A hét műtárgya: Tintaló – Könyv az alkoholról

Farkas-Zentai Lili
2019.12.6., 13:16

Az ArtHungry 49. heti műtárgya a Tintaló – Könyv az alkoholról, amely megnyerte az 5. ArtHungry Díj képgrafika kategóriáját. Egy rendkívül érzékeny témát, az alkoholizmus családokra gyakorolt hatását feltáró, kivételes kötet szerzőjével, egyben grafikusával, Jásdi Julival beszélgettünk.

A munkából érezni a személyes érintettséget. Mennyi ideje készültél rá, hogy ezt megrajzold, kirajzold magadból? A legjobb önterápiás módszer… Milyen hatással volt rád?

Az az érdekes, hogy amíg nem kezdtem bele a diploma előtti téma-vadászatba, addig eszembe sem jutott papírra vetni az alkoholhoz fűződő gondolataimat. Sőt! Az első ötleteim egytől egyig vicces, jókedvű és tőlem teljesen független témákat jártak körül. Ha tavaly októberben nem történik valami igen baljós, akkor lehet, hogy ma nem tartanék itt…

De történt, az élet közbeszólt és figyelmeztetett, hogy mégiscsak van valami, ami ha akarom, ha nem, én vagyok. Van valami, ami bánt, és ezt leginkább a rajzaimon keresztül tudom elmesélni. Közvetetten érintett vagyok az alkoholizmusban, gyerekkoromtól kezdve foglalkoztatnak a miértek, rengeteg kérdésem van, de kevés a válaszom. Ezeket a kérdéseket sok ideje érlelgetem magamban, de most volt itt az ideje ténylegesen kifejezésre juttatnom. „Jókor, rossz helyen” kellett lennem ahhoz, hogy megszülessenek az első rajzok.

A hatást – ha lehet – nem a saját szemszögemből mesélném el, mert félek, klisékkel dobálóznék. (Én mondom, mind igaz! Tényleg egy terápiával ér fel!) Eleinte nehéz volt, azt hittem túl személyesek a rajzaim, túl sokat mutatnak belőlem, és a problémáimból. De amint több szem, többet látott, bebizonyosodott, hogy a képeim teljesen általánosak. Amire viszont nem számítottam, az az, hogy már a könyvem előkészítése is olyan párbeszédeket indukált a családban, amelyek eddig nem voltak jellemzőek. Úgy érzem, szorosabb lett a kapcsolatunk azokkal, akikkel korábban igyekeztünk jó nagy ívben kerülni azt a bizonyos elefántot a szobában.

Tintaló projekt néven ez a kötet volt a diplomamunkád a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, amely a legjobb mestermunkákat felvonultató kiállításon is szerepelt idén nyáron. Ez egy nagyon nehéz és intim téma. Miért pont ezt választottad diplamunkádnak? Milyen volt a fogadtatása?

Az egyetemi konzultációk során sokáig küszködtem azzal, hogy egyáltalán kimondjam, miről is szeretnék könyvet csinálni. Úgy éreztem, úgysem értik majd meg, és amúgy is elvárják tőlem, hogy laza és humoros legyek. Aztán azon is gondolkoztam, hogy mégis kit érdekelne egy ilyen melankolikus akármicsoda. Mert akkor még a könyv formátum sem volt biztos, csak az, hogy van öt darab rajz a sketchbookomban, amivel szeretnék tovább foglalkozni. Elég nehéz volt kitalálni, hogy mi legyen a sorsuk. Hiszen mások mégsem fejezhették be helyettem. És kicsit mégis! Nagyon sokan vettek részt ebben a projektben, igyekeztek biztatni abban, hogy igenis van értelme! Többek között konzulensem, Révész Emese volt az, aki igazán odaadóan segített, amikor ott álltam széttárt karokkal, már több tucat rajzzal, mert nem tudtam, hogyan lehet majd egyszer ebből valami egész. Hoffmann Petra szintén út közben ugrott be kicsit pátyolgatni, konkrétabb mederbe terelni a projektet. Nagyon sokat köszönhetek a Csodaceruzának, különösen Sándor Csillának, aki nem csupán végigkísérte az egész folyamatot, de szakmailag és emberileg is mellettem állt. Egy szó, mint száz, elkélt a lelki támogatás!

Sokat beszélgettem a témában olyanokkal, akik nyitottak, támogatóak voltak, például megkerestem a Száraz Novembert szervező Kék Pont Alapítványt, de olyanokkal is, akik egyenesen öncélúnak találták a próbálgatásaimat. És ez volt az a pont, amikor rájöttem, velük is muszáj megértetnem azt, hogy az általuk múló hóbortnak, alkalmi szórakozásnak titulált alkoholizmus nem egy jópofa tréfa. Komoly falakról beszélek, melyek a társadalmi elfogadottság következményei.

A fentiekből következik, hogy a fogadtatás a könyv készítése során vegyes, de mégis, többnyire nagyon pozitív volt. A diplomavédésen az egész család ott volt, ami nagyon sokat jelentett számomra. Már aznap és a kiállításunkat követő hetekben rengeteg megkeresés érkezett a könyv elérhetősége felől. Ami ennél sokkal menőbb, hogy sokan kerestek meg a saját történetükkel! Őrület! Ehhez tényleg nagy bátorság kell.

Nyár óta sokat utazott a könyv is és a hozzá tartozó plakátok is. Szegeden a Reök palotában is megtekinthető volt a Képzős Best of Diplomás tárlaton. Októberben pedig a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon a Silent Book részlegen láthatott belőle pár rajzot a közönség. Úgy tűnik, hogy mások szerint is fontos erről a társadalmi problémáról többet, és másként beszélni. Ennek nagyon örülök!

A személyes történeteiden túl – egy kérdőíven keresztül rád bízott – más családok legendáit is megjeleníted anonim módon a Tintalóban. Mennyire volt nehéz mások élményeit a magadéhoz hasonló érzékenységgel ábrázolni, illetve megtalálni a megfelelő ábrázolási módot, a “hangját” a könyvnek?

Azt hiszem, a történetek gyökere mind ugyanaz, ezért a ráhangolódás kifejezetten könnyű volt. Az történetek mögött hasonlóan indulatos emberek állnak, mind ugyanazt a mozit nézzük, csak más székből. A kérdőív összeállításakor nem kötöttem ki sem a hangvételt, sem a sztorik terjedelmét, ezért sok kifejezetten vicces perspektívát ismerhettem meg. Ezek nyilvánvalóan kevésbé hangsúlyosak a könyvben, hiszen célom volt kicsit elbillenteni a mérleget az ismeretterjesztés felé, úgy, hogy mindez ne menjen a szórakoztatás rovására. Végeredményben igyekeztem mindig ugyanabból az öt kis rajzból építkezni, amit még dühből rajzoltam, akkor októberben.

A Csodaceruzából jól felismerhető karaktereid itt egy teljesen más környezetben mutatkoznak. Kevésbé könnyed, leginkább kőkemény történetek ezek. De ez bizony mindenkinek szól; a gyerekeknek is. Mert beszélni kell róla! A tabutéma, a titkolózás kiskorban is nagyon ismert… talán onnan indul minden. Mennyire segíti a téma feldolgozását szerinted a humor és a képregény szerű megjelenítés?

Ó igen, ez nagy fejtörést okozott eddig is és a továbbiakban is nagy kérdés, hogy a könyv ezen formájában vajon gyerek kezébe való-e. Én úgy gondolom, hogy igen. A képek végtelenül egyszerűek, sokszor groteszkek. A gyerekek pedig értik ezt a nyelvet, sőt, talán jobban, mint a saját szüleik. A kevéske szöveg pedig akár mankó is lehet a szülőknek, ha közös lapozgatásra kerül a sor.

A magyar gyerek- és ifjúsági könyv kultúra kevéssé alapul képeken, a szülők még mindig inkább a szöveggel jól megpakolt könyvekhez nyúlnak. Ami ennél meglepőbb, hogy a felnőtteknél éppen hogy csak felsejlik a képeskönyv műfaja. Pedig a képekre ma elsődleges információ-forrásként tekintünk. Miért ne lehetne a képregényeken, picture bookokon keresztül vizualitásra nevelni a fiatalságot? Ezen szerintem érdemes elgondolkodni.

Fekete-fehér, igen-nem. Nincs olyan, hogy kicsit részeg. A tény az, hogy ivott. Nekem valahogy a rajzok is ezt sugallják…. Hogyan készültek az illusztrációk? Milyen technikával, milyen elgondolás mentén?

Ez egyszerű. A kérdésben benne is van a válasz. Ahogy korábban említettem, minden a kis fekete plüss-borítású sketchbookban kezdődött. Aki ismer, az tudja, a legtöbb munkám szinte teljesen változatlanul kerül ki a füzetemből. A rajzaim pedig eredetileg is feketék. Persze, digitalizálva van mind, hogy könnyebb legyen velük dolgozni, de egyáltalán nem manipulálom őket. Ez sokszor azt is jelenti, hogy már-már azt érzem, hogy a számítógépre vezető úton elrontom őket. Szeretem a kis bizonytalan vonalakat, amiket a sima, fekete tollal irányítgatok a papíron. Pontosan emiatt nem szeretek vázlatozni. Meg aztán jön a rajztábla, ami sok kis rezgést elegyenget. Ezt aztán csak én látom, úgyhogy végeredményben egy az egyben a kis naplóm feljegyzései láthatóak. Ezt a naplót nyitottam ki egy kis időre, amíg a könyv készült.

Ezt a könyvet bizony ki kellene adni. Abszolút hiánypótló. Gondolom, ezt már sokan mondták. Vannak erre felkérések, elképzelések?

Szerencsére több felkérés érkezett. Azt is mondhatnám, hogy folyamatban van a könyv kiadása, de mivel még a munka nagyon kezdeti fázisában vagyunk, ezért csak annyit tudok mondani, hogy remélem, a Tintaló valamilyen formában rövidesen elérhető lesz!

2017-ben Tóth Zsófival közösen nyertétek az ArtHungry és a Finlandia közös pályázatát. Mit hozott neked ez a győzelem? Milyen utóélete volt rénszarvasoknak az akkori Balaton Soundon és azt követően?

Nagyon nagy szeretettel gondolok vissza arra az időszakra, hiszen ez volt az első kifejezetten rajzos sikerélményem. Vicces, hogy akkor mennyire más oldalról, más hangulattal fejtegettem az alkohol hatásait.

A Finlandia-rénszarvasai főleg a további munkáimat, valamint a jelenlegi illusztrációs stílusomat határozták meg, sajnos a Balaton Soundra végül csak Zsófi munkája – és én – mehettünk.

Ha jól tudjuk, egy ideig külföldön voltál ösztöndíjjal. Mesélnél nekünk erről egy picit? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál? Mi az, ami itthon nagyon más és amúgy követendő lenne?

Azt szoktam mondani, hogy ha nem lenne munkám, szívesen dolgoznék “szendvicsemberként”, aki az Erasmust promótálja. Egy ilyen félévet receptre kéne felírni! Ez az egy szemeszter, amit Hamburgban töltöttem, merőben megváltoztatta az élethez- és a szakmához való hozzáállásomat.

Németországban az illusztrátor egy olyan hivatás, mint bármelyik másik. Nem csupán „művészkedés”, vagy kedves kis hobbi. Egész szakok, valahol karok szerveződnek az illusztráció köré. A tanárok gyakorló, elismert alkotóművészek, aktív grafikusok, akik nem félnek megosztani tapasztalataikat, legyen az siker, vagy bukás.

Én a HAW Illusztráció szakára jártam a rendes német nyelvű órákra, ahol főleg könyvillusztrációval és animációval foglalkoztam. Nagyon szimpatikus volt, hogy rögtön az első alkalommal egy ismert német kiadó főszerkesztője volt a könyves óra vendége. Az órákon nagy hangsúlyt fektetnek a storytelling alapokra, a pszichológiára, a kiadói oldal valamint az olvasók igényeire is. Ezek olyan dolgok, amikkel itthon már csak a gyakorlatban találkozik az ember, így nem is csoda, ha a kiadó hiányosságokat vél felfedezni a grafikus tudásában. Hiszen itthon az illusztráció még csak specializáció szinten sincs jelen az oktatásban. Nagy kár! Szerencsére az Illusztrációs Fesztivál kicsit középpontba helyezte a problémát, így remélhetőleg előbb-utóbb csak történik valami.

Túl a diplomamunkán – amivel már eddig is szuper sikereket értél el – manapság mivel foglalkozol? Jövőbeni tervek?

Sokáig úgy volt, hogy visszamegyek Hamburgba még egy illusztráció mester diplomáért, de ez a terv egyelőre megmarad tervnek. Most amellett, hogy a Prezinél grafikus vagyok, több izgalmas könyvön is dolgozom. Igyekszem a saját fiók-projektjeimet kicsit visszacsempészni a hétköznapjaimba, és nagyon szeretnék újra minden nap rajzolni, mert amióta lediplomáztam, sokkal kevesebb időt töltök a „füzeteimben”. És ez bizony hiányzik, na! (mosolyog!)

És végül: mit gondolsz az ArtHungry-ról? Miben látod az oldal és a hozzá kapcsolódó különböző projektek, díjak, pályázatok fontosságát, szükségességét?

Két munkám szerepel az Arthungry-n és mindkettővel nyertem valamit. Számomra mindkettő díj új kapukat nyitott, és önbizalmat adott. Jó érzés egy olyan koncentrált közösség tagja lenni, ahol biztos lehetek abban, hogy olyanok elé tárhatom a munkáimat, akiket tényleg érdekel, amit csinálok és mi több, akik értenek ahhoz, amit csinálnak. Szerintem az oldal lehetőséget nyújt az olyanok számára, akik szeretnék megmutatni magukat, viszont nem szeretnék egyből kiküldeni a portfóliójukat a nagyvilágba.

Az Arthungry Díjakon szerintem rengeteg tehetség bújik meg. Az illusztrációs-szcéna egyik furcsa ismérve, hogy nem igazán promózzák magukat a lányok-fiúk, fiúk-lányok. Ezért is fontos egy-egy ilyen seregszemle. Szerintem ma leginkább a díjak, pályázatok motiválhatják a rajzok mögött bujkáló grafikusokat.

Tintatló – Könyv az alkoholról az ArtHungry felületén ›

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás