„A hajamat inkább azért növesztettem meg, hogy ne lássam az embereket” – White Lung-interjú
A zsigeri dühöt, kaotikus gitárokat, orkánerejű dobolást, feminizmust és még sok mást egybegyúró White Lung idei nagylemezével csúcsra járatta magát: mind a Dominónál kijött album, mind a brutálisan energikus, elsöprően intenzív koncertjeikről egyaránt ódákat zengtek a rajongók és a kritikusok. Berlini koncertjük előtt faggattuk az énekesnőt, Mish Way-t magyarországi élményeiről, a tagcserékről és azt is elárulta, miért növesztette meg a haját.
Két éve már játszottatok Magyarországon, Budapesten és Szegeden. Milyen emlékeitek vannak a koncertekről?
Remek közönségünk volt! Akkoriban azt hittük, senki sem ismer még minket Európában, de a tömeg kifejezetten miattunk jött, és ennek nagyon örültünk!
Mesélj az új lemez (Deep Fantasy, idén jött ki – szerk.) borítójáról!
A grafikusunk, Justin Gradin munkája. A borító alapja egy anyukámat ábrázoló fotó, ami valamikor 1976-ban készült. Ahogy láthatod, épp alszik a családi házunk egyik ágyában. Olyan tökéletesnek tűnik ezen a képen: nyugodt és angyali, mint egy baba. A többit már Justin tette hozzá.
Úgy tudom, a mostani turnén Grady Mackintosh helyett már a Wax Idolsos Heather Fortune játszik veletek. Mi történt?
Személyes okok miatt meg kellett válnunk Grady-től. Hether jó barátunk, vállalta, hogy ezt az évet még végigturnézza velünk.
Több interjúban is azt nyilatkoztad, hogy azért növesztetted meg a hajad, hogy ne lásd tőle a közönségeteket. Hogy érzed, magabiztosabb lettél az évek során?
Persze, de a hajamat inkább azért növesztettem meg, hogy ne lássam az embereket, ahogy engem néznek a színpadon, mert elvonja a figyelmem. Így pedig, bár tudom, hogy ott vannak és figyelnek, a koncertünkre tudok fókuszálni, és így minden koncertünk egy katartikus élmény.
Mit jelent számodra a feminizmus?
Mindent. Minden, amit tudok, minden magabiztosságom a feminizmusból ered. Olyan számomra, mint egy szűrő, amin keresztül a világot látom.
Bár magánszemélyként sokat politizálsz, a White Lungra ez egyáltalán nem jellemző. Miért?
Nem tudok úgy gondolni magunkra, mint egy politizáló zenekarra. Persze, a szövegeimnek néha van politikai töltete, de attól még nagyon introvertáltak, személyesek, ráadásul nem is nyíltan politizálok bennük. Inkább az emberi ostobaságról szólnak, ami nem csak a politikusokra jellemző.
Mik voltak életed eddigi legmeghatározóbb albumai?
Oasis – Definitely Maybe (1994)
Wipers – Is This Real? (2006)
Motörhead – Overkill (1979)
Fleetwood Mac – Tusk (1979)
Girlschool – Hit And Run (1981)
Van Morrison – Bang Masters (1991)
Pussy Galore – Groovy Hate Fuck EP (1986)
Captain Beefheart & His Magic Band – Safe As Milk (1967)
Interjú: Kollár Bálint
