A nagy Feldolgozó Üzem – avagy mi kell egy jó remake-hez?
Hollywood, kasszasikerek. Filmek, melyekért milliók rajonganak, és a világ szinte bármely pontján ismerik történetük főhőseit. Ezek a multiplexmúzsák azonban néha igazolják a keserű kijelentést, miszerint nincs új a nap alatt. No, nem Hollywoodnak! Végy egy adag eredeti, az emberek számára némi mondanivalóval bíró történetet, melyből ez utóbbit jó gyorsan piszkáld is ki, adj hozzá némi mechanikus pikantériát, és mindezt rázd fel egy adag demagóg befejezéssel. Az arányok természetesen ízlés szerint változhatnak – íme hát néhány, a blockbusterek árnyékában élő filmművészeti alkotások közül!
10. Godzilla (1998) – Gojira (1954)
A szuperprodukciók őshazája sokszor elkápráztatott már minket az évek során. A speciális effektek sokéves hagyománya mára a nagy költségvetésű közönségfilmek egyik elhanyagolhatatlan alkotóelemévé vált: minél több a pénz, annál látványosabb a zuhanás, a csatajelenet, egy autósüldözés vagy épp az emberiség létét veszélyeztető katasztrófa, netán mitikus szörny. Ki gondolná, hogy a kilencvenes évek végén készült Godzilla egy ugyancsak gyenge “újragondolása” Ishirō Honda japán rendező szörnyfilmjének? Roland Emmerich Godzillája – gyermekkorunk egyik hatalmas kedvence – összehasonlítva a japán kreációval sajnos jogosan nyerte el az Arany Málna-díjat a „Legrosszabb feldolgozás” kategóriában.
9. Egy asszony illata (1992 és 1974)
Bizonyára mindenki emlékszik az Al Pacinónak Oscar-díjat hozó briliáns alakításra az Egy asszony illata című film 1992-es változatában. Pacino karaktere zseniális megformálásával végül méltán írta be magát a Filmakadémia díjazottainak névsorába: hétszeres jelölés és olyan filmek után, mint a Keresztapa és A sebhelyesarcú. Ha tippelnünk kéne, vajon ki forgathatott filmet a vak alezredes szerethető ripacs figurájáról az amerikaiakat megelőzve, Al Pacinóból kiindulva valószínűleg az olaszokra gondolnánk – helyesen. Dino Risi azonos nevét viselőt alkotásában (eredeti címén Profumo di Donna) a címszereplő Vittorio Gassman szintén élete alakítását nyújtotta, kevesebb mint két évtizeddel korábban, angol helyett olaszul. Mindkét film a mai napig megállja a helyét, s bár kis különbséggel ugyanazt a történetet dolgozzák fel, külön-külön is szerethetőek és elismerésre méltóak.
8. Ház a tónál (2006) – Il Mare (2000)
Sandra Bullock és Keanu Reeves remek páros, ezt már a Féktelenülben is láthattuk. No, de romantika két külön idősíkban? A bizarr sztori mégis megnyerte magának a nagyérdeműt. Ugyan a kritikusokat nem nyűgözte le a szó szerint új dimenziókat nyitó szerelem, de a Bullock-Reeves duó mindenképp hozta a formáját. A különleges és eredeti történet ugyancsak nem az ígéret földjén látta meg a napvilágot: hat évvel korábban Lee Hyun-seung dél-koreai rendező ugyanis már filmvászonra álmodta ezt a történetet. Bár kisebb költségvetéssel és nyilván kisebb bevétellel, a film így is inkább pozitív mérleggel zárt. Tény, a két film közötti fő különbség a szokásos: a hollywoodi színészeket nem szívesen cseréljük le, még az eredetiség jegyében sem!
7. A kör (2002) – Ringu (1998)
A kétezres évek egyik legnépszerűbb horrorja, mely videó formájában fertőzte meg a népet. A Karib-tenger kalózai első három részének rendezője a választását nem bízta a véletlenre: a szintén A kör címet viselő japán hátborzongatást már 1998-ban megrendezte a műfaj egyik jeles ázsiai mesterembere, aki bizony tán még rémisztőbb filmet forgatott a tévéből kimászó leányzóról. A híressé vált képsor mégis Gore Verbinski remake-jével és Naomi Watts őszinte sikolyaival vált világszerte ismertté. Ám az igazi pszichohorror-rajongók számára továbbra is a Ringu vinné a pálmát – amíg meg nem szólal a telefon…
6. Álmatlanság (1997 és 2002)
Erik Skjoldbjaerg és Christopher Nolan munkáiba nem lehet belekötni. A nézőkért vívott jelképes harc az eredeti és a remake között itt tökéletesen kiegyenlített. Ha valaki, akkor Mr. Nolan aztán tényleg őrjítően profi: a filmgyár otthonában tevékenykedő rendező maximalizmusa abban is megmutatkozik, hogy említett filmjéhez az Insomnia norvég elődjének forgatókönyvét vette alapjául, amit nem mellékesen Skjoldbjaerg nem csupán megrendezett, de írt is. A norvégok vászonmestere nem is bízhatta volna jobb kezekre alkotását, Nolan nem rontott, nem csúfított a dolgon. Mindkét film annyira zseniális, hogy még Al Pacino és Robin Williams is “elhanyagolható”, nem ártanak, de kivételesen nem feltétlenül teszik sokkal szerethetőbbé az amerikai verziót a világhírű színészek.
5. A következő három nap (2010) és “Pour elle/Anything for her” (2008)
Csalódás. Két történet, szinte képkockákra pontosan. Ráadásul az egyikben nem más, mint Russel Crowe játszotta a főszerepet, vagyis a hétköznapi tanárembert, aki nem látva egyéb kiutat, elkeseredésében kieszeli a tökéletes tervet gyilkossággal vádolt, ámde ártatlan felesége szöktetésére. A karakterek nemcsak a forgatókönyvben, hanem a filmvásznon is hasonlóak: Vincent Lindon – Russel Crowe, és még szembetűnőbben a hölgyek: Elizabeth Banks és Diane Kruger. Addig szereted A következő három napot, míg nem láttad az elődjét!
4. Vanília égbolt (2001) – Nyisd ki a szemed (1997)
A Jerry Maguire – A nagy hátraarc és a Majdnem híres rendezője hiába boldog tulajdonosa egy Oscar-díjnak, ebből a spanyol filmből nem tudott többet kihozni. Alejandro Amenábar filmje ugyanis annyira tökéletesen és egyben rémisztően lenyűgöző, hogy ezt még maga Tom Cruise és Cameron Diaz felvonultatásával sem lehetett túlszárnyalni. A harmadik szálon becsatlakozó Penelope Cruz mindkét alkotásban ugyanazt a karaktert játszotta, így talán ő értheti legjobban a két verzió közti különbséget. Bár Cruise-nak is nagyon jól áll a milliomos nőcsábász playboy szerep, de az eredetiben lüktető nyomasztó ködösséget még a remek zenei betétekkel sem tudták kellő fokra emelni. Számomra az i-re végül Amenábar tette fel a pontot azzal, hogy a Vanília égbolt évében megrendezte a Más világ című remek thrillert, összességében megnyerve ezzel a Cameron Crowe-val folytatott filmes szkandert.
3. Angyalok városa (1998) – Berlin felett az ég (1987)
Az Angyalok városa 55 milliós költségvetésével közel 200 millió dolláros bevételre tett szert. Az emberek imádták, valójában a romantikus filmekkel szemben támasztott elvárásokhoz képest pozitívan szerepelt. Nicolas Cage és Meg Ryan ügyesen labdáztak az érzelmekkel, így a nézők hamar szerelembe estek a tragikusan szép történettel. Több mint tíz évvel megelőzve azonban az Angyalok városát, írta és rendezte meg Wim Wenders a Berlin felett az ég című mesterművet. Úgy is mondhatnánk, e történet “leegyszerűsített” és popularizált változata az amerikai: az akkor még kettétépett Berlin helyett Los Angelesben játszódik, a trapézművész lány karaktere sebész. A két filmet összehasonlítva – mert azért némileg rendjén van még a világ! – a Berlin felett az ég nemcsak elődje, de nagytestvére is a későbbi remake-nek, mind a kritikusok, mind a filmrajongók szerint jócskán felülmúlva azt.
2. Szürkület (1990) – Az ígéret megszállottja (2001)
Kisváros, gyilkosság, nyomozás, benzinkút. Fehér György Szürkülete egyszerre izgalmas és nyomasztó, a néző folyamatosan elveszik a tájat borító ködben, amint Haumann Péter megszállottan keresi az igazságot. A nyomozó, ígéretet téve az áldozattá vált kislány szüleinek, véget nem érő hajszába kezd az idővel. A helyi benzinkutat választja őrhelyének, várva, hogy az autójáról tán azonosítható gyilkost így még azelőtt elkaphatja, hogy az új áldozatot szedne a helyi gyermekek sorából. Majd jönnek a kétezres évek és lám, Sean Penn megrendezi Az ígéret megszállottját, az amcsik Haumann Péterével. Jack Nicholson persze alakít, ahogy szokott, hibátlanul profin és a maga eszelős módján. Mindkét történet Friedrich Dürrenmatt Az ígéret c. krimijének megfilmesítése, egyik több, másik kevesebb “hozzáigazítással”. Mégis, szívmelengető a tudat, hogy kis országunk alkotói előbb nyúltak a bűnügyi kisregényhez, mint ahogy az az álomgyárosok figyelmét felkelthette volna.
1. Phillips kapitány (2013) – Kapringen/Emberrablás (2012)
Elérkeztünk a mozikat elárasztó, új Tom Hanks-csodához, amit méltán dicsérnek kritikusok és nézők egyaránt. Izgalmas, fordulatos, azért vannak effektek és hatásos zene, no meg a színészóriás, akinek tehetségéről már a Forrest Gump vagy a Philadelphia óta tudjuk, hogy határtalan. A történet valós eseményeken alapul, valós, amerikai hajóval megesett súlyos “balszerencsén”. Mégis bizonyos értelemben a remake-ek hosszú listáján a helye. Egy évvel ezelőtt került a mozikba a Kapringen, A vadászat óta megérdemelten felmagasztalt dán rendező, Tobias Lindholm vezénylete alatt, nem mellesleg az Emberrablás forgatókönyvéért is ő felelt. A Kapringen története sok szempontból más, valóban nem egyezik A Bourne-ultimátum rendezőjének kapitányáéval, látszik, hogy Paul Greengrass a saját sztoriját filmesítette meg. Mégis, el kell ismernünk, hogyha előbb láttuk a dán alkotást, mint az új kasszasikert (ami jó eséllyel újra az Oscarig repítheti Hank urat), akkor bizony olyan érzésünk támad, mintha valaki Hollywoodban felkiáltott volna egy álmos reggelen: “Jé! Ezek a dánok tudnak valamit, keressünk mi is egy kalózos sztorit” – csak legyen az amerikai sztenderdekre szabva: közkedvelt, zseniális színész a főszerepben, látványos effektek, és persze legyen azért kellően demagóg is. Kellően, de ne túlzottan. Kész is a tökéletes recept, jó étvágyat kívánunk! Nekünk meg ízlik is… Én a dán produkciót szintén ajánlom, s hogy melyik a desszert és melyik a főfogás – végül valószínűleg Tom Hanks dönti el.
Szöveg: Mező Dóra
