Abigél
“A hármunk közötti összhangot nem érdemes feláldozni a külföldre nyitásért”- Abigél-interjú
Hogy milyen érzés a Budapest Parkban a Pál Utcai Fiúk közönségének játszani? Mi vesz rá egy jazzgitárost és egy jazzdobost, hogy grunge bandát alapítson? Az Abigél zenekarból az énekes-gitáros Várallyay Benedek Bebével és a dobos Milei Bálinttal interjúztunk.
Mik előzték meg azt, hogy most itt ülhetünk? Meséljétek el a zenekar történetét! Honnan ismeritek egymást, mióta zenéltek?
Várallyay Benedek: Volt egy előző zenekarom, az instrumentális fúziós jazz kvartettet játszó Vár-BeQ. Jazz berkekben eléggé ismertek voltunk. Amikor új basszusgitárost és dobost kerestem a zenekarba, akkor Bálintra gondoltam. Bár nem egyidőben, de mindketten a Bartók Jazz Konziba jártunk, és tudtam, hogy ő nagyon jó jazzdobos. Az előző basszusgitárosunk (Ipolyi-Gáts Hunor – a szerk.) házibulijában, amikor egymás után raktuk be a zenéket, először mondtuk ki, hogy milyen jó lenne, ha mi is hasonló stílust játszanánk.
Milei Bálint: A Vár-BeQ-ban az volt az érdekes, hogy bár több közös próbán és koncerten túl voltunk, eddig nem beszéltünk arról, hogy ki milyen zenét szeret. Ezen a házibulin derült ki igazán, hogy mennyi a közös zenekar és impulzus, amit nagyon szeretünk. Ekkor határozuk el a rockzenekar alapítását. Eleinte egymás mellett futott a két projekt, majd csak az Abigél maradt.
A zenei stílusotok főleg a kilencvenes években hódított. Szerintetek 2021-ben képes-e újjászületni ez a műfaj?
V. B.:
Magyarul nehéz nem közhelyesen dalszöveget írni. A jövőben valószínű fogunk magyarul (is) számokat írni.
A grunge-ot, mint műfajt főleg a Nirvana Nevermind című albumához kötik. Rátok még milyen zenekarok voltak hatással?
M. B.: Az Alice in Chains, de a Smashing Pumpkins is ide sorolható vagy akár a Soundgarden. Tényleg az igazi grunge óriásokat kedveltük, mint a Stone Temple Pilots, vagy a korábbi proto-grunge zenekarok tömkelege, mint a Mudhoney vagy a Melvins. Érdekes, hogy manapság is vannak zenekarok kis grunge beütéssel, de új köntösben, mint a Wolf Alice vagy (picit régebbről) a Bush. De az egyértelmű inspiráció az Alice in Chains.
Mit gondoltok, egy mostanában induló zenekarnak mik a lehetőségei az országos ismertségre? Régen a magyar zenetévékben volt alkalom a bemutatkozásra, ma már inkább csak a YouTube és a rádiók biztosítják ezt. Ti hogy próbáljátok magatokat minél több emberrel megismertetni?
V. B.: Ezen még sokat kell dolgoznunk. Ma már nincs akkora jelentőségük a rádióknak, mint régen. Egy Petőfi Rádiós lejátszás öt-hat éve még nagyon fel tudta dobni a feltörekvő zenekarok iránti érdeklődést.
Jelenleg a közösségimédia-jelenlét az, ami – szomorú kimondani, de – talán még a zenénél is fontosabb, ha a zenekar minél több emberhez szeretne eljutni. Főleg, ha angol nyelven játszanak.
M. B: Nem is a befutásra jó a közösségi média, hanem sokat segít a közönség elérésében, toborzásában. Régen működtek a plakátok, meg a szájról szájra híradás. Ma viszont már annyira felgyorsult a világ, hogy a zenekarok is kénytelenek megjelenni a közösségi oldalakon. Szerencsére vannak itthon tehetségkutatók, mint az Öröm a Zene, és vannak olyan emberek, mint Andrásik Remo, aki sokat segít a feltörekvő zenekaroknak.
V. B: A Fülesbagoly tehetségkutatóval például megnyertük a lehetőséget, hogy fellépjünk az Akvárium Nagy Halljában az Intim Torna Illegál előtt.
A Mary Jane videója sokszínű és érdekes, úgy tűnik, nem akarjátok túl komolyan venni magatokat. Egy hozzászóló viszont rávilágított, hogy kaptatok kifejezetten homofób kommenteket is. Mennyire pereg le rólatok a negatív kritika?
V. B.: Régebben sok vicces videómmal elég megosztó személyiséggé váltam. Egy idő után kicsit megijedtem attól, hogy ez mekkorára tudná magát kinőni.
Ha viszont nagyot akarok alkotni, kicsit sem érzem magam rosszul, ha negatív kommentek jönnek. Minél többen szeretnek, gyakorlatilag annál többen fognak utálni is.
Mostanában olyan nagy koncerthelyszíneken léptetek fel, mint a Budapest Park. Hogyan fogadott benneteket a közönség?
V. B.: Ez az előzenekarozás igen érdekes dolog. Nyilván elsősorban nem ránk kíváncsi a közönség, és az is benne van: ha nem tetszik a koncert, a fő zenekar nevét kezdik skandálni. Szerencsére nálunk ilyen nem fordult elő, és a P.U.F. közönsége nagyon jól fogadott minket. Előzenekarozásként ez tök szuper volt.
Vannak-e számotokra követendő példák koncertezés szempontjából?
M. B.: Nincs ilyen kifejezett idolunk.
Nyilván vannak nagy kedvenceink, de úgy gondoljuk, hogy inkább magunk és a saját művészi fejlődésünk miatt érdemes kiállni.
Mivel dalaitok angol nyelvűek, gondolkoztok nemzetközi karrieren is?
V. B.: Olyan nagy áttörést egyelőre egyik zenekarnál sem tapasztaltam. Szerintem göröngyös út vezet a nemzetközi piacra. Azt tervezzük, hogy magyarul is írunk dalokat, és megelégednénk azzal, ha pár éven belül sikerülne eljutnunk arra a szintre, hogy évente egyszer-kétszer megtölthessünk egy A38 Hajót, és jó fesztiválokon játszhassunk. Egy külföldi zenekar sokkal jobb helyzetből indul, mint mi. Hollandiában például sokkal több támogatásban részesülnek a könnyűzenét játszó zenekarok, mint itthon.
M. B.: Nyilván játszottunk a gondolattal, hogy Európában turnézzunk. Ez kifelé képes egy jó imidzset adni, de ha csak harminc ember megy el a koncertedre, az ki tudja ölni az emberből a lelkesedést és a kreativitást.
Azt gondolom, hogy a hármunk közötti összhangot nem érdemes feláldozni a külföldre nyitásért. Fontosabb az öröm, hogy zenélhetünk egymással.
Mit terveztek még az idén?
M. B.: Meglepetéssel készülünk, de erről sokat nem árulhatok el.
V. B.: Az EFOTT második legnagyobb színpadán fogunk fellépni több jófej zenekarral. Budapesten viszont az októberi lemezbemutatóig biztosan nem találkozhat velünk a közönség.
Fotók: Bikali Sándor
