A hét műtárgya: Nemléted Hangja – válogatott japán versek

Avatar photo
2017.02.2., 15:46

Szalay Maya japán versekhez készült könyvére már az első Arthungry Díjon is felfigyeltünk. A 2016-ban diplomamunkaként tervezett alkotást az ArtHungry e heti műtárgynak választotta, mi pedig elkaptuk egy rövid beszélgetésre az alkotót.

Hogyan készült (kinek a részére, esetleg milyen megbízásra) az alkotás és mi volt a koncepció?

Tavaly készítettem ezt a projektet amely a diplomamunkám volt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A koncepció egy válogatott japán verseskötet elkészítése volt melyben haikuk és más rokon műfajok pl.: zen-versek találhatóak.

A versek tulajdonsága a tiszta, egyszerű, ugyanakkor a keletiekre jellemző mélyreható bölcsességekkel és életigazságokkal ellátott tartalom.

A kötetben lényegében a versek inspirálta hangulatképek jelennek meg, ahol nem léteznek behatárolható formák vagy tartalmak. Egy átmeneti közeget szerettem volna érzékeltetni a létező és a nem létező határán, de inkább úgy mondom a számunkra ismert és ismeretlen világ köztes állapotát.

Ezekbe a képekbe integrálódnak a betűk, sorok melyek így szerves alkotóelemei lesznek a kompozícióknak, melyek elveszítve eredeti rendeltetésüket képalkotó elemekké válnak.

Milyen munkán dolgozol jelenleg és mik a jövőbeni terveid?

Jelenleg főállásban dolgozom grafikusként, de amennyire időm engedi próbálok egyéni projektekre is időt szakítani. Most éppen egy technikailag hasonló ihletésű borcímkén ügyködöm puszta kedvtelésből, de azért remélem egyszer napvilágot lát ez is.

Végül, mit szólsz az ArtHungry-hoz, esetleg van-e olyan alkotó akit ezen a felületen ismertél meg és megtetszettek a munkái?

Nagyon jó látni, hogy mennyi tehetséges alkotó van az országban, szerintem nagyon jó ötlet volt létrehozni ezt a felületet. Tulajdonképpen sok ismerős névvel és munkával találkozom itt az oldalon, de mindig akadnak újdonságok is., pl.: Litkei Julianna munkájával itt találkoztam először. Nagyon szépek az illusztrációi, én is nagyon szeretem a meséket és az állatokat. De nagyon tetszenek Birinyi Tamás lemezborítói is, akinek a munkásságát szintén itt fedeztem fel.

Szalay Maya ArtHungry oldala ›

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás