A játék, ami soha nem ér véget – I Love You Phillip Morris, avagy a szerelem másik oldala.

Hogy miért pont ezzel kezdtem? A forgalmazók ugyanis a sok meleg és szexuális tartalom miatt nem adtak zöld utat a filmnek, annak ellenére, hogy Európa egyes részein már 2010 tavaszán a mozikban volt. Biztos én vagyok túl toleráns, de nem értem a felháborodást: ez a film semmivel sem szókimondóbb, durvább, vagy „rózsaszínebb”, mint a többi, hasonló témájú alkotás. Mind tudjuk, hogy a homoszexualitás hazánkban sem egyszerű téma. Szinte látom is magam előtt, ahogy a kemény, izompólós kopasz elindul az egyik multiplexbe, és „Húú, Phillip Morris? Akkor ez a cigiről szól, nézzük meg!” felkiáltással behuppan az egyik székbe. Ő lesz az, aki az első medencés jelenetnél kifordul a teremből, és attól tartok, nem lesz egyedül. A félreértések elkerülése végett, ez a Phillip Morris nem az a Phillip Morris.

Rá is térnék a történetre: Steven Russell (Jim Carrey) már gyerekkorában furcsa volt: igazi anyja örökbe adta, és a kis Steven megfogadta, hogy csakazértis tökéletes ember lesz belőle. A sztori egy ideig jól is ment: a férfiból rendőr lett, helyes családi házzal, szép feleséggel, gyerekkel, és persze sok-sok imádkozással, hogy mindenképp a mennybe jusson. Steven azonban hamarosan ráébred, hogy a selyeming nem a feleségén, sokkal inkább egy izmos pasin tetszik neki. Egy autóbalesetet követően úgy érzi, nem élhet tovább kettős életet, így bevallja a feleségének, hogy meleg. Fényűző élet kezdődik Steven számára, luxushotelekkel, egy „görög isten” kinézetű baráttal, és rengeteg pénzzel. Gondolom, mind kitaláltátok, hogy a szükséges vagyont bizony tisztességes úton nemigen tudja előteremteni. Ahogy az lenni szokott, a pasit elkapják, és elkezdődnek a boldog börtönévek. Igen, boldog, mivel Steven egy átbeszélgetett délután során teljesen beleszeret rabtársába, Phillip-be (Ewan McGregor). Pechére a srácot pont aznap szállítják át egy másik börtönbe, így hosszas levelezések kellenek ahhoz, hogy valóban szerelem kerekedjen a dologból. Honfitársaim gyomra biztos nehezen fogja bevenni azt a jelenetet, amikor Steven és Phillip közös cellában, romantikusan táncolnak, majd összebújva elmélkednek a világ dolgain.

Úgy gondolom viszont, hogy a szokásos meleg klisék megjelentetése adja ezeknek a jeleneteknek a báját, az igazi fekete humor azonban csak ezután következik. Cirka fél óra után gyanakodva néztünk össze a barátommal, mondván, hogy „ha eddig ennyi minden történt, mi lesz a következő egy órában?”, de szerencsére nem kellett csalódnunk: kicsit sötétebb, kicsit izgalmasabb, de hasonlóan szórakoztató képsorok követik a végtelen romantikát, melyek során megismerhetjük Steven beteges csalási kényszerét, melynek természetesen egy hatalmas összeveszés lesz a vége – ígérem, nem spoilerezek többet, ezt úgyis magatoktól is kitaláltátok volna. Az utolsó fél óra igencsak sokkolóvá sikeredett, bár ebbe bele kell számítani, hogy az Ember a Holdon óta rettegek Jim Carrey haldokló arcától. A film, ha úgy vesszük, egy végtelen játék, így biztosak lehettek benne, hogy amikor azt hiszitek, hogy na most már tényleg vége, a rendezők rátesznek egy újabb lapáttal.

Az I Love You Phillip Morris toleranciára nevel, ami az itthon berögzült előítéletek miatt valószínűleg nem fog osztatlan sikert aratni. Filmkritikusok úgy vélik, hogy a zseniális történetnek, és az amerikai forgalmazási botrányoknak (mind tudjuk, hogy ez a legjobb reklám) köszönhetően a filmből egyértelműen kasszasiker lesz. Bár én cseppet sem vagyok filmkritikus, ha engem kérdeztek, egyetértek. Örültem, hogy ez a film a lehető legszokatlanabbul volt „szerelmes”. Hogy ez mit jelent? Győződjetek meg róla magatok.