A kortárs experimentális zene egyik legnagyobb alakja feleségével prezentálja az elmúlt évek “nomád életének” összefoglalását

Phenom'enon
2016.05.17., 14:13

Az Einstürzende Neubauten basszusgitárosa és zenei rendezője, Alexander Hacke az utóbi időben főleg feleségével a berlini képzőművész-filmes-divattervező Danielle de Picciottóval alkot együtt. Legújabb közös lemezük, a Perseverantia májusban jelenik meg, ennek bemutató turnéján érkeznek – immár harmadszor – az A38 Hajóra.

A nyereményjáték lezárult!

 
 

Az Einstürzende Neubauten gyakran saját útra tévedő basszusgitárosa, Alexander Hacke fáradhatatlan alkotó, aki az elmúlt tíz évben elsősorban feleségével, az ismert berlini képzőművész Danielle de Picciottóval dolgozott együtt.

Az indusztriális rockban, elektronikus muzsikákban, filmzeneszerzésben egyaránt otthonosan mozgó, nyughatatlan Hacke és a grafikus-filmes-divattervező de Picciotto, aki nem mellékesen az egykori Space Cowboys énekesnője és a berlini Love Parade egyik alapítója több egész estés darab után, illetve a közös zenekar a City Crime & The Solution mellett 2008-ban hozták létre a Ship of Fools (A bolondok hajója) nagyszabású multimédia-dalszínházát. Ezzel a produkcióval már felléptek az A38 Hajón, csakúgy, mint két évvel ezelőtt a Ministry of Wolves című projekttel, amiben a Bad Seeds-alapító Mick Harvey és a Botanica kulcsfigurája, Paul Wallfisch is közreműködött.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az 1965-ben született Alexander Hacke pályafutását alapvetően határozta meg multikulturális szülővárosa, Berlin, illetve az ipari-avantgárd rock alapzenekara, az Einstürzende Neubauten, amelyhez 1980-ban, alig 15 évesen csatlakozott. Hacke tehetségére és mély elkötelezettségére jellemző, hogy a végletekig maximalista zenekarvezető, Blixa Bargeld őt tette meg zenei rendezőnek. A fáradhatatlan Hackét azonban csak részben elégítette ki az, hogy a korszakos jelentőségű együttes “zenei agya”. Számtalan szólóprojektet hozott létre, rengeteg együttműködésben vett részt. Ilyen volt például a Jever Mountain Boys, egy country-feldolgozászenekar (!), amiben az angolszász folk iránti rajongását élhette ki. Lendületes szervezője a berlini BadaBing klubestnek, ami – a polihisztor Hacke egy ismeretlen oldala – az európai electroclash színteret mutatja be.

Szólólemezein rengeteg zenésszel, művésszel működik együtt, erre a legjobb példa a Sanctuary, amelynek elkészítése során beutazta egész Európát és fél Amerikát, hogy felvételeket készítsen többek között a Foetus, a Leather Nun vagy a Jesus Lizard tagjaival. A felvételi folyamatról éppen de Picciotto készített dokumentumfilmet.

Hasonló volt a Hitman’s Heel-lemez és a hozzá kapcsolódó Burn Baby Burn turné, amin az americana fílinget értelmezte újjá – ezzel szintén járt az A38 Hajón. Mindezek mellett számos filmhez készített zenét, többek között a Sonnenallee-hoz, illetve Fatih Akin Fallal szembenjéhez. Fatih Akinnal egyébként is szoros a kapcsolata, Hacke volt például a főszereplője Akin A hídon át: Isztambul hangja című, a török metropolisz zenei életét bemutató dokumentumfilmjének.

 
 

A házaspár legújabb közös lemeze, a Perseverantia (azaz Állhatatatosság) május elején jelenik meg. A nagyrészt instrumentális, de Picciotto spoken word-betétjeivel dúsított anyag az elmúlt évek “nomád életének” összefoglalása.

“Művészként új utakat kellett találnunk zenei és művész integritásunkhoz. A régi minták többé nem működtek” – mondja Hacke a lemezről, ami egyfajta lenyomata az “új minták” keresésének. Kitartó és állhatatos kutatás, ahogy a címadó számban is fogalmaznak: “Perseverantia ad finem optatum”, azaz “eltökélten a kívánt végig”.

Hacke és de Picciotto fantasztikus karrierjének minden összegyűlt tudását megpróbálta belesűríteni ebbe a lemezbe, és a hozzá kapcsolódó multimédiás koncert-előadásba, amit most az A38 Hajón mutatnak be.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!
Köszönjük a részvételt mind a(z) játékosnak. A játék véget ért, a nyertes(eke)t értesítettük!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás