A Brit Awards díjai először voltak gendersemlegesek, vagyis nem szerepeltek külön kategóriában a női és férfi előadók

Avatar photo
2022.02.9., 15:48

A Brit Awards szervezői tavaly novemberben jelentették be, hogy más díjátadókhoz csatlakozva 2022-től eltörlik a nemek szerinti megosztottságot a díjkategóriákban.

Adele lett a 2022-es Brit Awards abszolút nyertese (fotó: Getty Images)

„Megértem, hogy miért változott meg a díj neve, de én nagyon szeretem, hogy nő vagyok, hogy női művész vagyok. Nagyon büszke vagyok magunkra” – mondta Adele, aki három fődíjat is hazavitt a kedden megrendezett Brit Awards zenei díjátadó gálán Londonban.

Mo Gilligan, az est házigazdája a Brit Awards királynőjének nevezte a londoni születésű énekes-dalszerző Adele-t. A sztár Easy on Me című listavezető dalával vitte el az év legjobb számáért járó díjat. A szám az énekesnő 30 című lemezén jelent meg, amely – mint mondta – válását segített feldolgozni neki és kisfiának. A lemez az év albuma díjat is megkapta.

„Ezt a díjat fiamnak és Simonnak, az édesapjának ajánlom. Ez a lemez mindannyiunk közös utazása volt, nem csak az enyém” – mondta Adele volt férjére, Simon Koneckire utalva Adele, mikor meghatottan átvette a trófeát.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A 33 éves énekesnő az év előadóművésze díjat is elnyerte, amelyért először versenyeztek női és férfi előadók is egy kategóriában. Adele a mezőnyben a rapper Little Simz és Dave, valamint Ed Sheeran és Sam Fender elől szerezte meg a trófeát.

Bár Adele negyedik stúdióalbuma, a 30 csak novemberben jelent meg, 2021-ben ez lett a legkelendőbb lemez Nagy-Britanniában, hat hét alatt több mint 600 ezer példányban vásárolták meg. Az énekesnő az év producere díjat elnyerő Infónak (eredeti nevén Dean Josiah Covernek) is megköszönte, hogy segített neki a lemez elkészítésében.

A díjátadón a legjobb együttes elismerését a rockbanda Wolf Alice kapta, Little Simz pedig a legjobb új előadóművész díját vehette át. Ed Sheeran az év dalszerzője díjával gazdagította gyűjteményét.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Billie Eilish és Olivia Rodrigo amerikai előadóként a legjobb nemzetközi előadó díját kapta, Rodrigo pedig a legjobb nemzetközi szám díját is elnyerte a Good 4 U című dalával.

Az év legjobb nemzetközi együttese az amerikai R&B-duó, a Silk Sonic lett, amelyben Bruno Mars és a rapper Anderson Paak zenél.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A különböző zenei stílusok népszerűsítésére négy új műfaji díjat is bevezettek a 42. díjátadón, ezekről a közönség szavazhatott. Sam Fender a legjobb alternatív/rock előadónak járó díjat nyerte el, míg Dave a legjobb hip-hop/grime/rap előadónak járó elismerést. A legjobb pop/r’n’b előadónak járó díjat Dua Lipa énekesnő kapta, míg Becky Hill a legjobb táncért járó díjat nyerte el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(phenom’/MTI)

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás