A nyár sötétebb oldala – OIEE remixével válik teljessé O’SULLIVAN első EP-je

2020.12.18., 14:16

Októberben jelent meg O’SULLIVAN első szólódala Little Bird címmel, ami aztán nemrégiben az ír producer, CYNEMA remixével egy új ízt kapott. Ezúttal pedig a budapesti bázisú OIEE gondolta újra a számot, ezzel egy újabb hangulatot teremtve a most megjelenő első EP-nek.

Fotó: Aradi Nóra

A Mongooz and the Magnet frontembereként is ismert Ian O’Sullivan koncepciója az volt, hogy debüt dalának három teljesen különböző arcát mutatja meg a közönségnek. Az ír származású, de 11 éve Magyarországon élő énekes-dalszerző ehhez két producert hívott segítségül, egyet szülőhazájából (CYNEMA), egyet pedig Budapestről. Így került a képbe OIEE, azaz a Saverne és a Window zenekarokból is ismert Kocsis Bence elektronikus projektje, akinek idei, Still Dey Inside című trackje a BBC 1XTRA műsorában debütált, tehát szintén nem ismeretlen a nemzetközi porondon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Little Bird az indián nyár hangulatát zárja palackba, míg OIEE remixe egy teljesen más irányba viszi el a történetet. Az electro-synthwave track sokkal inkább idézi meg a klubszíntér sötét oldalát. A dal egy teljesen új arcát mutatja meg a hallgatóknak, és ezzel teszi teljessé a most megjelenő Little Bird EP-t.

“Míg az eredeti dal egy dallamos indiepop track, addig OIEE elég komoly sötétséget hozott ki belőle…úgy értem, hogy tényleg ijesztő! Nagyon izgalmasnak tartom, amikor különböző ötleteket ötvözünk, és ebből kiváló kollaborációk születnek. Bár mostanság nincs nagyon lehetőségünk személyesen találkozni, az ilyen együttműködések az online térben valahogy mégis összekötnek minket.”

– mondta el a közös munkáról O’SULLIVAN.

Az EP borítója Kaptay Annamária festményéből készült.

Hallgassátok meg az OIEE által újragondolt Little Bird című tracket!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás