A Glass Animals tavalyi klubkoncertje és fesztiválos fellépése után ősszel ismét Magyarországra jön

Avatar photo
2016.06.16., 15:05

Ősszel újra Selected Sounds, a középpontban ismét az elektronikus zene határain alkotó úttörő formációk. A sorozat most bejelentett vendége ezúttal a négytagú oxfordi zenekar, a Glass Animals, akik Zaba című lemezük után második, az augusztus 26-án megjelenő How To Be a Human Being néven érkező albumukat is bemutatják Budapesten.

GlassAnimals

Ha egy zenekar fő hivatkozási pontjai az alt-J, Flying Lotus, Burial, Dr. Dre, a Radiohead és az Animal Collective jelenti, akkor abból sok rossz nem sülhet ki. A Glass Animals generációja lassan már hírből sem ismeri a stílushatárokat – a popot, hiphopot, ambientet, R’N’B-t, rockot és funkot szemtelen természetességgel keverő Zaba című albumuk ezt remekül bizonyította.

A srácok zenéje ennél persze sokkal több. Az elképesztően kimunkált, ötletgazdag produceri munka, a frontember, Dave Baley pillekönnyű énekhangja, a gyakran álomszerű, intenzív hangulatvilág és a látványos klipek is mind nagyban hozzájárulnak, hogy a Glass Animals egy profi, kerek produkció legyen.

Ennél jobb pillanatban ráadásul el sem csíphetnénk őket újra, hiszen a zenekar ereje teljében: második, az augusztus 26-án megjelenő How To Be a Human Being című lemezüket népszerűsítő turné állomásaként érkeznek a budapesti Millenárius Teátrumba. Bár a jegyárakról egyelőre még nem tudni semmit, érdemes rákészülni az elővételre, hiszen tavaly csaknem megtöltötték az Akvárium nagytermét. Glass Animals oldala szerint június 9-én indul a jegyelővétel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás