A nyár egyik leghátborzongatóbb sorozatának ígérkezik az Amy Adams főszereplésével készült Éles tárgyak

Phenom'enon
2018.06.13., 11:38

Jean-Marc Vallée rendezésében kel életre az Éles tárgyak (Sharp Objects) című sorozat, amely Gillian Flynn, a Holtodiglan szerzőjének azonos című bestsellerén alapul, főszerepben pedig az ötszörös Oscar-jelölt Amy Adams látható. A széria alapjául szolgáló regény már magyarul is megjelent.

A nyolcrészes krimisorozat középpontjában Camille Preaker újságírónő áll, aki a pszichiátriai kezelését követően visszatér szülővárosába, a Missouri állambeli Wind Gapba, hogy felderítse két kislány meggyilkolásának körülményeit. Nyomozását nehezíti, hogy saját múltjával és anyjával (az Oscar-jelölt Patricia Clarkson) is szembe kell néznie, miközben akaratlanul is azonosul az áldozatokkal.

Az izgalmas, feszültséggel teli sorozat leginkább a True Detective és a Hatalmas kis hazugságok tökéletes keverékéhez hasonlít. Míg látszólag egy sötét, véres bűnesetet kell feltárnia Camille-nak, addig a háttérben apró montázsok és flashbackek segítségével megismerhetjük a nő múltját és motivációját is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A sorozat az amerikai premierrel egy időben, július 9-én indul az HBO GO-n és az HBO-n.

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás