A Balaton Sound bemutatja: Dixon (Innervisions – D)

Avatar photo
2013.03.11., 17:51

Március 14-én, csütörtökön újra a Black Mamba Production veszi birtokba az Akvárium Klubot, hogy továbbvigye újonnan indult rendezvénysorozatát. Két okból is nevezhetjük ünnepinek az eseményt, hiszen amellett, hogy március 15-i Nemzeti Ünnepünk előestéjéről van szó, a Balaton Sound jóvoltából még egy nyomós érv is adódott.

A nyereményjáték lezárult!


De ejtsünk szót a hangulatfelelősökről is, hiszen nem akármilyen lemezlovasok fognak gondoskodni az ünnepi hangulatról! Berlinből érkezik az Akvárium Klubba a németországi klubszcéna egyik meghatározó alakja, Steffen Berkhahn, azaz DIXON. Az est nemzetközi meghívottja a ’90-es évek Berlinjében kezdte kibontakoztatni karrierjét. Ott, ahol és amikor az igazán nagy dolgok történtek. Nemcsak lemezlovasként, hanem producerként, remixer-ként, és label manager-ként is bőségesen telepakolta azt a bizonyos képzeletbeli asztalt. Kiemelt producere és művészeti vezetője volt a Jazzanova lemezkiadójának, a Sonar Kollektiv-nak, majd 2005-ben az általa felfedezett Áme formációval közösen megalapították az Innervisions labelt. Lemezlovas-fronton pedig nemcsak élményszámba menő élő fellépéseivel alapozta meg hírnevét, hanem számos DJ-mixkompilációjával, elég csak a Get Physical-nál megjelent „Body Language” mixére, vagy a szintén nagy presztízzsel bíró „Live At Robert Johnson” széria 8-ik epizódjára gondolni.

Mit kell tenned ahhoz, hogy ott lehess a bulin*?

1. – Lájkold ezt az ajánlót
2. – Lájkold a magazin facebook oldalát
3. – Írd le alább kommentbe – Melyik berlini lemezkiadó alapítója Dixon?

*5 szerencsés személy belépőt nyerhet a bulira

2012 egyik legfelkapottabb lemezmágusa Dixon március 14-én megmutatja Nekünk, hogy miért is figyeli minden mozdulatát a szakma és rajongók hada. Nézz bele Boiler Room-os produkciójába, ami amellett, hogy tavaly a Resident Advisor látogatók kedvence lett, a Boiler Room csatorna egyik legnézettebb videója!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Dixon mellett hazánk kiválóságai is szerepet kapnak a klubesten, úgy mint GABOR KRAFT aka COYOTE, PÖLI, és a SECRET FACTORY.

Az ünnepelt Balaton Sound jóvoltából az egész este folyamán értékes ajándékok – bérletek és napijegyek – kerülnek kisorsolásra. Ehhez a részt vevő vendégeknek nem kell mást tenniük, mint a partin felállított Balaton Sound fal előtt lefotózniuk magukat, majd megosztani a fotót a Balaton Sound Facebook oldalára, aztán pedig bejelölni a nevüket. Sorsolás óránként a buli ideje alatt éjfél és reggel 5 óra között!

A Balaton Sound bemutatja: Dixon (Innervisions – D)
Ünnepeld Velünk Európa Legjobb Fesztiválját! – Festival Awards Eurpoe 2012
Gabor Kraft aka Coyote (Logical) | Poli | Secret Factory

Időpont: 2013.03.14. csütörtök
Helyszín: Akvárium Klub, Budapest
Elővételes jegyértékesítés: Fesztiváljegy.hu Irodában az Akvárium Klubban.
Jegy árak: első 500db 2500Ft, utána és a helyszínen 2999Ft.
Jegyek kaphatóak a helyszínen, minden nap 12:00-19:00 között.
Cím: 1051 Budapest Erzsbet tér 14. (OTP, MKB, K&H SZÉP kártya elfogadó hely)
Online jegyértékesítés: www.deadcode.hu/ticket

Esemény a Facebookon: www.facebook.com/events/584260551599729/

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás