A LÄRM azt szeretné, ha vinylt vennél és zine-t lapoznál

Hering András
2016.01.27., 17:26

A Fogas Ház első emeletén működő LÄRM klub a minőségi elektronikus zenét tűzte a ghettoblasterére, ahol egymásnak adják a pultot a legmenőbb partisorozatok rezidens DJ-i – és amit már a berlini Electronic Beats is Európa legfontosabb elektronikus zenei klubjai között emleget.

LÄRM VA Volume 1 / vinyl

Tavaly készítette el első válogatáslemezét a LÄRM. A speciális vinylt eddig csak interneten lehetett megvásárolni, mostantól azonban a klubban is kapható. A kiadvány a 001 címet kapta, ez pedig nem véletlen, hiszen egy sorozat első darabjáról van szó. Olyan kitűnő hazai művészek működnek rajta közre, mint Imre Kiss, a DirekTorz, Grema, a FOR., Route 8, Mr. Fiel, Nermo – Y.ø, A i w A, Andras Toth, S Olbricht, Ferenc Vaspoeri, az Odum és Polarize.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

LÄRM ZINE

Többek közt ezt a megjelenést hivatott ünnepelni a január 29-ei buli, ám nem ez az egyetlen újdonság, amellyel Budapest legkúlabb elektroklubja előrukkol. Ugyanis ezzel párhuzamosan egy új projekttel is jelentkeznek, melynek LÄRM ZINE a neve, és amely egy kéthavi, 16 oldalas alternatív hírmondót takar. Az ingyenes magazin fiatal, tehetséges grafikusok, képzőművészek és fotósok segítségével mutatják be a klubot, az atmoszférát, a programokat és az itt fellépő zenészeket. Az első számban már szerepel Ál Tamás, Szigeti Árpád, Laki Eszter, The Corp., Szurcsik Erika, Pápay Fanny, Szombat Éva, Filkey Áron, Gryllus Ábris, Csík Hargi, Jani Dániel, Orosz Richárd és a de_form.

11707545_446049038900361_1520695717761329600_n

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás