A hét kreatívja: Zsigmond Dóra

Avatar photo
2016.03.3., 19:21

Zsigmond Dóra férfiruha-tervező munkáival a Gombold Újra! verseny 2014-es döntőjében találkoztunk először, egy évvel később pedig a budapesti Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe-on mutatta be idei, EPIC MIGRANTS névre keresztelt tavaszi-nyári kollekcióját, amellyel mind a divatrajongók, mind a szakma elismerését is elnyerte. A Mod’Art Műveszeti és Divatiskola divattervezés szakán végzett tervezőlány tehetsége nem kérdéses, kreatív energiái, szakmai alázata és előremutató gondolatai is mind testet öltenek kollekcióiban. Extravagáns férfiaknak szánt darabjain olykor finoman visszaköszönnek a magyar népművészet stílusjegyei, végső formájukban mégis friss és progresszív vonalat képviselnek.

SS1602 (2)

KEZDETEK

„Érettségi után a rajz előkészítőn határoztam el, hogy tervező leszek. A divatrajzokban kaptam először olyan erős impulzust, ami felkeltette az érdeklődésemet a divattervezés iránt. Persze korábban is lekötött az anyagok változatos világa, az öltözködés, mint különböző hangulatok kifejezésének eszköze és véleményformáló jelentősége. Szerettem volna közvetíteni valamit megjelenésünkkel, közvetíteni valamit egy kollekció elkészítésével.”

SS1607

ALKOTÁS

„Kedvelem a játékosságot, az értelmet és az érzelmet, a történeteket, amiket megfogalmazhatok munkám során. A kollekcióm alaptémája mindig egy-egy személyes tapasztalatból, családi történetből indul ki. Ez kapcsolódik a jelenhez, reflektál a modern történesekre, ezek pedig általában szociotémak. Ekkor a fejemben már kialakul egy erős vizuális világ, ami elindítja a tervezési folyamatot. Amikor az elméleti hangulat fizikai testet ölt… Ezt a hibákkal, folyamatos változásokkal teli pillanatot és pillanatok sorozatát szeretem a legjobban.”

SS1601

MOTIVÁCIÓ

„Szeretek itthon élni, és értékelni a hazai karakteres mozdulatokat, motívumokat, szófordulatokat, szokásokat, esztétikai értékeket. Szeretem, hogy minden egyes mozdulatot tudok értelmezni, a testbeszéd játékát. Motivál, hogy lehetőségem van ezt átadni az arra fogékonyaknak. Motivál, hogy olyat hozzak létre, ami belőlem ered. Az egyén változása, fejlődése és kiteljesedése. Azok a pillanatok, amikor az elképzelésem megtalálja a tökéletes helyet a valóságban, ez a motivációm.”

SS1602 (1)1

KOLLABORÁCIÓ

„Együtt dolgozni olyanokkal szeretek, akik inspirálóan hatnak rám, és akik munkája sokkal gördülékenyebben megy a velem való munka során. Szóval akikkel kölcsönös az inspiráló hatás egymásra. Olyanokkal, akik jól boldogulnak a folyamatos változások hozta helyzetekkel, akik szenvedélyesen keresik a fejlődés irányát, akik szeretnék elmélyülni a saját munkájukban.”

SS1603

TECHNIKÁK, ESZKÖZÖK

„A tervezés nálam manuális, sokat jelent a papír, ceruza, kivágás, ragasztás – ezek jobban elindítják a gondolataimat. Szeretek kollázsolni, vegyes technikákat használni. A tervezés után már minden digitálisan megy tovább.”

SS1604

INSPIRÁCIÓ

„Hú! Az egyéni karakterek, a hétköznapi helyzetkomikumok, a szociográfiai problémákat boncolgató sorozatok, filmek, kiállítások, könyvek, dalok. Az élet. A valóság és a képzelet határai és határtalanságai. Az individualitás.”

SS1605

SIKER

„Egyrészt az, hogy még mindig ezzel foglalkozhatok, valamint a márka eddigi fejlődése. Ha egy eseményt kellene mondanom, az a Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe lenne. Ha egy helyzetet, akkor az a pillanat, amikor egy ruhadarab megtalálja a viselőjét, és triviális interakcióba lépnek. A diplomakollekció volt a legingergazdagabb munkám, és azon tudtam a legtöbbet dolgozni – persze azóta is minden kollekciónak megvan a maga kihívása, ami izgalomban tart.”

SS1606

ZENE ÉS DIVATTERVEZÉS

„Érzelemdúsabb és gördülékenyebb munka. Olyan segítő, ami képes továbblendíteni egy-egy holtponton. A zene is része a fejemben mozgó képnek a tervezés közben, ez is erősíti az elképzelt hangulatot.”

12744207_807131499409197_2654817350281290496_n

SZAKMA

„Sokszínűnek és erősnek látom. Rengeteg az új tervező, és ehhez kellően inspiráló helyen élünk. Persze még tökéletesebb lehetne, ha nyitottabb, elfogadóbb, precízebb, minőségibb és összetartóbbak lennénk. Ha változtathatnék rajta (és nem csak a tervezőkről beszélünk), akkor a textilipar hiányáról és a megfelelő kivitelező megtalálásának nehézségeit is szívesen megoldanám.”

AW1501

CÉLOK ÉS ÁLMOK

„Szeretném fenntartani és megerősíteni a márkát, és még több történetet kibontani a kollekciókban.”

AW1502

Kedvenc mondás

„Kedvenc mondásom nincs, viszont a jól megfogalmazott mondatokat, rövid szövegeket mindig kiírom. A legutóbbi, amit olvastam:

Untitled is all about letting go, from being enclosed and restrained to opening up and being free”.

AW1503

Heti kérdések

Boldog vagy?

Változó, de túlnyomórészt igen.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?

A 2016-17-es őszi-téli kollekciómon.

Ha nem divattervezéssel, akkor mivel foglalkoznál szívesen?

Virágkötészettel.

Mester, akire felnézel?

Raf Simons és Rick Owens.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?

Otthon.

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlasz?

Filmek közül most az Eszeveszett mesék (Relatos Salvajes), A gyűlölet (La Haine), Felhők felett (Post Tenebras Lux) a kedvenceim. Az utóbbi időben láttam őket, és nagy hatással voltak rám.

CV

Kiállítások, divatbemutatók

2014
Mod’art International Fashion Show / FIRST MEMORIES
designer board on Not Just a Label
21th Summerfest International Folklore Festival / HERITAGE
Central European Fashion Days Gombold Újra!
Art Market Budapest / The Art I live in

2015
Sziget Festival 2015 / Design Zone
Month of Design Exhibition / Ljubljana, Szlovénia
Fashion Bloc Exhibition / London, Egyesült Királyság
Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe / S/S16 EPIC MIGRANTS kollekció / fashion show
Marie Claire Fashion Days / fashion show

Megjelenések

Not Just a Label / designer platform
Marie Claire magazine interjú (Magyarország)
Stylemagazin.hu interjú (Magyarország)
Undercoat Magazine (Ausztrália)
Rebellieve Blog (Magyarország)
Salt&Vinegar Magazine (Skócia)
Fashion Glossary UK (Egyesült Királyság)
Street Fashion Budapest / SFB MONITOR interjú
New York Fashion Week S/S15 outfit szponzor
Fashion Criminal Fashion Beings Blog interjú (Kína)
Push It Magazine interjú (Egyesült Királyság)
Funzine Magazine interjú (Magyarország)
The New York Times / Turning Point interjú
TEN Magazine címlap (Spanyolország)

ZSIGMOND DORA menswear A/W 15 // HERITAGE
fotó / Galamb Tibor
smink / Horváth Glória
haj / Fenyvesi Attila
művészeti vezető / Jolita Lenktaityte
modellek / Milán és Geri @ Wam Models
Külön köszönet / Zsigmond György

ZSIGMOND DORA menswear S/S16 // EPIC MIGRANTS fotókredit
fotó / Alexandrovna
haj / Kozma Norbert @ have
smink / Tóth Rozita
modell / László és Domonkos @ Sam the Agency
ruhák / ZSIGMOND DORA menswear

Zsigmond Dóra a világhálón: WebFacebook, Instagram

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás