A kísérletezés mesterei Berlinben – Denovali Swingfest 2014

Avatar photo
2014.03.31., 20:28

A német Denovali kiadó 2007 óta szervezi meg saját fesztiválját, a Denovali Swingfestet. Kezdetben Essen jelentette ennek központját, ám a tavaly óta a szervezők két további helyszínen is lebonyolítják házi koncertsorozatukat. 2013-hoz képest idén felcserélődött a sorrend:  előbb London fogadja a meghívott zenészeket április 18-19. között, egy héttel később, április 25-26-án pedig irány Berlin, ahova a phenom’enon magazin útja is vezet majd!


Tavaly a nagy érdeklődés miatt hamar elfogytak a jegyek a berlini Denovali Swingfest első napjára, így mi már csak a másodikra juthattunk be – de azt nagyon élveztük. Április végén ismét felkerekedünk, hogy részesedjünk a főleg az ambient, a modern klasszikus és az elektronika világából előadókat csemegéző kiadó fesztiválhangulatából. Idén mindkét nap a Radialsystem V ad otthont a Denovali saját, illetve meghívott művészeinek, mi pedig bemutatjuk a programot, amely miatt érdemes a német főváros felé venni az irányt vagy buzdítani az ottani ismerősöket.

Swingfest2014BerlinLogoColour

Április 25.

Beengedés: 18:30 / Kezdés: 19:00

Origamibiro (UK)

Nemrégiben adta ki új lemezét, az Odham’s Standardot az Origamibiro, mely három zenész közös projektjét takarja. A filmzeneszerző és producer Tom Hill, a filmekkel és vizuálokkal foglalkozó The Joy Of Box és a multi-instrumentalista Andy Tytherleigh együttműködése egy különleges audiovizuális kollektívában teljesedett ki, melyben különböző eszközök segítségével kreálnak dalokat. A sok hangszerrel kísért zajok a koncerteken még érdekesebb módon jutnak főszerephez: elég megnézni a hallgatnivalóként ajánlott Quad Time-ot, és máris megláthatjuk, hogyan képes egy írógép a zene egyik fontos kísérőelemévé válni.
Hallgatnivaló: Quad Time

Piano Interrupted (UK)
Tavaly rögtön két albummal (Two By Four, illetve az általunk is véleményezett The Unified Field) mutatkozott be a Denovali „színeiben” a brit Tom Hodge és a francia Franz Kirmann alkotta Piano Interrupted, így bőven akad miből szemezgetni a koncertrepertoárjukban. A művészi módon ötvözött zongorahangok és elektronikus effektek élőben még változatosabban teljesednek ki, ráadásul a még összetettebb hangzás érdekében a színpadon több vendégzenész is csatlakozik a duóhoz.
Hallgatnivaló: Emoticon

GregHaines1_by_VipasanaSamadhiRoy+

Greg Haines (UK)
A brit multi-instrumentalista zenész (akit már bemutattunk nektek) tavaly kétszer is bevette az Akvárium színpadát: januárban a The Alvaret Ensemble (interjú itt) kollaboráció tagjaként, májusban pedig szólókoncerttel érkezett. Haines igazi kísérletező egyéniség, számos hangszerrel és elektronikus elemekkel dolgozik, színpadon maga a megtestesült improvizáció, tavalyi lemezét pedig mi is nagyon szerettük.
Hallgatnivaló: The Whole

Murcof (MEX)

A pénteki napot a mexikói Fernando Corona, azaz Murcof zárja. A barcelonai székhelyű zenész a minimalista elektronika jeles képviselője, aki hangzásvilágában gyakorta vegyíti a modern klasszikus zene, az ambient és a drone elemeit, kiegészítve improvizációval is. A zenei stílusok között gyakorta lavírozó művész muzikális kalandozásairól már infografika is készült, mindez pedig jól mutatja Murcof sokoldalúságát.
Hallgatnivaló: Mes

Április 26.

Beengedés: 17:30 / Kezdés: 18:00

John Lemke (GER)
A német származású, de ma már skót földeken székelő John Lemke sokáig inkább a háttérben tevékenykedett: filmzenék szerzésével foglalkozott, s közben Poppy Ackroydnak segédkezett a színpadon az elektronikus szerkezetek kezelésében. Ám tavaly nyáron megjelent első albuma, a People Do, mely remekül prezentálja alkotói sokszínűségét (erről mi is meggyőződtünk). Novemberi turnéján Budapestre is eljutott, eddigi munkásságával pedig kiérdemelte helyét a Denovali Swingfest fellépői között.
Hallgatnivaló: Ivory Nights

Talvihorros (UK)
Az egyszemélyes projekt, Talvihorros a brit Ben Chatwint takarja, aki a gitárjáték és az elektronikus effektek kombinációjából hozza létre műveit. Saját maga által készített és vintage elektromos kütyükkel manipulálja akusztikus és elektronikus gitárjainak hangzását, miközben más hangszerek hangja (pl. orgona, ütősök) is felcsendül a háttérben. Talvihorros tavaly jelentkezett új albummal, az Eaten Alive-val, melyet ideje végre bemutatni a nagyközönségnek is.
Hallgatnivaló: The Secrets of the Sky

Talvihorros4_by_JonathanBirch+

Hidden Orchestra (UK) + Lumen (UK) (Special AV concert)
A Hidden Orchestra négy kiváló művész kollaborációját testesíti meg: két dobos, Tim Lane és Jamie Graham, hegedű- és zongora terén a tavaly első budapesti szólókoncertjét adó (előtte pedig nekünk bemutatkozó) Poppy Ackroyd, valamint basszusgitáron és az elektronikus részek kreálásában Joe Acheson közvetíti a különleges hangzásvilágot. Az április 5-én az A38-on koncertező, számtalan stílusból (jazz, komolyzene, rock, hip-hop) válogató együttes debütáló lemeze, a Night Walks után 2012-ben érkezett a folytatás az Archipelago személyében. A vizuális körítésért a bristoli székhelyű audiovizuális művész, Lumen felel majd.
Hallgatnivaló: Dust

Skalpel (PL)

Lengyelországból érkezik a nu jazz stílusban keverő dj-páros, Marcin Cichy és Igor Pudło, azaz a Skalpel. A Ninja Tune kiadó üdvöskéi a ’60-as, ’70-es évek lengyel jazzéletébe engednek bepillantást az akkori hangzásvilágból vett minták újrafelhasználásával.
Hallgatnivaló: High

Oneohtrix Point Never (US)

A brooklyni experimentális művész, Daniel Lopatin rejtőzik e fura név mögött, aki Returnal c. albumával jócskán felhívta magára a szakmai figyelmet 2010-ben. A Lopom a sztáron (The Bling Ring) filmzenéjéért (Brian Reizellel közösen) is felelős zenész már több albumot és EP-t is megjelentetett, de talán a legnagyobb visszhangot a már imént említett lemeze okozta.
Hallgatnivaló: Replica

Brandt Brauer Frick (GER)

A német együttes tagjai annak idején valószínűleg nem akartak összeveszni a néven való ötletelésben, így egyszerűsítettek, és a zenészek vezetékneve adja ki a végső elnevezést (Daniel Brandt, Jan Brauer, Paul Frick). A tempósabb tánczenék és a techno világában is kalandozó formáció a Denovali Swingfest záróprodukciója lesz.

Hallgatnivaló
: Plastic Like Your Mother

Jegyárak:
Péntek: 28€
Szombat: 35€
Kétnapos bérlet: 63€

Facebook-esemény

Bővebb információ a Denovali honlapján.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás