A nyári táborok idilli világán mereng SZA, aztán közbeszól a valóság

Varju Kitti
2018.03.30., 14:43

Még egy videoklipet kihozott a tavaly megjelent, nagy sikerű CTRL című albumához SZA, a Broken Clocks vizuális körítését ráadásul ő maga rendezte Dave Meyersszel közösen.

Bár már nem elérhető az a tweet SZA Twitter-oldalán, amely szerint először az új videó hibás verziója jelent meg automatikusan az éjszaka közepén, de több zenei magazin, így a Pitchfork is erre hivatkozik. Az elején csak Apple Music-regisztrációval elérhető klip remélhetőleg most már hivatalos változata időközben felkerült a YouTube-ra is, amelyet maga az énekesnő, valamint a számos Kendrick Lamar-videót jegyző Dave Meyers rendezett. A nyári táborok világát megidéző, könnyed hangulatú kisfilm nagyjából a háromnegyedénél egy váratlan fordulattal visszarepít minket a valóságba, amely korántsem ilyen idilli, hiszen SZA épp egy sztriptízbár mosdójának padlóján ébredezik. Amíg a fiktív Camp CTRL és Camp Vanderwoffenberg táborokban járunk, az énekesnő kiadójának, a Top Dawg Entertainment több előadója is felbukkan, így például Jay Rock, ScHoolboy Q és Ab-Soul. Ide a nyarat most már!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás