300 új emotikonnal frissít az Apple – Most aztán megmutathatod, ki vagy!

Avatar photo
2015.02.24., 16:51

Sokszor érte már a kérdés az emotikonok készítőit, hogy miért egyetlen bőrszíne van minden vigyorgó, szomorkodó smiley-nak, miközben az emberek is többféle bőrszínárnyalattal élnek. Végül az Apple engedett annak a kezdeményezésnek, amely azt kívánta elérni, hogy különböző bőrszínnel jelenjenek meg a kis arcocskák az iOS-rendszerekben.


1111325

A cég tavasszal elérhető frissítésein keresztül lehetővé teszi, hogy különféle bőrszínű emotikonokat küldözgessenek a felhasználók. 300 új karakterrel és hangulatjellel bővül majd az emoji kínálat, amelyben bőrszínek, hajstílusok és még zászlók közül is választhatunk, így bármilyen népcsoport tagja ki tudja magát fejezni a kis smiley-kon keresztül, legyen az afroamerikai, latin vagy más kultúrából érkező felhasználó.

A frissítés még csak a tesztelők számára elérhető verziókba került bele, de az Apple szerint a következő hivatalos kiadásban már szerepelni fognak az új karakterek.

tumblr_nk93kpJ3WO1sztyb3o1_1280

Természetesen akadnak olyanok, akiknek nem tetszenek az új arcok, és máris a bőrszínek árnyalatában keresik a hibát, de tény, hogy ez egy kedves és egyedi gesztus az almás cég szoftverének fejlesztőitől, hiszen korábban, az egyetlen nem fehér emotikon egy kozák kalapot vagy turbánt viselő férfi volt, illetve egy kínai férfi, aki feltehetően egész Kelet-Ázsiát volt hivatott képviselni. Szóval ehhez képest a Föld okostelefont használóinak nagy része képviseltetve lesz a smiley- halmazban.

tumblr_nk8xxve0MO1r83d7lo1_1280

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás