A Mayberian Sanskülotts szürreális táncokkal tesz felejthetetlenné egy káposztásmegyeri zebrát

Avatar photo
2019.11.22., 21:04

Hogy egy elbénázott átkelés a zebrán miként csaphat át egy abszurd táncba, és hogy az így szövődő kapcsolat a forgalom ellenére hogyan tud kibontakozni, arra a Mayberian Sanskülotts legújabb klipjében ott lesz a válasz. A Magic Brown Sheets című dalhoz készült videóban vadidegen emberek különös találkozásai fulladnak még különösebb táncba, amelyek szerelemmel vagy éppen egy megkezdett üzenet elküldésével érnek véget. A zenekar ezúttal is Pajor Kristóf rendezővel dolgozott, akire egy régóta érlelődött koncepció megvalósítását bízták. A klipben a banda tagjai és a civil szereplők mellett hivatásos bábszínészek is feltűnnek, akik táncosként, Kovács Domokos koreográfus ötletei alapján feledkeznek bele egymásba egy káposztásmegyeri zebrán.

A Mayberian Sanskülotts (amelynek tagjaival év elején interjúztunk) idén megjelent negyedik, Neverending Sorry című nagylemezéről az Unreal és az Empty Room után ez már a harmadik klipes dal. „Két szám járt a fejünkben, amikor a koncepció már készen volt, dönteni nem tudtunk, ezért végül Kristófra maradt a választás, ő pedig úgy gondolta, hogy a Magic Brown Sheetshez illik jobban” – meséli Balogh Gallusz gitáros.

 
 

Pajor Kristóf így emlékszik vissza a forgatásra és arra a kis malőrre, ami kár lett volna, ha kimarad ebből az egynapos forgatásból:

Ebben a videoklipben a zenekar alapötletét dolgoztuk ki, amely egy hétköznapi, igen gyakran előforduló szituáció abszurdba hajló továbbgondolása. A forgatás hangulatát egyből a kezdés után ránk hívott rendőri intézkedés alapozta meg. Miután tájékoztattuk a rendőröket, hogy a választási plakátokat nem politikai, csupán esztétikai okokból távolítottuk el, mindenki megnyugodott, és még inspiráltabban, lendületesebben tudtuk folytatni a forgatást. A plakátokat visszatettük a helyükre a végén. Pontosan ugyanoda, ahonnan levettük őket. Gyorskötözővel. Elmozdíthatatlanul.

 
 

A klip alapötlete egyébként egy mindennapos szituáció, ami már valószínűleg mindenkivel többször előfordult. Amikor egy sarkon befordulva vagy épp egy zebrán átkelve valahogy úgy jön ki a lépés, hogy egy másik emberrel találod magad szemben, és egy furcsa szinkronmozgás alakul ki közöttetek, mert ugyanabban az irányban próbáltok kitérni egymás útjából.

„Arra gondoltam, hogy izgalmas lenne ezt az amúgy általában nagyon rövid ideig tartó mozzanatot megnyújtani és továbbvinni. Ehhez kértük segítségül Kovács Domokost, aki a mozgásokat szuperül kitalálta, és Pajor Kristófot, akiről tudtam, hogy az alapötlet nagyon jó kezekben lesz nála” – meséli Szigeti Árpád basszusgitáros, akinek egyébként kipattant a fejéből ez a koncepció.

 
 

A koreográfus, Kovács Domokos így mesélt a közös munkáról és a klipről:

A duettekben próbáltunk minél abszurdabb helyzeteket keresni arra, hova tud fejlődni két idegen kapcsolata egy tétovázásból született táncban. Számomra mindegyik felvetés nagyon izgalmas és inspiratív volt, amelyek külön-külön akár egy egész klip témáját is ki tudnák tenni. Szerettem rajtuk dolgozni. A zenekartól is nagyon jó energiákat kaptam, illetve a táncosok is nagyon nyitottak voltak. Igaz, közülük már mindenkivel többször dolgozhattam együtt, egy kivétellel mind bábszínészek.

 
 

Amikor a Mayberian Sanskülottsnál felmerült egy lehetséges következő klip, már akkor terveztek Kristóffal, akivel az Unreal klipje után mindenképp szerettek volna még dolgozni. A rendező hozzáteszi:

Már az első pillanattól kezdve azonos hullámhosszon vagyok a zenekarral, és ennek nagyon örülök, hiszen élvezet úgy dolgozni, hogy száz százalékos bizalmat adnak egészen a kreatív koncepció kidolgozásától a forgatáson át egészen az utómunkáig. Ebben a légkörben jó dolgok születnek, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a tavalyi év sikere, az Index a 2018-as év legjobb videoklipjének választotta az Unrealt.

A jövő évről előzetesen annyit, hogy biztosan nem marad érintetlenül: a 2020-ban tízéves szülinapját ünneplő Mayberian Sanskülotts tele lesz meglepetésekkel, és még az is lehet, hogy valami új is kikerül a stúdióból.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar december 7-én a Trafóban zárja az évet a Meteo társaságában, amely a tervek szerint egy erősen koncepciózus este lesz. Facebook-esemény itt!

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás