A hét kreatívja: Juhász “Skinny” Máté, aka Zako

Avatar photo
2013.06.27., 4:54

Juhász „Skinny” Máté azzal a szilárd elképzeléssel fejezte be idén a tanulmányait, hogy csakis grafikusi munkákkal szeretne a jövőben foglalkozni. A debüt elég jól sikerült, hiszen a gördeszkamag.hu új dizájnját már ő alakítja, emelett pedig saját márkája is dübörög. Nektek csak annyit tanácsolnánk: „Support your local skate brand!”


Kezdet

Skinny, mint szinte mindenki, gyerekkorában sokat rajzolgatott. Ha ehhez hozzávesszük a fényképész végzettségű szülőket és a festőművész nagymamát, egyáltalán nem meglepő, hogy érettségi után egy művészeti suliban kötött ki. „Tudtam, hogy nem akarok többet könyvből tanulni (nevet). Bejelöltem az Ipart meg a Képzőt, de el se mentem a felvételire, mert kábé annyira tudtam rajzolni, mint egy ló.” A konstrukciós rajz és az anatómia nem tartozott az erősségei közé. A Visart Művészeti Akadémiára mégis felvették grafikus szakra, ahol az első 2-3 év sokat segített a fejlődésben.

Szakma

Máté 10 éve gördeszkázik. Tavaly szeptemberben saját márkát indított This Shit néven. „Megelégeltem, hogy a körülöttem lévő dolgok szarok. Illúziók helyett a valóságot akarom megmutatni.” Egyelőre pólók és pulcsik alkotják a kollekciót, ami a tervek szerint sapkával és gördeszkalappal fog bővülni. Skinny grafikai munkákat is vállal, jelenleg a gördeszkamag.hu új arculatán dolgozik. A tervek között szerepel a Mindfuckers névre hallgató crew összehozása. „Épül a team, készül a videó, de a többiekhez képest a miénk egy kicsit koszosabb család lesz.

Siker

A This Shit alapjában véve egy underground márka, de nem csak a szubkultúra tagjai veszik a cuccokat. A streetes szemlélet mellett fontos a grafikák művészi megvalósítása, ami sok embert megfog. A vásárlók életkori megoszlása egyébként vegyes, 14 és 30 éves arc is vett már Mátétól pólót. „Nem az a célom, hogy milliomos legyek, hanem hogy a magyar gödeszkázásról a This Shit ugorjon be az embereknek.” A közeljövőben kilátásban van egy kollab a Lokál Skateshoppal, aminek a keretén belül speciális szabású pólókra szitáznák Skinny limitált grafikáit.

Technikák és eszközök

A ruhák mintái kezdetben digitálisan voltak nyomva. Skinny most készül átállni a szitázásra, ami tartósság szempontjából messze lekörözi a digitprintet. A technológiai váltás a handmade vonal erősítését is szolgálja. „Az emberek egyre inkább igénylik az egyedi darabokat, mert az biztos nem jön majd szembe velük az utcán.” A grafikai munkái során Máté komplett arculatban gondolkozik. A gördeszkamag új dizájnja a korábbi steril felülethez képest például sokkal koszosabb lesz.

Inspiráció

A This Shit mellett Máté streetartos vonalon is ismert Zako néven. Városszerte lehet látni a hajléktalanok helyzetére felhívó plakátjait. Gördeszkásként nap mint nap találkozik az utcán élő emberekkel, és szembesül az egyre rosszabbodó körülményekkel. „Nem az számít, hogy 10 vagy 20 forintot adsz egy hajléktalannak, hanem az, hogy emberségből próbálj segíteni nekik. Ne tökölj azon gondolkozva, hogy úgyis elisszák a pénzt! Nézz magadba, és tegyél valamit! A karma majd úgyis viszonozza az egészet.

Kedvenc mondás

„Aki keres, az talál.”

Heti kérdések

Boldog vagy?
Boldog vagyok.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?
A Gördeszkamag új arculatán, a This Shiten és a sok-sok régebbi cuccom remake-jén.

Ha nem grafika, akkor mivel szeretnél foglalkozni?
Nem szeretnék mással foglalkozni. Elég sok hobbim van, de most ez az elsődleges.

Mester, akire felnézel?
Akikben érzem a fűszert, az eredetiséget, a technikai tudást. Minden ilyen grafikustól lehet valamit tanulni.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?
Mindegy, csak ne legyenek falak!

Dolgok (lemez, könyv, zene, film), amiket kifejezetten ajánlasz?
Lemez: Pantera – Vulgar Display of Power
Könyv: Szkeccsbúkok


CV

Tanulmányok
Visart Művészeti Akadémia (Budapest, 2008-2013)

Kiállítás
Telep – BOARD LIFE Workshop – Warm Up! Vol.2. (Budapest, 2012)

Web: www.facebook.com/thisXshit
Lejegyezte: Somogyi Zoltán

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás