Adam Lambert: Queen-koncertek, kiadócsere és új album

Avatar photo
2015.01.20., 9:06

A 2009-es American Idol egyik nagy hősét, Adam Lambertet bizonyára mindenki ismeri, hiszen Wathaya Want From Me és If I Had You című slágerei a világ minden szegletébe eljutottak. Az énekes azóta is extrém jelenségként tündököl a popzene színterén.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az énekes azonban most teljesen új vizekre evezett és sorsfordító döntéseket hozott. Az új éra első állomása egy komplett arénaturné a Queennel! Igen, jól olvastátok, Brian May és társai huszonnégy évvel Freddie Mercury halála után úgy érezték, egy olyan hangot sodort eléjük a szél, amit nem engedhetnek el. 2015. január elsején (pontosabban az újév első pillanatában) jelentették be a kollaborációt a BBC-n, amellyel a következő napokban gyakorlatilag megfagyasztották az internetet Angliában.

Adam Lambert és Brian May

Adam Lambert és Brian May

Lambert következő nagy lépése az volt, hogy szakított korábbi kiadójával, az RCA-vel, kreatív összeférhetetlenségre hivatkozva. A Warner Bros. egy másodpercet sem tétovázott, azonnal lecsapott a hihetetlen tehetségre, így a harminckét éves énekes harmadik albuma már náluk jelenik meg.

Egyelőre még nem sokat árult el róla, de annyit már biztosan tudunk, hogy a nyáron megjelenő lemezzel egy új fejezet nyílik az énekes életében. A szövegek és a zenei hangzás is teljesen más lesz, mint Adam eddig megszokott stílusa, a produceri szerepet pedig  a legprofibb svéd slágergyárosok, Max Martin és Shellback vállalták el. Néhány éve, a fent említett két nagy durranás kapcsán már dolgozott együtt ez a trió, most pedig ismét felveszik a fonalat és igen komoly eredményre számíthatunk. Az első single-t áprilisra ígérte a művész, közben pedig folyamatosan turnézik tovább gyerekkora egyik legnagyobb legendájával, a Queennel.

Queen + Adam Lambert – Rock Big Ben Live – New Years Eve 2014 (teljes koncert)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(via Magneoton)

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás