„A zenében gyermek maradhatsz” – Zoot Woman-interjú

Avatar photo
2014.11.18., 8:50

A nem meglepő módon idén is teltházas Electronic Beats Fesztiválon lépett fel a lassan két évtizedes fennállása alatt idén negyedik nagylemezét megjelentető Zoot Woman. A turnéra ugyan sajnos ezúttal sem hozták magukkal Stuart Price-t, de a zenekar másik két tagjától, Johnny Blake-től (ének, gitár)és Adam Blake-től (dob) így is sokat megtudtunk arról, miért van szükség hosszú évekre egy albumhoz, miben változtak az elmúlt időszakban a legtöbbet, illetve arról is meséltek, milyen szerephez jutnak a rajongók a lemezeik kapcsán.


Ha jól tudom, már zenéltetek néhány együttesben, mielőtt a Zoot Woman megalakult. Milyen zenekarok voltak ezek, és mi volt a szerepetek?

Adam: Ez egy elég régi történet, főleg az iskolás éveinkben volt jellemző. Tudod, amikor összejöttök és megpróbáltok valakit leutánozni. Akkoriban a Nirvana egy elég nagy dolog volt, szóval javarészt grunge zenekarokban nyomultam. De persze ez teljesen más, mint amit most csinálunk.

Johhny: Igen, legalábbis mindannyian már az iskolás évek alatt felfedeztük azt, hogy szeretünk zenélni, csak az egy teljesen más szituáció volt. Más elveket, irányt követtünk, de ami ugyanaz volt, az a zene iránti rajongásunk. Már akkor is szenvedély vezérelt minket, mindenféle tekintet nélkül arra, hogy mi zajlik a világban.

zootwomanfront2

És megvannak még a demóitok ezekből az időkből? Van, hogy visszahallgatjátok?

Adam: Igen, és még mindig azt gondolom, hogy egészen jók. Legalábbis az a része mindenképp, amikor eszembe jut, mennyire szórakoztató volt ezt először csinálni.

Johnny: Az az igazság, hogy Adam első zenekara sokkal jobb volt, mint az enyém! (nevet)

És gondoltátok volna, hogy valaha ti fogtok esetleg másokat inspirálni arra, hogy zenéljenek?

Adam: Az nagyon szép, ha valaki azt mondja, miattunk kezdett el zenével foglalkozni. Az iskolában mi is mindig olyanok akartunk lenni, mint az idősebb srácok. Szóval tényleg nagyon jó érzés, ha valakit pont mi inspirálunk.

zootwomanfront3

És titeket inspirálnak esetleg mai zenekarok?

Adam: Ezt így nem mondanám, az új lemezünkkel sem akartunk nagyon mainak hatni, sokkal inkább az első albumhoz szerettünk volna visszatérni. Nem szeretnénk másokhoz hasonlítani, hiszen pont ez az egyediség a zenélés szépsége. Éppen ezért nem is nagyon figyeltünk arra, mi történik éppen a zeneiparban. Ettől függetlenül persze vannak nagyszerű zenészek, mint például akik ma este is fellépnek. Ők olyanok, akik a saját műfajukban maradnak, és akik következetesen készítik a zenéiket. És mi is pont ezt próbáljuk csinálni.

Johnny: Az elmúlt pár évben javarészt a saját albumunkon dolgoztunk, és ahogy Adam is említette, vissza akartunk térni a gyökerekhez, így inkább azokhoz a zenékhez nyúltunk vissza, amik akkoriban inspiráltak minket.

Adam: Szeretem a nyugodtabb, passzív-agresszív elektronikus zenéket, mint amilyen például a Moderat. Nagyon szeretem La Roux második albumát is, pedig sok ember szerint nem éri el az első színvonalát, szerintem viszont sokkal jobb annál, kevésbé nyolcvanas évek hangzású. Az ilyen dolgokat szeretem, talán azért, mert emlékeztetnek olyan zenékre, mint például az Underworld, akik a ’90-es években voltak a csúcson, és minket ők inspiráltak. Igazából annyi új zene van, hogy képtelen vagyok megjegyezni őket. Bele kéne nézned inkább az iTunes könyvtáramba! (nevet)

zootwomanfront4

És mi a legnagyobb változás, amin az elmúlt 13-14 évben keresztülmentetek?

Adam: Azt hiszem, az a legszebb dolog a zenében, hogy ugyanaz a gyermek maradhatsz, mint aki tinédzserként voltál. Mindig tiszta lappal mehetsz neki a dolgoknak, és nem kell a sok szarsággal foglalkozni, amivel a felnőttek szoktak. Fontos megtartani ezt a fiatalos megközelítést. Emellett persze megtanulsz dolgokat, ami nem minden esetben jó. Sőt, néha kifejezetten el kell felejtened néhány dolgot, amit megtanultál. Nem feltétlenül helyes, ha szabályokat követsz, és például amikor stúdióba mész, akkor ezekhez ragaszkodsz. Hagyni kell néha, hogy a zene valamennyire formálódjon magától, és inkább az vezessen téged, mint fordítva. Viszont ha valamit részletekbe menően megtervezel a fejedben, de aztán az baromi rosszul szól, akkor azért valamit lehet, hogy nem jól csinálsz. Szóval szerintem fontos, hogy tiszteld és szeresd a zenét.

Egy korábbi interjúban azt mondtátok, hogy mikor egy albumot készítetek, mindig gondoltok a rajongóitokra, a munka minden fázisában. Ezt hogy kell a gyakorlatban elképzelni?

Adam: Mikor eszembe jut egy ötlet, akkor mindig arra gondolok, ez vajon másoknak tetszene-e. Ilyenkor próbálok egy átlagos hallgató vagy rajongó fejével gondolkodni. A rajongók okkal követnek téged, és tisztelik, amit csinálsz.

Johnny: Nálam is valahogy így működik. Mikor egy új albumot készítünk, néha megállok egy pillanatra, és átgondolom, mi is az, amit az emberek már szeretnek bennünk. Szerintem ez arra ösztönöz, hogy továbbra is meglegyen a kézjegyed, a saját zenei identitásod. Mindig is nagyszerű rajongótáborunk volt, és ennek tudatában voltunk például a mostani lemez készítésekor is. Egy igazi Zoot Woman-albumot szerettünk volna.

zootwomanfront5

A megjelenéseteknek is fontos szerepe van, ez honnan jön?

Adam: Egyrészt ennek a zenéhez van köze, másrészt követünk egyfajta vonalat, így az ún. stílusunk valamikor már korán kialakult. Tudjuk, mi áll jól nekünk, illetve a zenénknek. Ha buggyos farmerben állnánk színpadra, akkor az nem fejezné ki jól a zenét, amit játszunk. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a csomagnak egyben kell jónak lennie, és ez igaz az összes olyan zenére, amit szeretek. Jó, mikor az ember szereti a zenét, és ha a zenészekre néz, akkor azt mondja, ennek van értelme. Én ebben nőttem fel.

Én azt szeretem talán a legjobban a zenétekben, hogy bár elektronikus zenei produkcióról van szó, fontos szerephez jutnak a dalszövegek is.

Adam: Nagyon örülök, hogy így gondolod. Sajnos pont ez a rákfenéje a dolognak, hogy az elektronikus zenénél kevesen figyelnek a szövegre, egyszerűen átsiklanak felette.

És a zene vagy a szöveg születik előbb?

Johnny: Majdnem minden esetben a zene, aztán a vokál, és csak végül jön maga a szöveg. Lehet, hogy ez a jövőben változni fog, de a szöveg terén inkább a zene maga inspirál.

Adam: Ha elkap a hangulat, amit a zene sugall, akkor könnyebb egy olyan szövegre gondolni, amivel működik.

A szöveg egyben készül el vagy darabokból áll össze?

Johnny: Ez már sokkal inkább változó. Inkább ötletek nyomán haladok, de például a Lonely By Your Side szövege olyan volt, hogy leültem, és egyszerűen ez jött ki belőlem. Pont ezért is izgalmas ez az egész, hogy minden olyan gyorsan történik. Persze dolgozol rajta, de ha megvan a kezdőötlet, akkor nagyon bele lehet mélyedni. Egyszerűen húz magával a dolog.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Viszont azt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy 5-6 évek telnek el a lemezeitek között. Miért van ez?

Adam: (nevet) Nem is igazán tudom. Mindig írunk zenéket, és nem is tart olyan sokáig összehozni egy lemeznyit. De a második lemez után kicsit leálltunk, mert a turnézásra akartunk koncentrálni. Ezen kívül elég sok minden változott a zeneiparban, ezért helyre kellett tenni a dolgokat. A legutóbbi lemeznél viszont kicsit más volt a helyzet. Ott azért volt szükség a szünetre, mert nem szerettük volna magunkat ismételni. Inkább leálltunk a zeneírással úgy két évre, majd újra visszarázódtunk, hogy valami olyannal álljunk elő, ami nem úgy hangzik, mint az előző lemez. Ugyanis amikor először futottunk neki, ez volt a helyzet. Ennek pedig semmi értelme nem lett volna, hacsak nem az, hogy elmehetünk újra turnézni. De a dalok nem lettek volna elég jók. És itt kapcsolódunk vissza ahhoz, amiről korábban beszéltünk, hogy mi gondolunk a rajongóinkra is. Nem érdemelték volna meg, hogy közepes dalokat kapjanak. Néhány szám egyébként végül felkerült, de fontos volt szünetet tartanunk, hogy a többi helyett jobbakkal álljunk elő. Egyébként sem gondolom, hogy az embereket különösebben érdekelné, mikor jön ki a lemez, inkább az számít, hogy tetszik-e.

Johnny: Valahogy úgy működött, hogy mind a hárman tudtuk, mi fog történni, ez pedig már rég rossz. Én csak olyan anyaggal tudok emberek elé állni, amivel saját magam is elégedett vagyok. Lehet, hogy ez önzőség persze, de máshogy nem működik.

De nem lett volna egyszerűbb, ha időközben legalább kislemezekkel, EP-kel kijöttök?

 Adam: Igen, egyszerűbb lenne, vagy megjelentetni egy remixalbumot, de megint csak a rajongók igényeit szem előtt tartva mi mindig lemezeket adtunk ki. Ezen kívül a lemezcégek sem igazán preferálják az EP-ket, mert nem kap elég sajtót és ehhez hasonlók. Mi csináljuk, ahogy tudjuk. Van, akinél ez működik, valakinél meg az. De nem kell aggódni, már dolgozunk az új lemezen, így arra nem kell majd ilyen sokat várni!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ha már a remixeket említettétek, érdekes, hogy a saját zenéteknek is készítetek remixeket. Szerintem ez furcsa dolog, hiszen egy dalt nyilván úgy raktok össze, hogy minden a helyén legyen, okkal készül el úgy, ahogy. Aztán fogjátok, elemeire szeditek, és valami tök mást csináltok belőle.

Adam: Teljesen igazad van, hiszen mikor zenét készítünk, olyan hangzást csinálunk, amiről úgy hisszük, az jó. Szóval ilyen szempontból valóban semmi értelme. Viszont elképesztő nagy móka, amikor ledózerolod azt, amit csináltál, és újraépíted. (nevet) Tudom, kicsit őrülten hangzik, de mégis jó érzés. A másik fele pedig az, hogy mikor befejezel egy dalt, sokszor ráébredsz, hogy egy teljesen más oldalról is meg lehetett volna közelíteni, amit esetleg előtte észre sem vettél.

Emellett egy teljesen más megközelítése egy dalnak az akusztikus előadás, ami szintén időről időre előkerül veletek kapcsolatban. Ez honnan jött?

Johnny: Vannak dalaink, amiket szinte fizikai lehetetlenség lenne akusztikusan előadni. Viszont néhány pont így születik. Van, hogy a vokált egy akusztikus gitárkísérettel találom ki, és addig kísérleteztünk ezzel, hogy megjött a kedvem hozzá. Szerintem ez az egyik legnagyszerűbb dolog a Zoot Womanben: hogy tényleg bármi megtörténhet.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás