Aanysa 17 évesen úgy táncol, hogy most azonnal pattan a buli

phenom'enon
2016.11.9., 15:34

Aanysa, az RCA Records ifjú, mindössze 17 esztendős csillaga a Snakehips tagjaival szövetkezett, és ennek az eredménye lett a Burn Break Crash. A táncos-dalszerző-énekesnő 2017-re ígéri bemutatkozó albumát, amely állítása szerint a kilencvenes évek pop- és R&B-hangzását a nu-disco stílussal keveri. A jelenleg Los Angelesben élő Aanysa zeneileg és előadóként is olyan előadóművészeket tart a példaképeinek, mint Janet Jackson és Beyoncé. A két ikon hatása koreográfiájában is megjelenik, amelyet be is mutat a dalhoz forgatott vadonatúj klipjében. A debütáló lemezén helyet kapó szerzemény produceri munkálatait a Snakehips párosa vállalta magára: a brit duónak olyan slágereket köszönhetünk, mint a Tinashe és Chance The Rapper közreműködésével rögzített All My Friends vagy pedig a Cruel, amelyben ZAYN énekel. A két londoni srác olyan fesztiválokra kapott meghívást, mint a Coachella Music & Arts, a Lollapalooza, az Outside Lands és a Las Vegas-i Life Is Beautiful, jelenleg pedig Észak-Amerikában turnéznak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás