A hét kreatívja: Mondik Noémi

Avatar photo
2013.07.9., 19:57

Magyarország első számú kortárs szociópaintesének munkáira és személyére már a teljes hazai internetközösség és a sajtó is lecsapott, nem beszélve a Cool Listás győzelméről és az amerikai Vice magazinban való bemutatkozásáról. Mondik Noémi egy fogalom lett, akit nevezhetünk paintes társadalomkritikusnak, a sivár lakótelepi pillanatok tragikomikus festőjének, egy unatkozó egyetemistalánynak vagy mérhetetlenül tehetséges alkotónak, akinek rajzain keresztül végigkövethetők hétköznapjai a magyar valóságban, némi cinizmussal és humorral átrajzolva.

Köpés

Köpés

Kezdetek

„Már az oviban is sokat rajzoltam. Ez így maradt később is, egyértelmű volt, hogy képzőművészeti irányban szeretnék továbbtanulni. Alapvetően fotózni szerettem volna, de azt mondták a szüleim, hogy úgysem tudnak nekem drága fényképezőt venni, ezért grafika szakra mentem.”

Bomlott elméjű hajléktalan úr összeszólalkozik a talajjal, majd levizeli azt

 Alkotás

„Alapvetően nincs semmiféle küldetéstudatom, és nem akarok semmilyen üzenetet továbbítani. Egyszerűen mindenki olyan dolgokat szeret csinálni, ami közben jól érzi magát, a rajzolás pedig egy ilyen dolog számomra.”

A betoncsúszda körül véres volt a föld az oviban, mert minden héten legalább egy gyerek feje betört

Technikák, eszközök

„Microsoft Paintben dolgozom, egérrel rajzolok. Az animált gifek összefűzéséhez Photoshopot használok, de a fázisokat Paintben rajzolom meg.”

Nincs kedvem semmitmondó képeket rajzolni a népszerűségem fenntartása érdekében, ezért inkább aranyszínűre lakkozom a körmeim, és közben Szecsődi Kari fotóját nézem Facebookon

Inspiráció

„Az unalom.”

Illusztráció a Strike magazin első számába

Célközönség

„Az internet.”

Siker

„A negatív visszajelzések elenyésző száma a pozitívakéhoz képest. Az, hogy emberek különböző webes felületeken az arcuk és a nevük felvállalása nélkül elismerően nyilatkoznak a munkáimról, jobban esik, mint bármilyen más dicséret vagy siker, hiszen ahol név nélkül lehet hozzászólni, ott az emberek többsége általában anyázni szokott.”

Megérkezett a tavasz Budapestre

„Büszke vagyok a Design Terminál oldalára készített nagy méretű képemre is. Egyrészt, mert izgultam, hogy fog mutatni ekkora méretben a munkám, másrészt, mert rám az autonóm grafika jellemző, nem az alkalmazott, ez pedig az utóbbi volt. Gondban vagyok, ha bármilyen, legapróbb elvárásnak is meg kell felelnem, és nem kizárólag magamnak dolgozom.”


Nagyon boldog lennék, ha egy szép napon mindenki úgy öltözne fel, ahogy azt az időkép javasolta

Célok és álmok

„A lehető legminimálisabb energiabefektetéssel a lehető legkényelmesebb életet élni, mindezt a büszkeségem és az elveim elvetése nélkül. De nem találkoztam még soha senkivel, akinek ez sikerült volna, valamiről úgyis le kell majd mondanom.”

Bárcsak bejártam volna esztétikára és lennének jegyzeteim 2.

Heti kérdések

Boldog vagy?
Nem.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?
Semmin, tanulok az utolsó vizsgámra.

Ha nem grafika, akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?
Mint képzőművészeti hallgató, szörnyen gyűlölöm, hogy 14 éves koromban választanom kellett egy szakot, és ezzel gyakorlatilag egy életre elzártam magam más művészeti ágak elől. Hiszen hiába jelentkeztem volna festő szakra az egyetemre, nem vettek volna fel, mert grafikát tanultam előtte, és grafikai anyagot tudtam vinni a felvételire. A képzőn nincs átjárás a szakok között, ha valaki szeretne más szakok órájára bejárni, abból csak problémája lesz. Nagyon nem értek ezzel egyet, szeretném magam a lehető legtöbb művészeti ágban kipróbálni. Pillanatnyilag a szobrászat érdekel leginkább.

Mester, akire felnézel:
Nincs olyan ember, aki annyival intenzívebben hatna rám, mint bárki vagy bármi más, hogy ki tudnám emelni.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz:
Az Epreskert.

Dolgok (lemez, könyv, film), amiket kifejezetten ajánlasz:
Nagyon szeretem Dosztojevszkijt és Tolsztojt.

Mondik Noémi az interneten:http://noemimondik.tumblr.com/

Lejegyezte: Hering András

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás