2x 50 éves rekordot döntött meg Sam Smith: ő énekli az új James Bond film főcímdalát

Avatar photo
2015.09.7., 14:25

Ötven év után újra brit férfi előadó, méghozzá a Grammy-díjas Sam Smith énekli az új James Bond-film, a Spectre: A Fantom visszatér főcímdalát.

sam-smith

A Writing’s On The Wall című dal Smith és a szintén Grammy-díjas Jimmy Napes közös szerzeménye. A páros korábban a brit énekes In the Lonely Hour című nagysikerű debütáló lemezén dolgozott együtt.

A számot még januárban vették fel, és azóta titokban tartották. Smith egészen mostanáig tagadta a produkcióban való részvételét. A forgatókönyv elolvasása után szinte azonnal papírra vetette a főcímdalt – mondta. A szám szeptember 25-én jelenik meg.

„Ez a karrierem egyik csúcspontja. Rendkívül izgatott vagyok, hogy részese lehetek a brit örökség ezen ikonikus darabjának és csatlakozhatok az általam legnagyobbra tartott zenészek sorába” – írta közleményében a 23 éves énekes.

_85423133_sam_smith_james_bond_g_x

Utoljára Tom Jones volt az a brit férfi szólóénekes, aki Bond-főcímdalt énekelt: ez volt az 1965-ös Tűzgolyó. A legutóbbi Bond-film, a Skyfall főcímdala a Grammy-díjas brit énekesnő, Adele nevéhez fűződik.

A Writing’s On The Wall egy lépcsőzetes hangszerelésű, finom, klasszikus szerzemény, amelyen Sam Smith csodálatos és kifogástalan énekhangja elegánsan siklik keresztül:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Daniel Craig immár negyedszerre alakítja Bondot a filmvásznon, amelyen Ralph Fiennes, Monica Bellucci, Léa Seydoux és Christoph Waltz is feltűnik. A Sam Mendes rendezte Spectre középpontjában a kém gyerekkora és legelső küldetése áll.

A 007-es ügynök kalandjairól szóló 24. hivatalos mozifilm világpremierjét október 26-án tartják Londonban. A magyar nézők november 5-től láthatják a filmet a mozikban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sam Smith In The Lonely Hour című albuma továbbra is hihetetlen népszerűségnek örvend. A lemez töretlen sikerét mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy közel 50 éves rekordot döntött meg az Egyesült Királyságban, ugyanis 67 hete folyamatosan szerepel a hivatalos top 10-es albumeladási listán. Az eddigi rekorder a The Beatles Please Please Me lemeze volt, mely 62 hétig tudott bennmaradni a legjobb 10 között.

A dalszerző-énekes azt nyilatkozta a rekorddöntést követően, hogy rendkívül meghatódott, és örökké hálás lesz a csapatának, de elsősorban a brit rajongóinak, akik megvásárolták az albumát. Szerinte ezt a pillanatot még az ükunokáinak is mesélni fogja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az előadót legutóbb a szeptember 25-én új lemezzel (Caracal) jelentkező Disclosure duóval közösen felvett Omen című dalban hallhattuk, ami szintén nagyon sikeres, és számtalan zenei toplistán ér el nagyszerű helyezéseket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás