A jó fiúk feketében járnak, és magyarul rappelgetnek

Avatar photo
2016.06.14., 10:25

Alig egy év telte el Sívó Dani bemutatkozó albumának megjelenése óta, de már itt is a beígért második, A jó fiúk feketében járnak című nagylemez, amelyhez a srácok ezúttal kizárólag magyar dalokat vettek fel. De nem ez az egyetlen újdonság az albumon: a banda stílusügyileg is irányt váltott.

A nyereményjáték lezárult!

Revue_Band01

,,A Revue életében új szakasz kezdődik, tele vagyunk energiával és ötletekkel”

– mondja a frontember, Sívó Dani, aki 2012-ben egyszemélyes projektként kezdte a Revue-t. Ekkor még főleg instrumentális zenéket készített, saját bevallása szerint rengeteg stílust kipróbált, de a Revue-nek ez is volt a lényege: egy kicsit csapongni és keresgélni a műfajok között. Később rájött, hiányzik számára a zenekar meg a csapatmunka, ezért elkezdett hangszeres zenét készíteni, és felkutatni hozzá olyan társakat, akikkel közösen, összehangoltan és kellő lelkesedéssel tudják továbbépíteni a Revue-t.

Első, elektrofunkos, house-os, soulos, popos, igazi nyári hangulatú albumuk, a Digital Love már ennek a változásnak az eredménye, és végül összeállt a stabil csapat is: ,,A dobosnak Tóth Andrást kértem fel, akivel a Panic Radióban játszottunk sokat együtt, a basszusgitáros Zemliczki Róbert lett, akivel ugyan nem zenéltem még együtt, de jó ideje ismertem már. Dörnyei Szabolcs gitárost az előző énekes, Kelemen Dávid hozta a bandába, azóta ő is oszlopos tagja a zenekarnak”- emlékszik vissza Sívó Dani az összeállásra.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Eleinte angol nyelvű számokat készítettek, majd próba gyanánt felvették, a #szeretkezz című dalt, ami több szempontból is kakukktojás volt az eddigi dalokhoz képest, hiszen ez volt  első magyar nyelvű szerzeményük, és ebben hallhattuk először Sívó Danit rappelni, ami nem is teljesen idegen tőle. ,,Ennek a számnak a munkálatai visszavittek egészen a 17-18 éves koromig, amikor minden szabad percemet a rappelés töltötte ki” – meséli. A szám végül nemcsak közönség kedvenc lett,  hanem egy stílusváltás kezdetét is jelentette, hiszen a következő, Másnap című daluk is rappelős szerzemény lett. Ez egyébként személyes kedvence is a frontembernek, hiszen a számhoz készült videóban örökbefogadott kutyája, Mia szerepel, aki hősiesen tűrte a forgatás óráit.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

,,A Digital Love-nál nem éreztem magaménak annyira a számokat, volt valami hiányérzetem. Nem sokkal később felvettük a #szeretkezz című dalt, amiben hosszú idő óta újra rappeltem, és ekkor éreztem megint azt a gyerekes izgatottságot, ami nekem rengeteg kreatív energiát tud adni a zenéléshez. Úgy döntöttünk a többiekkel, hogy ezt a lelkesedést átültetjük az új albumra is, ami egyet jelentett a még több rappel” –  meséli Sívó Dani, hogyan kanyarodott az új albumuk a hiphop felé.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A jó fiúk feketében járnak című lemezük beharangozó száma a De imádom lett, amelyhez klip is készült. A lemezen szereplő nyolc szám egyébként a zenekarral történt elmúlt egy év eseményeit dolgozzák fel. A tagok egyik nagy kedvence a Tegnap veszett el című dal, ami nem is a szöveg, hanem sokkal inkább a szám dinamikussága miatt lett nagy favorit.

A teljes albumot itt tudjátok meghallgatni:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Revue a Facebookon

Nyerj meg velünk a két Revue-póló egyikét!

Ehhez pedig nincs más dolgod, mint a lenti kommentfalon keresztül megválaszolni az alábbi kérdést:

Milyen színben járnak a jó fiúk?

Tetszik ez a kontent? Akkor nyomj egy megtisztelő lájkot a cikkre, és kövesd a phenom'enon magazin Facebook-oldalát is, hogy ne maradj le folyamatosan frissülő tartalmunkról és nyereményjátékainkról.

A nyereményjáték 2015. június 15. (szerda) - június 24. (péntek) 16.00 között tart, a nyertest ezután értesítjük, és egyeztetünk a nyeremény átvételéről.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás