A hét kreatívja: Kovács Adri (Pleasure is pretty)

Avatar photo
2016.07.5., 15:06

A Pleasure is pretty sosem követte az aktuális trendeket, inkább ő diktálja azt. Egyedi tervezésű darabjai mindig valamilyen aktuális kattanásaira reflektálnak, amik leginkább a nyolcvanas és kilencvenes évek popkultúrájából ragadnak ki egy nosztalgikus, de ma is ütőképesen kúl részletet. A színek és a formabontó anyagok Adri fő inspirációs forrásai, amiket kizárólag saját kézzel és a tőle még mindig elválaszthatatlan varrógépével kivitelez – a geometriai alakzatok, a minimalizmust váratlanul megtörő, feltűnő megoldással párosuló elemek kategóriákba nem sorolható kiegészítőiként. A tervező szerint érdemes mindig mélyre ásni és nem csak azzal foglalkozni, amit az arcodba tolnak és unásig hájpolnak. „Szóval csak tessék nagyon kíváncsian élni!”

 
 

KEZDETEK

„Már egész kicsi koromtól kezdve készítettem magamnak kiegészítőket, mert mindig konkrét elképzeléseim voltak, amik általában sosem feleltek meg a boltokban talált unalmas kínálatnak. Ez azóta is az egyik legerősebb motivációm, ami garantálja az állandó lelkes hozzáállást. Amit hordani szeretnék, azt megcsinálom magamnak és egyúttal a kínálatomba is beleillesztem.

 
 

ALKOTÁS

„Jesszus, imádom az egészet! Nagyon szeretem, hogy az egész folyamatot én magam csinálhatom. A tervezéstől a kivitelezésen át, egészen a boltba szállításig és eladásig. De talán a műhelymunkát élvezem a legjobban.”

 
 

MOTIVÁCIÓ

„Szerencsére ebben sem szenvedek hiányt. Ha látok egy érdekes anyagot vagy egy új eszközt, technikát, ami megtetszik, akkor addig nem nyugszom, amíg ki nem próbálom, fel nem használom valamihez. Mindig van hova fejlődni. Vagy például az élmény, amikor egy korábbi elképzelés kézzel foghatóvá, hordhatóvá válik. Na meg a munkáimra kapott visszajelzések…”

 
 

KOLLABORÁCIÓ

Csoboth Edina fotóssal dolgoztunk már jó párszor együtt. Közös kattanásunk a nyolcvanas és a kilencvenes évtizedek, annak minden szépségével és ízlésficamával – és ezért mindig jól tudunk kollaborálni. És hát a Lollipop Factoryban állandó szimbiózisban vagyunk egymással, mi alkotók. Nálunk nincsenek rendszeres kollekciók, a kínálat folyamatosan alakul, és ahogy a tervezők hozzák be az újabb és újabb cuccokat, akaratlanul is hatunk egymásra és ettől van egy jóféle flow, amit mindenki élvez. Egyébként kilátásban van egy izgalmas kollaboráció is, amit nagyon várok, mert ilyen formában még sosem dolgoztam együtt senkivel, szóval totál újszerű lesz így alkotni.”

 
 

TECHNIKÁK, ESZKÖZÖK

„A fő eszközöm a varrógép. Sokan meglepődnek, amikor elmesélem, hogy varrógéppel csinálok ékszereket. De rengeteg lehetőség van benne. A folyamat úgy néz ki, hogy kis ragadós cetlikre firkálom az ötleteimet, amit előbb vagy utóbb a szabásminta-készítés követ. Majd megcsinálom a tesztpéldányt. Ha valami nem oké, akkor módosítok a mintán – és így tovább, egészen addig, amíg tökéletesnek nem érzem. Ezután végre élesben, a kiválasztott anyagból megcsinálom a kész terméket. Ha pedig új eszköz kerül a képbe, akkor az extrán izgalmas, mert akkor rá kell jönnöm annak a használatára is. Egyébként amennyire szenvedés sokszor autodidaktaként alkotni, annyira szép magasságok is vannak benne. Amikor magadtól jössz rá a dolgokra és nem mondja el senki mit, hogyan csinálj, az frenetikus érzés.”

 
 

INSPIRÁCIÓ

„Azok az emberek, akik soha nem adják fel és kemény, alázatos munkával érnek el sikereket.”

 
 

SIKER

„Minden egyes boldog vásárló sikert jelent. Ami például extrajó érzés volt, hogy egy ideig futott a hologramos fülbevaló-kollekcióm egy berlini bázisú webshop, a ProjectJ oldalán. Illetve egy kanadai kisbolt árulta egy ideig a gyümölcsös ékszerkollekciómat. Ja, és egyszer írt nekem a NYLON magazin, hogy szeretnék betenni a kínálatukba pár ékszeremet.”

 
 

Pleasure is pretty és a zene

„A márkanév is a zenéhez kötődik. Amikor meg kellett csinálnom az oldalt, ahol megmutathatom a cuccaim, muszáj volt nevet választanom, de nagyon nem ment a dolog. Akkoriban sokat hallgattam a Rework azonos című albumát, és úgy éreztem, ha zenét csinálnék, akkor pont ilyet. A Rework azóta is nagy kedvencem. Amúgy meg The Knife, a Cómeme kiadó cuccai, a 80-as, 90-es évek zenéi (szinte bármi, a jóktól a rosszakig) meg mindenféle őrültség. A barátom DJ és rendszeresen adagolja nekem a zenéket, én meg szelektálom, mi tetszik és mi nem. Bár az előadókat sajnos ritkán jegyzem meg.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

SZAKMA

„Az utóbbi években egyre több izgalmas dolgot látok itthon. És az utcán is több jól öltözött magyar embert látni. Viszont tök jó lenne, ha azok az alkotók is szaporodnának, akik mernek kísérletezni, elszakadni az aktuális trendektől, és valami igazán egyedit, izgalmasat csinálni.

 
 

CÉLOK ÉS ÁLMOK

„Szeretnék folyamatosan fejlődni és mindig tanulni valami újat. A kétkezi munkát soha fel nem adni. Meg egy hatalmas, verőfényes műhelyt. És 80 évesen is izgalmas dolgokat csinálni. És majd később átadni a felhalmozott tudást másoknak is. Most hirtelen ennyi a vágyam.”

 
 

Heti kérdések

Boldog vagy?

Mindig lehetne rá okot találni.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?

Most épp új táskaformákat tesztelgetek.

Ha nem kiegészítők tervezésével, akkor mivel foglalkoznál szívesen?

Lennék oknyomozó újságíró, nyomozó, kutató, világutazó.

Mester, akire felnézel?

Az igazi mesteremberekre, legyen az bármilyen szakma.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?

Ami szinte mindig beválik, az az ágy vagy a munkaasztal. Plusz ilyenkor nyáron, szombat délutánonként a Lick The Click! Sunburst-ön az A38 hajó Orrteraszán – koktéllal a kezemben, jó zenéket hallgatva. És sajnos csak ritkábban jön össze, de a családom körében vidéken.

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlasz?

Nincsenek kedvenceim. Vagyis olyan sok van, hogy soha nem tudom melyiket mondjam, ha azt kérik, hogy ajánljak valamit. De, ami biztos, hogy érdemes mindig mélyre ásni és nem csak azzal foglalkozni, amit az arcodba tolnak és unásig hájpolnak. Igaz ez mindenre. Könyvre, zenére, helyre, ételre, öltözködésre. Szóval csak tessék nagyon kíváncsian élni!

Kedvenc mondás

„Bármi megtörténhet.”

 
 

CV

  • 2010-ben készítettem az első ékszert ‘pleasure is pretty’ márkanév alatt,
  • 2012 óta a LOLLIPOP FACTORY BUDAPEST-ben vásárolhatóak meg a kiegészítőim
  • Mindent autodidakta módon sajátítottam el, ami a terveim megvalósításához szükséges volt, egészen 2016 januárjáig, amikor beiratkoztam a Modell Divatiskola női szabó szakára, ahol jelenleg is tanulok.
 
 

Pleasure is pretty a világhálón: Instagram, Facebook, Tumblr
Portréfotó // Kovács Kami

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás