A Chromatics és Johnny Jewel is benne lesz az új Twin Peaks-ben

Avatar photo
2017.03.7., 21:37

David Lynch kultikus tévésorozata, a Twin Peaks május 21-én tér vissza a képernyőre, egy előzetes tweetből pedig már az is kiderült, hogy a Chromaticsnak és Johnny  Jewelnek is köze lesz a sorozathoz.

Már évek óta rebesgetik a Twin Peaks újraélesztését, pár hónapja pedig befutott a hír, hogy az új évad tényleg el fog készülni, és a kultsorozat készítői azóta is folyamatosan izgalmasabbnál izgalmasabb infókat csepegtetnek a kiéhezett rajongóknak.

Azt már egy ideje megszellőztették, hogy az eredeti szereplőgárda mellett (maga David Lynch is felbukkan majd a képernyőn) olyan zenészek is megjelennek majd az új epizódokban, mint Trent Reznor, Sky Ferreira, a Chromatics-os Ruth Radelet, vagy Eddie Vedder.

Most azonban Echo Park Records bejelentése után már az is egészen biztosnak tűnik, hogy

a Chromatics és Johnny Jewel is szerepet vállalt az új részekben.

Ezt támasztja alá az a poszt is, melyen Laura Palmer összetört fotója mellett a Chromatics régóta várt albuma, a Dear Tommy ripityára tört vinyl-lemeze is megjelenik.

És bár kaptunk már videót a Chromatics I Can Never Be Myself When You’re Around, és 2014. decemberében beharangozott Dear Tommy album címadó dalához, az amerikai zenész-producer a közel két éve várt lemezhez pontos megjelenési dátumot még mindig nem adott.

A sorozatot gyártó Showtime igazgatója, David Nevins pedig a Twin Peaks sajtókörútján természetesen úgy nyilatkozott, hogy az új évad David Lynch legjobb munkái közé tartozik, és izgatottan várja a premiert.

De mikor is lesz ez?

A két epizódos, két órás dupla premier május 21-én történik, mely után a 3. és a 4. epizód is rögtön elérhetővé válik online, a teljes évad pedig összesen 18 órányi gyönyörű borzongást biztosít majd a koranyári estékre.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás