25 éve forgatták a popkultúra egyik legikonikusabb zenei videóját

Avatar photo
2016.08.17., 14:34

1991. augusztus 17-én forgatta a legendás Nirvana zenekar második albumához, a Nevermindhoz készült első kislemezdalának klipjét, a Smells Like Teen Spiritet. Az azóta megkerülhetetlenné vált videó egy középiskolai tornateremben forgott, amit az akkor első klipjét rendező Samuel Bayer készített a grunge-csapatnak, és ezzel a szórólappal toboroztak hozzá tizenéves statisztákat. Bár a végső verzió elkészítésében nagy szerepet vállalt maga Cobain is, aki nem volt elégedett Bayer verziójával, így az ő ötlete volt az is, hogy a statiszták mosholásba kezdhessenek, mivel elegük volt az egésznapos forgatásból. Végül a Kurt Cobain, Krist Novoselic, Dave Grohl által írt és Butch Vig által producerelt dal és klipje tette világszerte ismertté és elismertté az alternatív rock-ot és a grunge-ot, és az amerikai Generation X himnuszává vált. A dal címét állítólag onnan kapta, hogy Cobain egyik barátja azt mondta Kurt-ről: „Úgy bűzlik, mint a Teen Spirit” – a dal befutásának évében, 1991-ben megjelent dezodor.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás