A világ animációs filmjeinek legjavát hozzák el a hazai művészmozikba

Phenom'enon
2016.11.10., 12:20

2016. november 23–27. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin és az Art+ mozikban nézheti meg a közönség a világ animációs termésének legjavát, köztük több mint tíz vadonatúj egész estés animációt és közel kétszáz rövidfilmet.

kaliforniai-bosszu

Kaliforniai bosszú (Revengeance)

Az idei Anilogue várhatóan egyik legnagyobb szenzációja a Disznók királya rendezője, a koreai Yeon Sang-ho legújabb filmje, a kíméletlenül társadalomkritikus Szöul, végállomás lesz. Az Anilogue idei vendége Dánia lesz, emellett Svájctól Japánig a világ számos animációs fesztiválja és filmiskolája is bemutatja idei legjobb filmjeit, kifejezetten a budapesti közönség számára készült összeállítások formájában.

Az Anilogue öt napja alatt több mint tíz vadonatúj egész estés animációt és közel kétszáz rövidfilmet mutatnak majd be. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon zajos sikert aratott Vonatút Busanba című film alkotója, Yeon Sang-ho animációs zombifilmje, a Szöul, végállomás is szerepel az Anilogue idei programjában. A film épp az élőszereplős Vonatút Busanba animációs előzménye. A koreai rendező ebben a filmjében is egy sötét és brutális emberiséget mutat be, ahol a közöny, a gonoszság és a kicsinyesség hajtja a szereplőket. A film kisebb embercsoportok túlélési próbálkozásait követi nyomon egy Szöul belvárosában kitört zombijárvány idején, de ez a katasztrófa inkább csak ürügy az emberben rejlő bűnök megvilágítására, mint a hatalom, az önzés vagy az elnyomás kérdése, a prostitúció, a hajléktalanokon való átnézés vagy a technika által uralt életforma.

eletem-cukknikent-2

Életem Cukkiniként

Az egész estés filmek közül különösen izgalmasnak ígérkezik még Claude Barras svájci rendező Életem Cukkiniként című szívszorító alkotása, melyben egy kisfiú alkoholista anyja halála után intézetbe kerül. A kezdeti nehézségek után Cukkini igaz barátokra lel, akiknek köszönhetően megtanul szeretni és bízni önmagában és másokban, így élete új fordulatot vesz. A közönség láthatja továbbá Bill Plympton vadonatúj, egész estés animációját, a Kaliforniai bosszút (Revengeance) is, melyben Rod Rosse, a kisstílű fejvadász hatalmas kalamajkába keveredik, mikor a Halálarc névre hallgató, birkózóból lett szenátortól kap megbízást.

kaliforniai-bosszu-2

Kaliforniai bosszú (Revengeance)

A fesztivált a japán Ghibli Stúdió első, európai koprodukcióban készített rajzfilmje, az Oscar-díjas, holland Michaël Dudok de Wit A vörös teknős című műve nyitja meg. Az Anilogue idei vendége Dánia lesz, emellett Svájctól Japánig a világ számos animációs fesztiválja és filmiskolája is bemutatja idei legjobb filmjeit, kifejezetten a budapesti közönség számára készült összeállítások formájában. A fesztivál nemzetközi vendégei számos animációs műhellyel és előadással készülnek, néhány filmet pedig ingyenesen nézhetnek majd meg az animáció szerelmesei. A legfiatalabb fesztiválozók számára a Rutkai Bori Banda animációt és zenét ötvöző Pizsamátor koncerttel készül.

szoul-vegallomas

Szöul, végállomás

A teljes program: www.anilogue.com

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás