Alanis Morissette menedzsere közel ötmillió dollárt lopott el az énekesnőtől és más amerikai hírességektől

Avatar photo
2017.01.19., 13:23

Jonathan Schwartz ellen azért emeltek vádat, mert a bizonyítékok szerint az énekes pénzét a saját számlájára utalta át. Schwartz eleinte tagadott, és azt állította, hogy a pénzt egy illegális marihuánaültetvényre fordította – közölte a BBC.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Schwartz 2009 és 2016 között kezelte Morissette pénzügyeit, ő szedte be a bevételeit, kezelte a folyószámláját és fizette be a számláit.

A menedzser a Los Angeles-i szövetségi bíróságon szerdán beismerte, hogy 4,8 millió dollárt (1,4 milliárd forintot) lopott el az énekestől, és további több mint kétmillió dollárt más neves ügyfeleitől, akiket nem neveztek meg.

Schwartz ügyvédje, Nathan Hochman elmondta, hogy ügyfele mindenben együttműködött a hatóságokkal, és vállalja a felelősséget. A bűncselekményért a bíróság négytől hat évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti.

Morissette tavaly pert indított Schwartz és egykori cége, a GSO ellen, amelyben 15 millió dollárt követelt azért, amiért a menedzser az engedélye nélkül utalt át tőle pénzösszegeket a saját számlájára. A kereset nyomán belső nyomozás indult a cégnél, és a GSO később egy közleményt is kiadott, amelyben megdöbbenését fejezte ki afölött, hogy Schwartz saját fényűző életmódját finanszírozta a lopott pénzből.

Mint kiderült, a menedzser egyebek mellett 50 ezer dollárt költött egy Bora Bora-i vakációra, és 75 ezer dolláros adósságot csinált egy bahamai kaszinóban.

Morissette végül peren kívüli egyezségre jutott a GSO-val, és visszavonta keresetét. A cég a többi pórul járt ügyfelet is kártalanította.

A kanadai származású énekes akkor szerzett tudomást a csalásról, amikor felvett egy új menedzsert, aki figyelmeztette a számláin lévő jelentős pénzügyi eltérésekre.

Schwartz ügyét február 1-jén tárgyalja a bíróság.

(phenom/mti)

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás