7 évnyi szünet után itt van Janet Jackson új dala!

2015.06.22., 17:38

Ahogy korábban megírtuk, a 80-as és 90-es évek egyik legsikeresebb női előadója jó ideje eltűnt a nyilvánosság elől. A Jackson család legfiatalabb tagja már hét éve nem adott ki új albumot, de miután a közösségi médiában egyre többen adtak hangot vágyuknak, hogy térjen vissza a színpadra, a 49 éves énekesnő megszellőztette, hogy még idén új lemezzel és világ körüli turnéval jelentkezik.

8071924_G

Az első Janet-dal pedig ma délután meg is érkezett: a No Sleeep című felvételt pedig az a Jimmy Jam és Terry Lewis producelte, aki Janet Jackson világsikerű Control, janet. vagy a The Velvet Rope c. lemezein dolgozott a több neves díjjal is elismert  R&B-popénekesnővel.

Hallgasd meg Janet új dalát, a No Sleeepet:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Janet egyébként egyelőre csak az Egyesült Államokban koncertezik majd, augusztus vége és november közepe között összesen 36 koncertje lesz. A turnéhoz természetesen új lemez is tartozik majd, ami idén ősszel saját kiadójánál, Rhythm Nation/BMG-nél jelenik majd meg.

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás