A leszbikus kenyai lányok szerelmi történetén ámul a Cannes-i Filmfesztivál, hazájában mégis betiltották

Avatar photo
2018.05.17., 20:18

Bár a Cannes-i Filmfesztivál első kenyai alkotása, hazájában mégis betiltották a Rafiki című szerelmi drámát, mely egy tiszta, őszinte szerelmi történetet mesél el, amely két fiatal nő közt szövődik.

A Wanuri Kahiu Rafiki (Barát) című alkotása a filmfesztiválon az úgynevezett „Un Certain Regard” kategóriában kerül a zsűri elé. Ez a szekció egy, a fesztivál hivatalos válogatásának versenyprogramon kívüli, önálló kategóriája. Az „Un Certain Regard” a legkülönfélébb, a filmművészethez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó, fiatal, vagy kevésbé ismert filmrendezők, gyakran atipikus alkotásait gyűjti össze és mutatja be. A Rafiki az idei verseny komoly esélyeseként érkezett Cannesba, Wanuri Kahiu fellépése pedig azért is nagyon jelentős, mert ő az első kenyai rendező, aki a filmfesztiválon hazáját képviseli.

A Rafiki két kenyai lány szerelmi története. Kena és Ziki két rivális politikus lányai, így megismerkedésüket már akkor sem követné áldás, ha csupán  barátként tekintenének egymásra. A két fiatal nő azonban a kezdeti félénk és sejtelmes kezdeményezések után egyre közelebb kerül egymáshoz és lassanként felfedezik a másikban a nőt. Azt a nőt, akire társként gondolhatnak, testileg és lelkileg egyaránt. A lányok bár különböző személyiségűek, lelkileg mégis egy hullámhosszon vannak. Egy nagyon különleges, mély szerelmi kapcsolat alakul ki köztük. A kezdeti rózsaszín fátyol és idill azonban hamar rémálommá válik. A párnak szembe kell néznie családjuk és a társadalom kirekesztésével. A verbális bántalmazás csakhamar fizikai erőszakká válik. A családi megbélyegzés, a társadalmi megvetés, a vallás brutális „megtérítési” kísérletei tönkreteszik a fiatalok életét.

A film egy olyan – sajnos valóban létező – világba kalauzolja a nézőt, ahol az igaz szerelem bűn.

Kenyában a homoszexualitás ugyanis tiltott, bűncselekménynek számít. Ha valakiről kiderül, hogy azonos neművel létesített szexuális kapcsolatot tizennégy év börtönbüntetést is kaphat. Gondoljunk csak bele, van, aki rablásért, súlyos testi sértésért, gyilkosságért is ennyi évig sínylődik egy cellában, Kenyában – és a világ rengeteg országában – pedig a szerelmet büntetik fegyházzal.

Bár a filmet hazájában betilthatták, de a Kenyánál szociálisan érzékenyebb államok felkapták a fejüket a Rafikire. A film szerelmi drámából dokumentumfilmmé, a mai világ nyers és szomorú társadalomkritikájává válhat, mely talán egy újabb lépés afelé, hogy a világ bármely utcáján az LMBTQ csoportba tartozó emberek is megfoghassák annak a kezét, akit a világon mindennél jobban szeretnek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(via Dazed)

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás