A szakáll mögött ott rejtőzik a rock’n’roll – Wooden Shjips-lemezbemutató

Bicsérdi Ádám
2014.02.21., 12:28

Február 22-én, az A38 hajón mutatja be legújabb, Back To Land című lemezét  az egyik, ha nem a legfontosabb pszichedelikus rockzenekar, a Wooden Shjips . A zenekar frontembere, Erik “Ripley” Johnson olyan jelenség, akit a műfaj elkötelezettjeinek egyszerűen látni kell.


wooden_shjips_4 (1)

“Hogy mi az a Wooden Shjips? Egyetlen mondatban: a vájtfülűek titkos favoritja „a világ legjobb pszichedelikus rockzenekara” címre. Három súlyos, földbe és fülbe döngölő nagylemezzel és két válogatásalbummal a háta mögött, az együttes rendre ott szerepel a szakmabeliek év legjobbja-listáin, és nem érdemtelenül” – írja ajánlójában az A38, mi pedig nehezen tudnánk vitába szállni a méltató szavakkal. A kaliforniai zenekar ugyanis immár majdnem egy évtizede kompromisszummentesen halad a saját maga által kikövezett úton. Hiába lett időközben rendkívül divatos a műfaj olyan zenekarok befutásának köszönhetően, mint a Tame Impala, a Temples vagy a The Horrors, a Wooden Shjips ezeknél az együtteseknél mindvégig elemibb, és ösztönösebb módon nyúlt a műfajhoz. Johnsonnak még arra is volt energiája, hogy fő zenekara mellett feleségével is elindítson egy hasonlóan űrközeli rockzenében utazó másik projektet, a Moon Duót.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sokat elárul a zenekar filozófiájáról, hogy Johnson elképzelése szerint még a zenei képzettség is csak megköti a muzsikusok kezét. Éppen ezért a tagtoborzáskor kifejezett kitétel volt a hangszeres tudás hiánya: a basszusgitáros Dusty Jermiert például szaxofonosnak vette fel, mivel ő még sosem fogott a kezében ilyet. Éppen ezért a korai időszakban nem is vállaltak koncerteket, de az első két lemez felvételéhez sem használtak se stúdiót, se hangmérnököt. Azóta persze finomult hangzás, és a koncerteken sem képzetlen zenészek csörömpölésére, hanem inkább egy űrközeli klubkoncertre számítsunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Wooden Shjips előtt a Middlemist Red nevű magyar zenekar lép fel. A 2012 végén alakult  banda az As If You Could Mess This Up című négyszámos, bemutatkozó kislemezüket a Gödör klubban mutatták be először tavaly novemberben. Az anyagot “az idei év egyik legerősebb hazai bemutatkozása”-ként értékelték az itthoni zenei blogok.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

További információk: az A38 Hajón

Címkék: , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás