Lukács Áron
2019.02.28., 13:53

A világ leghidegebb fesztiválján jártunk: -20 fokban és hóviharban, egy “Chinatown” algamedencéjéből hallgattunk zenét

Murmanszk és régiójának agyonmilitarizált övezete után az ember belép az omladozó orosz határépületbe, amit valószínűleg még az októberi forradalom után húztak fel, hűvös tekintettel mér végig a határőr, majd az orosz útitársaimmal közli, hogy „aztán ne hozzanak szégyent a hazára odaát”. Tíz lépéssel arrébb a norvég határon tökéletes angolsággal üdvözöl Európában a határőr a rönkfaházban, ahol még a ledes csillár is valamelyik skandináv dizájncég terméke. Innen már csak fél óra a fjord partján fekvő Kirkenesig, ahol -20 fokban egy csapat kurátor és művész már hetek óta dolgozik azon, hogy öt napra a világ legészakibb “Chinatownját” építsék fel Norvégia csücskében. Megérkeztem a világ leghidegebb fesztiváljára, a Barents Spektakelre.

 
 

Kirkenesben szervezik meg ugyanis 2004 óta minden februárban a Barents Spektakel fesztivált. Ez a kisváros 15 kilométerre található a norvég-orosz határtól. A szervezők minden évben egy általuk fontosnak tartott témát választanak, amely köré szerveződnek a fesztivál programjai.

Az idei téma Kína térnyerése és terjeszkedése az arktikus régióban, és hogy ennek milyen hatása lehet az itt élőkre. Kortárs művészek kiállításaival, koncertekkel, a témát feldolgozó beszélgetésekkel reagálnak a helyiek az őket jelenleg leginkább foglalkoztató legnagyobb kérdésre.

Hogyan kell viszonyulni Kína megjelenéséhez a Jeges-tengeren most, hogy a klímaváltozásnak köszönhetően egyre nagyobb figyelem összpontosul az északi kereskedelmi útvonalakra? Kizárólag gazdasági vagy helyi politikai, társadalmi kérdés is ez? Abban biztosak vagyunk, hogy Hszi Csin-Ping nem ezzel kel és fekszik, de Kína óriási pénzügyi ereje akkor is nagy hatással lehet a régióra, ha az északi terjeszkedés csak az ország külföldi befektetéseinek és külkereskedelmének elenyésző százalékát teszik ki.

 
 

Na de hogy kerül ide egy menő fesztivál?

A városban működik a Pikene på Broen, egy művészekből és kurátorokból álló csapat, amely egész évben azon dolgozik, hogy megtöltse kultúrával a Terminal B nevű galériáját (B, mint Barents – Barents-tengernek hívják az Északi-sarki-óceán Norvágia és Oroszország északi határa felett fekvő részét). Fő támogatójuk a norvég külügyminisztérium által finanszírozott Barents Secretariat, melynek missziója, hogy az északi térségben működő orosz-norvég kapcsolatokra épülő kulturális és tudományos projektek működését segítse. A Pikene állandó központi témája már a bejárathoz érve felismerhető. Az épület előtt két szimbolikus oszlop áll, az egyik a norvég határt, a másik pedig az orosz határt jelöli. A két oszlop közötti ”vámmentes övezetben” pedig beléphetsz a galériába. Norvégia és Oroszország diplomáciai kapcsolata a közös határ ellenére a Szkripal-ügy óta nem a legrózsásabb, de Kirkenesben és a Finnmark régióban határozottan érezhető a közelségből adódó együttműködésre és együttélésre való törekvés. Nem véletlen, hogy a fesztivál fellépői között minden évben legalább egy orosz és egy norvég banda is megtalálható – ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy az öt nap alatt összesen öt-hat koncertet szerveznek. Idén pl. az Európában is egyre ismertebb, zsánert tekintve teljesen bekategorizálhatatlan Shortparis, illetve a lokális sztár SPB4 jött Ororoszágból, Norvégiából pedig a Kakkmaddafakka nevű indie banda lépett fel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Politika és társadalom, skandináv önkritika

A fesztivál egyik leglátványosabb programja nyilvánvalóan a Norvégiában alkotó, kínai származású Lin-Wang interdiszciplináris művész performanszvacsorája volt. Lin-Wang legtöbb projektje arra irányul, hogy a legegyszerűbb társadalmi konvenciókon áthatolva bontsa le a különböző burkokban élő emberek korlátait, hogy ezáltal új szemszögből nézhessünk egymás valóságára. Az esemény központi eleme egy csordultig megpakolt és megkomponált antik görög lakomaasztal volt, a háttérben egy vonóskvartett játszott barokk zenét, miközben Dionüszosz egy végtelen vörösborszökőkútból merített poharába. A jelenetben kialakult, finoman moderált beszélgetések célja volt, hogy az évezredek óta is a tenger által összekötött kultúrák kapcsolatából eredő bőség megtapasztalása közben a mai és elmúlt korok társadalmi, politikai kihívásai és azok hatása kerüljenek a viták középpontjába. Sikerült.

 
 

De mégis mit jelent a kelet-nyugat tengely egy olyan országnak, ahol csak észak és dél ismert, és mit keres ez a téma Norvégia leghidegebb csücskében?

A skandináv társadalom kritikai gondolkodására jellemző, hogy az egész fesztivál sok szempontból tűnt félig lobbirendezvénynek a fejlesztési pénzekért és kínai befektetésekért vívott harcban, miközben rengeteg kritikát is megfogalmazott a kínai közeledéssel kapcsolatban.

Kirkenes ugyanis néhány környékbeli norvég kisvárossal egyetemben versenyben van egy mélyvízi kikötő létesítéséért folyó harcban, ahol a teherszállító hajók ki tudnak kötni, a finnek pedig erősen lobbiznak egy, Kirkenest és egy finn középföldi nagyvárost, Rovaniemit összekötő vasútvonalért, így a kínai árunak egyenes útja vezethet a skandináv belföldre, meghosszabbítva és megerősítve ezzel az északi selyemutat. Ám a szervezők nemcsak gazdasági szemszögből szemlélték a témát, hanem a fényes jövő hosszú távú társadalmi változásait is megpróbálták megérteni, rengeteg alkalommal felmerült a kulturális különbségekből és Kína autoriter jellegéből következő felelősség Norvégia külpolitikáját illetően. Mennyit árusíthat ki egy demokratikus társadalom a saját erőforrásaiból egy diktatúrának? Teszik fel maguknak a kérdést a fesztiválon szervezett számos beszélgetésen nemcsak a helyi lakosok, de több norvég politikai agytröszt munkatársa, orosz meghívott politikus, a helyi üzleti és befektetési szövetség elnöke vagy a norvég Amnesty és Human Rights House Foundation tanácsadója. Mindezt úgy, hogy egyébként a fesztivált Kirkenes polgármestere mellett a Kínai Népköztársaság norvégiai nagykövete nyitotta meg, és a teljes fesztiválon részt vett egy kínai gazdasági és politikai delegáció.

Uverejnil používateľ Pikene på Broen Štvrtok 14. februára 2019

A jövő energiaforrása

Baromi érdekes eleme volt az idei fesztiválnak, hogy a világ egyik legnagyobb olajtartalékával rendelkező országban tömegével kutatják az alternatív energiaforrásokban rejlő lehetőségeket.

Nem elég, hogy az odafelé vezető úton olvastam egy helyi újságban, hogy az egyik legnagyobb cirkáló tengerjáróflottával rendelkező cég hat hajóját a halfeldolgozó ipar húshulladékából (!) nyert bioüzemanyag hajtásúra alakították át, de az idei Barents Spektakel másik központi témája az algában rejlő kiaknázatlan erőforrás-lehetőség.

Norvégia partvidékének több mint 70%-a alkalmas nagyüzemi algatenyésztésre és szüretre, az ország pedig élen jár az alga energia- és élelmiszeripari tudományos kutatásainak finanszírozásában. Számos program és kiállítás mutatta be a fesztiválon az alga különböző felhasználási módjait. Az egyik központi helyszín pedig a TANG pop-up bár volt a város régi tűzoltósági épületében. A TANG amellett, hogy az egyik leggyakoribb kínai utónév, norvégul algát jelent. Az egész teret pedig Tatyana Ludavik orosz installációművész mellett Trond Ansten és Kåre Grundvåg norvég művészek találták ki és rendezték be. A dj-pult mögött egy titkos bejáraton belépve egy algaborbárban találta magát az ember, ahol Trond és Kåre saját erjesztésű, skandináv gyümölcsökkel ízesített italát kóstolhattuk. A falak és a lámpák algalapokból voltak építve, a bárpult mögött pedig nem kisebb arcok mérték az italt, mint például a város polgármestere. A tér másik sarkában Kåre saját tervezésű vízcserélős algajacuzzijában áztathatta magát a megfáradt bulizó két topogás között. A tűzoltóság konyháján pedig Håkon Lindbäck oslói sztárséf főzött autentikus kínai noodle-t rénszarvas- és algaízesítéssel.

 
 

Magyar szemmel

Egészen elképesztő volt megtapasztalni (a nyolc eurós sör mellett persze), hogy egy 3000 fős kisvárosban az infrastruktúra és a közigazgatás teljes egésze egy kulturális esemény mögött áll. A kiállítások és beszélgetések nagy része a helyi könyvtárakban, bárokban, közösségi terekben volt. Az már csak hab a tortán, hogy a tűzoltókapitány a polgármesterrel együtt elégedetten vette szemügyre első nap a régi tűzoltósági épületben felhúzott pop-up klubot. Az utolsó napi záróbulit és performanszt pedig a helyi uszodában rendezték a szervezők – annak a két helyi keménykötésű úszónak a legnagyobb mérgére, akik nem akartak tudomást venni a dj-pultnál és a medencéjükben óriási gumikerekekben döglő fesztiválozókról.

Mindent összevetve rendkívül izgalmas élmény a nyári fesztiválokhoz szokott magyarként a süvítő szélben és hóviharban evickélni egyik kiállításról a másikra, emellett pedig irigylésre méltó az a fajta kritikus önreflexió, amit tőlünk csak néhány országgal távolabb produkálnak a művészeti szakma és a helyi politika karakterei, mindezt egy olyan témával kapcsolatban, ami a jelenjüket és a nem túl távoli jövőjüket is erősen meg fogja határozni.

Végezetül jöjjön még néhány hangulatkép a Barents Spektakel fesztiválról!

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás