A Lost On You című gigasláger sztárja először Magyarországon!

Avatar photo
2018.03.27., 10:25

LP, azaz Laura Pergolizzi 2016-ban robbant be a köztudatba, illetve a magyar rádiós slágerlistákra Lost On You című gigaslágerével. De bármennyire is úgy tűnik, hogy egy újkeletű tehetségről van szó, LP a háttérből már hosszú ideje mozgatórugója a mainstream popnak – ezt pedig első kézből tapasztalhatjuk július 24-én a Budapest Parkban!

Az olasz felmenőkkel is rendelkező amerikai dalszerző-énekesnő a kilencvenes évek végén döntött úgy, hogy ukulelét ragad a kezébe, és kiereszti egyedi, lélekkel teli hangját. Első önálló albuma 2001-ben jelent meg Heart-Shaped Scar címmel, ami igencsak pozitív fogadtatásban részesült. 2006-ban a SXSW fesztiválos fellépése után a legnagyobb nemzetközi lemezkiadók szinte vérremenő harcot vívtak érte, miközben zenéit reklámokban és népszerű sorozatokban hallhattuk vissza. Különleges orgánuma mellett dalszerzői tehetségére is hamar felfigyelt a szakma, és olyan előadóknak írt dalokat, mint Cher, Rihanna, a Backstreet Boys, Rita Ora és Christina Aguilera.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egy fájdalmas szakítás után LP az önsajnálat helyett a zenébe menekült, aminek eredményeképp elkészült 2016-os EP-je, a Death Valley. Ezen kapott helyet a magyar rádiók slágerlistáinak élére is törő Lost On You – az LP védjegyének számító ukulele, a nyers akusztikus gitár és megkérdőjelezhetetlenül őszinte és fülbemászó refrén végül több mint 190 milliós Youtube-nézettséget és közel 100 milliós Spotify-lejátszást eredményezett. Azóta pedig folyamatosan bizonyítja, hogy egyáltalán nem egy „egyszámos” előadóról, sokkal inkább egy ösztönös zseniről beszélhetünk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Pergolizzi állandó és megkerülhetetlen szereplője a legnagyobb fesztiváloknak, miközben világszerte játszik teltházas klubkoncerteket. A karizmatikus énekesnő a világ bármely táján képes különleges atmoszférájú popdalaival a közönségéhez csatlakozni – ezt pedig végre mi is megtapasztalhatjuk július 24-én a Budapest Parkban, ahová slágerein túl négylemezes diszkográfiáját hozza magával!

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás