A „Tomorrow” nyit új fejezetet a mïus életében

Avatar photo
2015.05.7., 16:48

Elkészült a mïus legújabb videoklipje, ami a zenekar duó korszakának lezárása. A budapesti mïust Horányi Júlia és Álmos Gergely alapította 2011 nyarán, akik tavaly készült interjúnkban még más jövőképet láttak a közös munkában. Az alkotópáros az évek során két lemezt jelentetett meg (Behind The Line, Tessellation), és számos helyre kapott meghívást, mint például az A38 Hajó, az Akvárium klub, a Trafó és a Balaton Sound. Szerepeltek az Mr2 Petőfi Rádió Akusztik című műsorában, ezen kívül a Duna TV és az M2 is műsorra tűzte koncertjeiket.

Juli 2015-ös kiválása után a mïus Álmos Gergely személyes projektjeként folyatódik tovább. A civil életben építészként alkotó Gergő célja a kompromisszummentes zenélés és egy sajátos zenei-vizuális világ létrehozása, mely a dalok történeteinek hangulatán keresztül jut el a közönséghez. Az instrumentális és vokális dalokat egyaránt tartalmazó szólóprojekt vendégénekesekkel és -zenészekkel ölt majd lemezformát 2015 második felében.

mius1

Fotó: Szőke Dániel

A mïus jelenleg az én szólóprojektem. Ez a klip a zenekar duó korszakának lezárása (hároméves együttműködés Horányi Julival), mely egyben előrevetíti az ősszel megjelenő, új nagylemez hangulatát” – mondta Gergely.

A dal a holnapról szól: az ismeretlen jövőről és az általa keltett bizonytalanságot enyhítő reményről, valamint hogy néha tudni kell elengedni dolgokat, és beengedni újakat az életünkbe. A klip koncepciójában is ezt a bizonytalanságot, a reményt és az elengedés nehézségének hangulatát ragadja meg.

A klip rendezőjével, Varsics Petivel és Szőke Danival, az operatőrrel olyan videót álmodtunk meg, ami nem egy konkrét történetet mesél el, hanem egy állapotot mutat be. A srácokkal a klipet majdnem egyéves párbeszéd és közös ötletelés előzte meg, így nagyon örülünk, hogy sikerült megvalósítani elképzeléseinket. Mindig nagy dilemma, hogy megéri-e még klasszikus értelemben vett klipet forgatni, de amikor a sok munka összeáll egy kerek alkotássá, mindig rájön az ember, hogy van értelme dolgozni.

11017850_636496456450823_2319445813374248096_n

A forgatással kapcsolatban talán a legviccesebb szituáció az volt, amikor Kisorosziban forgattunk, és egyszercsak megjelent a teljes katasztrófavédelem búvárostul, egy csomó tűzoltóval… Van a klipben pár SFX-elem (tűz, füst, fáklya), így joggal gondolhattuk azt, hogy értünk jöttek, de mint kiderült, nem a mi kis tűzrakásunk érdekelte őket, hanem egy olajfoltnak tűnő valami a Dunán” – mesélte a dalról és a klipről a mïus feje.

Szerencsére katasztrófa nem történt, de pár tervezett képbeállítást át kellett gondolni a belógó rikító piros tűzoltóautók miatt. A főszereplőt, Bán Bálintot se lehetett irigyelni, mikor márciusban az egész napos hidegben ácsorgás után még éjjel 5 fokban. egy szál pólóban művérrel kellett öblögetnie az elhagyatott erdőben. Szerencsére Bálint nagyon profi színész, és iszonyatosan türelmesen kezelte a dolgot” – tette hozzá viccesen Álmos Gergely.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás