A nap híre, hogy Björk máris új albumon dolgozik Arcával

Avatar photo
2016.03.7., 20:57

Az információt pedig maga az izlandi énekesnő-zeneszerző erősítette meg az AnOther magazinnak adott interjúban, ahol azt is elárulta, hogy ugyan még csak három dalt vettek fel az FKA twigsszel, Kelelával és Kanye Westtel is társproducerkedő Arcával,

de az már biztos, hogy a Vulnicura ‘pokoli‘ hangulata után az új lemez maga lesz a ‘paradicsom‘.

Bár hozátette azt is, hogy egyelőre egy ‘tengeralattjáróban‘ érzi magát, és nem látja merre fognak ‘kikötni‘, de ha minden igaz, még idén jön az új album, ami egy igazi ‘válás utáni megkönnyebbülést‘ is hoz.

Eközben várhatóan Arca is hamarosan kiadja új lemezét, aki a házi szexvideókészítést sem parázza túl.

tumblr_nns2z5opAb1te8jz3o1_1280

Björk és Arca a közös munka mellett a közös nagy reggelizéseket is kedveli. Ez például tavaly áprilisban, New Yorkban történt.

Björk Vulnicura című albuma a tervek szerint tavaly márciusban debütált volna, azonban néhány dal kiszivárgott, így az iTunes-on keresztül hamarabb elérhetővé vált a 2012-es Bastardsot követő sorlemezt. Az album elkészítésében a venezuelai Alejandro Ghersi alias Arca, és a The Haxan Cloak vett részt, amiről a Mouth Mantrához legutóbb a Björk szájában forgattak videót.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás