A hét kreatívja: Igor Deseatnikov

Avatar photo
2013.03.7., 19:41

Az orosz származású – de Budapesten élő és alkotó – Igor a hazai divatszakma igazi ikonja. Háta mögött egy Fashion Awards díj és persze a női rajongók hada, akik egyként imádják a stylist napi stílustippjeit, művészien kócos haját, szórakoztató akcentusát, vagy Madonna és Kate Moss iránti töretlen rajongását. A JOY Magazin vezető stylistja ezúttal kedvenc munkáiról, a hazai szakmáról és a persze a sztenderd Heti kérdésekben mutat még többet szakmájáról és önmagáról.

Fotó: Papp Évi & Schneider Zoltán
Kezdet. Igor azt mondja, hogy a „jókor, jó helyen” elv alapján alakult ki benne a vágy, hogy a stylinggal szeretne foglalkozni. Ez az álom mára teljes egészében teljesült is, de 7 évnyi, kemény munka áll mögötte.

Szakma. Amit leginkább kedvel a munkájában az a változatosság, a folyamatos fejlődés és tanulás.

Fotó: Adam von Mack
Az alkotásban a szakma iránti szeretet motiválja. Szerinte másképpen nem lehet elviselni azt a sok tényezőt, ami ezzel a munkával jár.

Fotó: Viszlay Márk
„Sok emberrel szeretek együtt dolgozni. Név szerint nem sorolok, mert hátha valakit elfelejtek, így elkerülöm a sértődést.” – mondja a stylist. „Hogy miért? Elsősorban azért, mert bízom bennük, hogy legprofibb hozzáállással végezik a munkájukat. Másodsorban pedig az emberi faktor miatt”.

Fotó: Balla Vivienne
Technikák, eszközök. „Csak ennyit mondok: csipesz! Általában elég alaposan készülök egy divatanyaghoz, amihez természetesen soha nincs elég idő. Igen, szerintem ez az egyik jellegzetességem: az alaposság”.

Inspiráció. „A street style inspirál utóbbi időben, mert új életre keltenek kifutós darabokat”.

Célközönség. „Inkább szofisztikált stílusúaknak, kifinomult érzésűeknek”.

Fotó: Balla Vivienne
Siker? „Dora Mojzes FW12 és FW13 kampányának örültem a legjobban. És talán a Cosmopolitan időszakból (merthogy ott kezdtem) a külföldi kiadások által átvett anyagaimra tekintek büszkén”. De mindegyik felkérésem izgalmas, és ha elveszítem ezt az érzést bármelyik munkából, akkor tényleg nyitok egy pékséget”.

Fotó: Viszlay Márk
Zene, divat és fotóművészet. „Szerves összefüggés, körforgás. Egyik se létezhet a másik nélkül. De gondolom ezzel nem mondtam semmi újat”.

Hazai piac? „Fejlődés, de még idő kell.”

Fotó: Viszlay Márk
Célok. Álmok. „Legjobb szinten teljesíteni a munkámat Párizsban egy glossy magazinnál”.

Kedvenc mondás

„I will think about this tomorrow”

Heti kérdések

Boldog vagy?

Alapból boldog személyiségnek tartom magam, és igyekszem, hogy senki ne befolyásolja ezt.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?

Jelenleg a JOY magazin oldalain dolgozom. Nemrég dolgoztam egy reklámon, ami izgalmas tapasztalat volt. Talán bármilyen magazinon kívüli munka elég izgalmas lehet, ami új kihívás – más körökben, más feladatokban.

Ha nem styling, akkor mivel szeretnél foglalkozni?

Nem fogadom ezt a kérdést!

Mester akire felnézel:

Sajnos az egyik sem volt a mesterem, de nagyon csodálatos Grace Goddington (az amerikai Vogue kreatív vezetője – szerk.), aki 70 éves létére is a legtehetségesebb stylist és még ma sem öregedett ki a szakmából.

A másik ikonom Carine Roitfeld (a francia Vogue egykori főszerkesztője, a CR Fashion Book szerkesztője), mert egyedülálló a stylingba bevitt új fogalmával, a porn chic-kel. Szerintem ez a legnehezebb minden stylist számára, hogy azon kívül, hogy jól végezzük a munkánkat, valamiben kiemelkedőnek kell lenni, saját védjegyekkel kell rendelkezni. Na ez a legnagyobb kihívás!

Kedvenc hely ahol lazíthatsz:

Nem mondom el, nehogy mindenki oda járjon! Amúgy a budai kastély mellett van, egy padon… :)

Dolgok (lemez, könyv, film), amiket kifejezetten ajánlasz…:

Ebben nem vagyok elég jó. Kedvenc filmem nekem még mindig Az órák. Egyszerűen az én életfelfogásomat tükrözi minden perce, ezért áll ennyire közel hozzám.

Könyvekből az orosz szépirodalom embertelen mennyiségben. Például Chehovtól bármi…

A zenei ízlésem elég populáris, úgyhogy égni nem szeretnék ez miatt. De mondjuk már most kíváncsi vagyok a következő Lana Del Rey CD-re.

CV

2005-2006 fashion assistant, Cosmopolitan magazin
2006-2007 fashion stylist, Cosmopolitan magazin
2007-2009 fashion stylist, JOY magazin
2009-present, fashion editor, JOY magazin
2012-től stílus gyakorlat tanár, Modart Divat Iskola

Egyéb munkák:

– Citibank reklámfilm
– Confidis bank reklám (print)
– Pickwick tea reklám (print)
– Arena Plaza reklámfilm
– Dora Mojzes kampány (FW11, FW 12)
– Vago Reka kampány (FW11)

Díjak:

Fashion Awards Hungary 2012 – Az Év Stylistja

Web: http://www.facebook.com/pages/Igor-a-stylist/

Interjú: Hering András

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás