilatkozott, hogy a zenekar másik alapítótagja, Ethan Kath közös zenei pályafutásuk ideje alatt testileg-lelkileg bántalmazta őt.

Az egykori Crystal Castles (Alice Glass és Ethan Kath)

Az énekesnő weboldalán megjelent hosszú és megrázó nyilatkozatban számolt be arról, hogy zenésztársa és a Crystal Castles alapító tagja, Ethan Kath (azaz Claudio Palmieri) ismertségük kezdete óta lelki és fizikai terrorban tartotta, majd szexre is kényszerítette őt, mondván, hogy csak akkor maradhat a bandában, ha lefekszik vele.

Glass arról is beszámolt, hogy zenésztársát tinikora óta ismeri, és a férfi először 15 éves korában használta ki őt. Végül 2014-ben döntött úgy, hogy kiszáll a zenekarból, melyről anno csak úgy nyilatkozott, hogy „személyes és szakmai indíttatásból” távozik. Most azonban a következő szívszorító részletekkel egészítette ki a magyarázatot:

Életem legnehezebb döntése volt elhagyni a Crystal Castlest, hiszen ez a zenekar volt a mindenem. A zeném, a fellépések és a rajongóim jelentették a világot számomra. Ezt mind feladtam hogy újrakezdhessem, és nem azért mert így akartam tenni, hanem mert így kellett tennem. Bármilyen nehéz is volt, tudom hogy ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam. Évekbe tellett kihevernem a csaknem egy évtizednyi bántalmazást, manipulálást és pszichikai terrort, amit átéltem a zenekarban. Még mindig gyógyulófélben vagyok.

Kath nemrégiben nyilvánosan válaszolt az őt érő vádakra, és tagad mindent, mondván, hogy az Alice által tálalt sztori puszta fikció és sértve érzi magát, hogy ilyeneket állít róla. Saját állítása szerint soha, de soha nem tanúsított abuzív magatartást a énekesnő irányába, melyről „több szemtanú is tanúskodhat”.

Kérdés, hogy kinek lehet hinni ebben az esetben…az viszont biztos, hogy a történtek fényében a Crystal Castles lemondta turnéja hátralevő koncertjeit.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás